Két évvel ezelőtt egy kerékpáros magazinban olvastam egy túráról amit az Alpokban lehet teljesíteni. A túrán bármikor lehet indulni és egy megadott útvonalon kell végigmenni. Az útvonalon acél oszlopok vannak elhelyezve és ha jól emlékszem lyukasztással lehet igazolni a teljesítést. A túra végén pedig kézzel készített festett köveket adnak a teljesítőknek.

Ekkor kezdtem el gondolkozni egy hasonló kör létrehozásán a Vértesben. Mivel Oroszlányon lakom (a Vértes lábánál) ezért nyilvánvaló volt, hogy a túra a szülővárosomból induljon. Sokáig gondolkoztam az útvonalon és azon hogy miként lehet megoldani a teljesítés igazolást, emberi beavatkozás nélkül. Véleményem szerint ez azért fontos, hogy tényleg bármikor teljesíthető legyen hétköznap, ünnepnap vagy akár éjjel. 

2013-ban Csanya (terepfutas.hu) kitalált egy komoly ultrafutó útvonalat a Börzsönyben a Kört (150 Km, 7200 szint). Itt GPS segítségével kell egy útvonalon végigmmenni és a track-el lehet igazolni a teljesítést. Talán ez volt a lökés ami elindította a fizikai megvalósítást. Nekiláttam a honlap fejlesztésének. Nagy előnyt jelentett, hogy számos teljesítménytúrán és terepfutó versenyen vettem már részt és sejtem mit várnak az indulók.

A Vérkör hasonlít egy teljesítménytúrához, mert adott időn belül egy megadott útvonalat kell bejárni. Az egyetlen jelentős eltérés az indulás ideje. Ezt bármikor teljesíthetik. Nincs időponthoz kötve. A teljesítést pedig QR kódok leolvasásával lehet igazolni. Ehhez egy okostelefonra van szükség és internet elérésre, de ez ma már nem akadály. 

A távot úgy választottam meg, hogy egy kezdő futó számára kihívás legyen, de azért egy gyakorlott terepfutónak is felkeltse az érdeklődését. A táv 77 Km, 1600 méter szintemelkedéssel. Az útvonal a Vértes legszebb részeit járja be (Vitány-vár, Mária-szakadék, Géza pihenő stb.). Teljesíthető futva, gyalog, kerékpárral más-más szintidőkkel.

2013 szeptemberében kezdtem bele a fejlesztésbe és 2014 év elején készült el az oldal. 2014 első hétvégéjén az utolsó QR kódok is kikerültek az erdőbe. Paripával (futótársam) elhatároztuk, hogy a következő hétvégén teljesítjük a VérKört. Ez lesz az első hivatalos teljesítés és egyben a rendszer éles tesztje.

2014. Január 11. (szombat) reggel 06.00-kor, ketten áltunk a Sportcsarnoknál készen az első futó teljesítésre. A beszámolót részben itinernek is szánom és leírom a tapasztalatainkat. A rajt-cél kódokat két helyre helyeztem ki. Az egyik az Oroszlányi sportcsarnokba ablakában került a másik pedig az uszoda jobb oldalára, a mozgássérült liftnél lévő lépcsőhöz. A leolvasás előtt levettünk egy réteg ruhát, készítettünk magunkról egy fényképet és elővettük a fejlámpákat. Eljött a pillanat amire már régóta vártunk, leolvastuk a kódot és a telefonon megjelent: "Sikeresen elrajtoltál! Jó utat!". Megkezdtük a VérKört. Mivel a futó teljesítést választottuk a nevezésnél, ezért 12 óránk volt megtenni a 77 Km-es távot. (www.verkor.hu)

A beszámoló

Átvágtunk az uszoda előtti parkolón, a bokrok között vezető járda irányába. Keresztül futottunk a Haraszthegyi úton, enyhén balra tartva a tömbházak előtt folytattuk az utat. A tömbházak előtti járda egy kis emelkedő után a Rendelőintézet előtt vezet el (visszafelé itt tudtok műlábat igényelni), majd jobbra fordulunk az Alkotmány útra. Innentől már a piros jelzés vezet. A templom után (hét miatyánk magadban, különben véged lesz 47 Km-nél) balra fordulunk és lefelé mentünk az Ótakács úton Majk felé. Az út végén jobbra majd a dombtetőn balra fordulva sokáig egyenesen futottunk aszfalt úton. Még sötét volt, fejlámpát használtunk. Jó hangulatban teltek a kilométerek, jól ismert útvonalon haladtunk. A csákvári úton egyenesen átvágtunk, a következő kereszteződéseknél jobbra tartva. Nemsokára már látszottak Vértessomló fényei. A faluból kiérve az első komolyabb emelkedőn gyalogolni kezdtünk. A megbeszéltek szerint biztonsági teljesítésre törekedtünk, az elsődleges célunk a szintidőn belüli teljesítés volt. Paripa pedig egyéni rekord felállítására készült, ő még nem futott ennyit. Az erdőben elég komoly sár volt, de azért lehetett haladni. A kék jelzést elérve a tervút előtt balra fordultunk a Szarvas-kút felé, lámpa már nem kellett ezért elraktuk. A Szarvas-kút teljesen ki volt száradva. Felgyalogoltunk az emelkedőn, majd lefutottunk a Zöld jelzésen a Vitány-vár felé. A várhoz a Z háromszögön kell felmenni (a nyamvadtak és a csalni kedvelők mehetnek a kéken is ha a lelkiismeretük engedi). Húzós emelkedő, lihegünk.

Vártól lefelé kis lejtő, majd emelkedő. Utána viszont hosszan futunk lefelé. A tempó visszafogott, kicsit lassabb a tervezettnél, de nem aggódunk. A Mária-szakadék előtt a kék+ balra tart, majd egy jó darabon nincs  jel! A következő kereszteződésnél jobbra tartottunk, majd a dombtetőre érve jobbra lefelé. Itt van jel megint. Innen meredeken ereszkedtünk egy bokatörő köves völgyben, kidőlt fákkal nehezített terepen. Amikor a völgy megszelidül megláttuk az első pontot közel a kék-kék+ kereszteződéshez. A kódok a helyükön és a térerő is rendben volt. 2 óra 7 perc alatt értünk ide 7,6-os átlagsebességel. (Táv: 16,2 Km, Szint: 444 m).

Éles jobb kanyar után a kék jelzés vezetett fel a szép Mária-szakadékon. Felérve balra fordultunk a Kék+ jelzésen. Az idő tökéletes, szélcsend és + 5 fok. Elképzelni is nehéz jobbat! Meg sem próbáljuk. Körtvélyespuszta házai között vezet a jel majd a házak után rögtön jobbra egy szűk ösvényen. Több enyhébb emelkedő után érkeztünk meg a Macska-bükkhöz. Itt a piros jelzés vezet le a Zöld jelzésig. Érdemes figyelni a jeleket, mert ezen a részen könnyű téveszteni hacsak nem voltál a VTM-en (félmaraton táv). Meredek néhol sziklás ereszkedésbe kezdtünk, majd elértük a Zöld jelet amit hosszan követünk. Egy széles murvás utat elérve balra fordulunk de nem sokat megyünk rajta, mert jobbra fel folytatjuk egy meredek kaptatón. A hegytetőre érve balra leszaladunk és elérjük az Új-osztást. A táblától már látszik a VK jel a fán.

Paripa leolvassa a kódot és megnyílik a weblap (Vodafone). Nekem nincs térerőm (T-mobile). Érdekes a múlt héten még volt, többször is próbáltam. Telefon újraindítás után már van (edge), de csak 100 méterrel odébb. Ezzel veszítünk pár percet, de még mindig nem annyit mint a Kinizsin az első pontnál :-). A kód leolvasása után egy weblap nyílna meg. Ha térerő miatt nem működne, menj egy kicsit odébb és próbálj meg ott ráfrissíteni. Érdekes módon 10 méteren belül is változik a helyzet. (Táv: 22,5 Km, Szint: 632 m). Itt még minden rendben, jól érezzük magunkat.

Több kilométeres ereszkedésbe kezdünk a Sárkány-lyuk völgyben. A Völgy felénél kidőlt fák lassítottak, alig lehetett kikerülni őket.

Leérve jobbra fordultunk az aszfalton és Vérteskozma felé vettük az irányt. Alattomos, laza emelkedő (hogy lehet alattomos és laza egyszerre?) egészen a falu határáig. Lassan, de megfutjuk. A sorompó után balra befordulunk az erdőben egy kis ösvényen. Hullámvasút, majd balra közepes emelkedő. Itt elválik a sárga és a zöld. Innentől a sárgát követjük Csákvárig. Kellemes lejtős szakasz, némi kővel. A házat elhagyva hosszú egyenes, itt figyelni mert jobbra kell menni át a mezőn. Messze egy hatalmas sárga jel jelzi az útirányt. Elhaladtunk egy betonbunker mellett. Egy jobb-bal kanyar kombináció után enyhe emelkedő majd megérkeztünk a harmadik ponthoz Csákvár, Vadászkápolna.  A kápolna előtt közvetlenül leolvastuk a kódot, térerő tökéletes. (Táv: 34,7 Km, szint: 784 m)

Csákváron keresztül futunk, közben egy kék kútnál vizet töltünk. A +8 fokos januárban szerencsére nincs elzárva.  Kellemes napsütéses időben rátérünk a zöld jelzésre, majd elhagyjuk a várost. A jelzés jól követhető de azért figyelni kell mert van pár kanyar. Kőfejtés után nem sokkal találkozunk a sárga jelzéssel, de a zöldön megyünk tovább. Kacskaringós ösvény vezet fel a Gém-hegyre. Az ösvény egy szekérútba vezet. Egy hosszú sík, egyenes szakasz végén találjuk meg a következő pontot balkézre egy facsoportnál. (táv: 41,9, szint: 940 m) Közepes térerő.

5 és fél órája vagyunk úton és lefutottunk egy maratont. Fáradunk és egyre többet gyalogolunk. Kicsit még emelkedünk, majd a táblánál enyhén balra tartunk a zöld hárömszög jelzésen. Szép részhez érünk, füves fennsík néhány facsoporttal. Szép kilátás és jól esik a napsütés. Jelzés nem sok van, de az ösvény jól követhető.

Gántra meredeken ereszkedünk le és egyből a vendéglőbe megyünk. Citromos sörrel öblítjük le az út porát. Jól esik a röpke pihenő.

A nyomós kútnál vizet töltünk, mert innen már nem sok vízvételi lehetőség lesz. Murvás úton futunk 6:30-as ezrekkel. A mozgásunk már nem a régi, eltűnt belőle a ruganyosság. Viszont hosszan bírjuk. A kék+ -nál gyaloglásra váltunk. Szerintem a Juh-völgy a Vértes legkomolyabb emelkedője. Szinte Gánttól emelkedik egészen a Géza-pihenőig. A meredeksége nem vészes, viszont hosszú. Felérünk és megnézzük a kilátást a Géza-pihenőtől. Egy pár napfürdőzik. Megkérjük őket, hogy készítsenek egy fotót rólunk.

A fennsíkon egy hatalmas erdőírtásba botlunk, éppen vágják a fákat és traktrorral vontatják. Szörnyű látvány a hatalmas tarvágás.

Nemsokára elérjük a Z, Z+ elágazást és utána 200 méterrel az 5. pontot (táv: 52,1 Km, szint: 1209 m). Elég gyenge térerő, de elsőre megnyílik az oldal. Az úton sokkal jobb a térerő mint tőle 3 m-re. :-)

Lefelé jól haladunk Szentgyörgyvárig. Leérve jobbra fordulunk a Kék négyzeten Mindszentpuszta irányába. Pár helyen belesétálunk, de sok futással jutunk el Mindszentre. Innen kéken megyünk egészen Várgesztes határáig.

Lefelé még futunk majd Paripa holtpontra ér. Gyalog folytatjuk. Nem beszélgetünk csak tesszük egyik lábunkat a másik elé. Bőven szintidőn belül megyünk, nincs gond. Innen már futás nélkül is beérünk 12 óra alatt erős gyalogtempóban. A Csáki-vár után komoly emelkedőt küzdünk le. Nem esik jól. Felérve szídnánk az útvonal kijelölőt de mivel mit találtuk ki inkább nyelünk egyet. A következő szakaszon többet gyaloglunk mint futunk, de végre eljön a lejtő és Kőhányásig megy a laza kocogás. Az aszfalt úton átkelünk és erőltetjük egy kicsit. A következő emelkedőt gyalog tesszük meg, Paripa egyre jobban van, ismét beszélgetünk. Gyorsan kijött a gödörből!

Lejtő jön amit megfutunk, jobbra szűk ösvényre váltunk és leérünk Gesztes határába. Várgesztesre nem megyünk be, előtte balra fordulunk és felmászunk egy rövid meredek emelkedőn a sárga jelzésen (amit Oroszlányig követünk). Az emelkedő végén mepillantjuk a 6. pontot és beolvassuk a kódot.  Jó térerő, sima olvasás. (táv: 67,9 Km, szint: 1553 m). 9 óra 29 perc telt el az indulástól, tehát még van 2 és fél óránk a hátralévő 8,3 Km-re. Ezt már törpejárásban, hátrafelé is megtesszük. Inkább a kocogást választjuk ki tudja miért. Itt már nem úgy működik az agyunk mint a rajtban. 

Unalomig ismert szakasz. A fenyvesnél kell csak figyelni annak aki ritkán jár erre mert ott van egy érdekes jobb, bal kombináció. Sétálunk is meg nem is. Mivel látszik, hogy 11-en belül leszünk elveszítjük a motivációt. Többet sétálunk mint feltétlenül kellene, de most ez esik jól. Érezzük, hogy a markunkban van! A forgalmas aszfalt úton átkelünk a szemközti beton útra, a híd után jobbra fordulunk a sárga jelzésen Majk felé. A torony már messziről látszik. Szürkülni kezd, de lámpa még nem kell. A kastélynál a bejárattal szembe balra megy le a sárga jelzés és kiérünk az aszfalt útra. A kör bezárult, reggelről ismerős lehet a szakasz. A dombon felsétálunk. Az Ótakács úton Paripa hívást kap. Csige Fecó érdeklődik, hogy a neten már úgy látja mindjárt beérünk. Tényleg így van, kijön elénk. Becsületből megfutjuk az utolsó pár száz métert és leolvasnánk a cél kódot, de sötét van. Mielőtt elővennénk a fejlámpát Fecó világít nekünk a telefonjával és sikerül a beolvasás. 10 óra 37 perc alatt megtettük a 76,2 Km-es távot. 7,2 Km/h átlagsebesség. Gratulálunk egymásnak és Fecó is nekünk! Sikerült!

Sikeresnek értékelem az első éles teljesítést. Egyedül az Új-osztás pontnál okozott kisebb problémát a térerő. A jelzések a Mária szakadék előtti K+ -t leszámítva nagyon jók. A hegyek kellemesen elosztva követik egymást. Nekünk tetszik az útvonal és remélem nektek is elnyeri a tetszéseteket! Kiváncsian várom a harmadik teljesítőt! Paripának ezúton is gratulálok! Nagyon jól mentünk!

Eredmények: www.verkor.hu

Megint eltelt egy év és végetért egy futószezon. Mozgalmas év áll mögöttem sok nagyszerű futással. Volt pár nagy küzdelem is például a Vértesi terepmaratonon a sokhelyen térdig érő latyak miatt, Mátrabércen az elszomjazásom miatt vagy a Terep százason a kimerültség okozott gondot a táv harmada környékén. Több egyéni rekordot is sikerült megdöntenem (Maraton, Gerecse 50, Tatai minimaraton). Ebben az évben is folytatódott a fejlődésem (még ha lassan is). A tervek szerint két száz kilométerest is begyűjtöttem (Terep százas, Iszinik 100). Egyértelműen sikeres évet zártam és várom a következőt ahol a futás mellett más izgalmak is várnak!

Összes futott kilométer: 2016 Km (Kb. Oroszlány-Barcelona távolság, napi 5,5 Km)

Elégetett kalória: 150 763 C (Ez megfelel 120 db egész grillcsirkének vagy 494 db McDonald's-os sajtburgernek)

Futással töltött idő: 244 óra (napi 40 percnek megfelelő)

Fontosabb túrák, versenyek:

Január - Kincsesbánya 30 Km (teljesítménytúra)

Február - Palóc LEFAGYSZ 59 Km (teljesítménytúra)

Március - Maratonfüred Maraton 42 Km (futóverseny)

Március - Vértes terepmaraton ultratáv 52 Km (terepfutóverseny)

Április - Gerecse 50 Km (teljesítménytúra)

Április - Mátrabérc Trail 58 Km (terepfutóverseny)

Május - Terep 100 Km (terepfutóverseny)

Május - Tanúhegyek 30 Km (teljesítménytúra)

Július - Gerecse Trail 30 Km (terepfutóverseny)

Augusztus - Tatai Minimaraton 14 Km (futóverseny)

Szeptember - Alacsony Tátra főgerinc 25 Km (egyénileg szervezett futás)

Szeptember - Dupla élmény 43-44 Km (terepfutó verseny)

Október - Spar Budapest Maraton 42 Km (futóverseny)

Október - Írott-kő 70 Km (teljesítménytúra)

November - FehérVárpalota 43 Km (teljesítménytúra)

November - Iszinik 100 Km (teljesítménytúra)

December - Vulkántúra 43 Km (teljesítménytúra)

December 21-én futottam egyet a Vértesben. Ezekkel a képekkel búcsúztatom a 2013-as évet! Boldog új évet mindenkinek!

u.i.: Menjetek futni! :-)

2004-ben voltam először a túrán és már akkor megfertőzött a táj. Minden évben rácsodálkozom, hogy milyen szép ez a hegység. Hárman indultunk a túrán Peti, Paripa és én. Tervek szerint a lejtőket megfutva akartuk teljesíteni.

6:55-kor rajtoltunk, lassú kocogással kezdtünk (bele-bele sétálva). Cseresznyefa parkoló után egy húzós kaptató várt ránk. Az emelkedő után jeges ösvényen csúszkáltunk. Ahogy egyre feljebb értünk, egyre több hó volt és a fákat vastag fehér zúzmara borította. A Nagy-hideg-hegy közelében már a nap is kisütött, ragyogó időben meneteltünk. 

1 óra 6 perc alatt fent voltunk a turistaházban. Találkoztunk Norbival és Józsival, forralboroztak. Én egy almalét ittam és egy csokit ettem. A házból kilépve muszáj volt megállni, a felhők alattunk voltak és megsütötte a nap. Fantasztikus kilátás, eddig kétszer láttam ilyet Magyarországon.

Inkább a Magas-hegységekre jellemző. Fotózás után ereszkedni kezdtünk a rakodó felé. Elég csúszós volt a terep a hó miatt, de azért jól haladtunk. 800 méter felett igazi téli táj fogadott, már nagyon vártam ezt. Ropogott a talpunk alatt a hó. A túra legszebb része jött a Csóványos előtti gerinc.

Hát idén sem csalódtam, nem tudom megunni. Közben egy régi téli túránkra gondoltam mikor is ládázás közben elhagytam a jeggyűrűmet a Csóványos alatt nem sokkal. Valahol még mindig ott van. :-) Csóványoson felújítják a kilátót, pedig szép kilátás lehetett volna fentről.

Kocogás lefelé pecsétet csak Magosfán kapunk egy Nemzeti parkőrtől akit ismerek a korábbi évekből. Hosszú lefelé a Fekete-völgyig, sok futással tarkítva. Néhol csúszik, de nem vészes. Pár futó megelőz, lefelé nem vagyunk túl gyorsak de jó így. A tempó jó, hosszú távon is tartható. Peti nem bír a vérével és egy lány után ered, rohannak lefelé 100-al.

Fekete völgyben akkor indul tovább mikor mi megérkezünk. Zsíroskenyér teával a menü, ami most pont jólesik! Több kilométeres emelkedő vár ránk, kell az erő. Petit hamar befogjuk és erős gyalogos tempóban haladunk felfelé. Sorra jönnek az egyre nagyobb hegyek.

Holló-kőről most nincs szép kilátás, de készítünk pár fotót. Petin a fáradtság jelei mutatkoznak. Felfelé kissé lemarad de ismerjük már, bírnia kell! Salgóvárra most sem könnyű felmászni, de azért megállás nélkül érem el a csúcsot. Árpád sávos zászló sehol. Gyors pecsét és egy csoki után indulunk lefelé, megállva megizzadva hideg van.

Futunk ahol lehet, sőt Paripa megy előre és ott is fut ahol én nem futnék. Nem esik már jól emelkedőn futni, de megyek utána. Peti kissé lemaradva küzd mögöttünk. Visszaveszem az irányítást, mert különben kikészít. Visszább fogom a tempót. Magyar-hegyen telefont kapok, Peti kérdezi milyen jelen kell menni. Megnyugtatom, hogy jó helyen van jöjjön csak utánunk. Beér minket és együtt futunk lefelé. Mikor már azt hisszük nem lesz vége a lejtőnek, egyszer csak vége. Hálaég. Lefelé rosszabb vagy felfelé? Örök téma, nincs megegyezés. (Szerintem felfelé, de néha lefelé.) Rekesz sör kikészítve a pontőröknek, rutinosan. Máskor már kapatosak mire ideérek, most semmi. Sajnálattal közlik, hogy nem szól a Kárpátia mert betojt a magnó. Jó lenne valami induló, amire elindulnánk másodszor is a Nagy-hidegre. Csoki és tea. Finom és finom. 

Elindulunk, Paripa még a csokival küzd. Nem tudja lenyelni mert összeragad az állkapcsa a karamelltől. Mikor lenyeli futni kezdünk, Peti meg káromkodni. Munkamegosztás. Bányapuszta felé emelkedik, hol jobban, hol kevésbé. Néha sétálunk egy kicsit. A meredekebb részen már csak séta, Peti lemarad, próbálunk látótávolságban maradni. A ház előtt kissé elrontjuk és letérünk a jelről. Én vagyok a ludas, később kell balra menni. 1-200 méter és újra a jelen vagyunk. A ház után jobbra fordulunk és megbeszélem a Petivel, hogy felérve forduljon jobbra. Felérünk és jobbra megyünk, Peti sehol. Várunk egy kicsit de nem jön. Eltévedt? Hol? 5 perc után tovább indulunk mert fázunk, Peti egyszer csak megjelenik mögöttünk. Ismét kisüt a nap és szép kilátás nyílik jobbra. Hullámvasutas rész, befagyott pocsolyákkal. A fákon zúzmara csillog.

Lehetne ennél szebb helyen futni? Jó hogy eljöttünk! Hanák rét után meglátjuk a rettenetet. Toronyiránt fel a hegyre!

Lassú kimért léptekkel, megállás nélkül jutunk fel. Az útra érve tükör jég fogad. Alig bírjuk kikerülni. Feljebb még rosszabb a helyzet. Paripa el is esik. Nem tűnik nagynak az esés de megüti a csuklóját. Még szerencse, hogy nem azon fut. A házban leülünk és várjuk Petit. Iszunk egy kólát és szendvicset majszolunk. Pár perc múlva Peti is befut és együtt indulunk lefelé.

Megbeszéljük, hogy az autónál találkozunk. Óvatosan kocogunk mert csúszik. Begyűjtjük az utolsó pecsétet is Magas-Taxon. Innen piros jel végig. Nem különösebben izgalmas rész, csak a jégfoltok teszik azzá. Később megszűnik a fagy és száraz úton folytatjuk. A nyiladékhoz érve már tudjuk, hogy közel a cél. A végén kicsit gyorsítunk és 7 óra 20 perc alatt érünk be (nagyjából a tervek szerint). Átöltözünk és az autóban vártuk meg Petit.

9. alkalommal sikerült teljesítenem ezt a túrát és mégsem sikerült megunnom. Mindig tartogat meglepetéseket. A Börzsöny nem viccel! Kellemes lezárása volt ez az idei szezonnak. Idén már csak 1-2 alkalommal futok, inkább az evés-ivásé lesz a főszerep hiszen mindjárt Karácsony!

Köszönet a fotókért Paripának!

A túra ötlete egyszerű. Vedd a Kinizsi százas túrát és fordítsd meg. Ellenkező irányban, az év ellentétes napján teljesítsd a 100 Km-t. Már tavaly szerettem volna részt venni rajta, de egy húzódás miatt nem mertem elindulni. Idén szerencsére semmi sem hátráltatott és már nagyon vártam a túra napját. 

Szombat reggel vonattal érkeztem Szárligetre, ahol már sokan voltak. A nevezés olajozottan zajlott, profi módon. Norbi is megérkezett. Ő tavaly már teljesítette, így tudta mire számíthat, én csak sejtettem. (Utoljára 2011-ben voltam Kinizsin.)

Elég sok futó is indult, ennek örültem. Pontban 7:30-kor elrajtolt a mezőny. A több száz induló egyszerre indult el a kék jelzésen pest felé. Akit csak tudtam megelőztem az elején, Norbi követett. Egy bakancsban vágott neki az útnak ami saját bevallása szerint is nyomja a lábát. Biztos szereti a fájdalmat! :-) Azért vitt magával egy tartalék félcipőt is, hogy legyen mit cipelnie. Az autópálya aluljárónál elhagytam és egyedül folytattam. A Somlyó-hegy felé vettük az irányt. Néhány futóval nagyjából egy tempót mentünk és váltottunk pár szót. Az időjárás tökéletes volt, 6-8 fok és néha a nap is előbújt. A pulzusomat figyelve tettem meg az első szakaszt, nem engedtem 155 fölé. A kulcsosháznál megkaptuk az első pecsétet.

Két lány haladt előttem akiket már régről ismertem, jó tempót mentek, követtem őket. Jól futható szakasz következett Tornyópuszta felé hosszan lejtett az út. Az előző napi esők miatt sok helyen sár volt, kerülgettük a tócsákat. A tervezetthez képest erősebb tempóban haladtam, de nem éreztem soknak. Jól ment a futás, élveztem minden lépést! Tornyópuszta eléggé lehangoló képet mutatott. Düledező épületek, lyukas kerítések és elvadult növényzet jellemzi a környéket. 19 Km-nél Koldusszállásra érkeztünk, ahol egy ellenőrző kódot írtunk fel. Itt egy vadászház van, amit a Gerecse 50-en sosem láttam még.

Innen a Gerecse 50-ről jól ismert útvonalon haladtunk. Két ismerős futott el mellettem, már sok versenyen találkoztam velük. Viszonylag szűk réteg űzi ezt a sportot. 25 Km-nél elértük a Vértestolnai műutat ahol a második pecsétet kaptuk.

Előző nap elrejtettem itt egy 1,5 literes flakont ISO-val tele. Szerencsére a vaddisznók nem itták meg. Teletöltöttem a púpomat. A frissítésem jól alakult a terveknek megfelelően 10 Km-enként ettem valamit és folyamatosan ittam. Valahol itt csatlakozott hozzám egy srác és a következő szakaszt együtt tettük meg. Egy kicsivel gyorsabb tempót ment mint én de tartottam vele a lépést. Bányahegyen kaptunk egy kis vizet a bélyegzés mellé. A lányok még szöszmögtek egy kicsit mi pedig megelőztük őket.

Nemrég vásároltam egy térképes GPS-t ami most járt először éles bevetésen. A tracket rátöltöttem és figyeltem, az útvonalat. Nem csalódtam benne, sok helyen segített ahol elbizonytalanodtam. A Gyermek üdülő után egy jól ismert sziklás részen haladtunk lefelé. Itt megelőztünk egy 50-es indulót. Pusztamarót előtt ettem egy kis olivabogyót. Nagyon bejön a túrák alatt. Biztos a só miatt. A srác akivel együtt haladtam pár száz méter előnyre tett szert, de nem bántam mert sok volt nekem a tempója. Egy széles dózerútra érve rápillantottam a GPS-re és meglepve láttam, hogy 200 métert letértünk az útvonalról. A srác még éppen látótávolságban volt ezért kiabáltam neki, hogy nem jó az irány. Visszafordultam és korrigáltam (a sráccal már nem találkoztam). A letérés miatt a lányok megelőztek. 41 Km-nél a Bajóti műúthoz érkeztünk. A szervezők itt hot-doggal kedveskedtek. Megint megelőztem a csajokat. :-) A tempóm még mindig jó volt, elég sokat futottam. Péliföldszentkeresztnél megint jó szolgálatott tett a GPS. A templomnál kicsit elbizonytalanodtam merre is van a kék +. Egy emelkedőn találkoztam egy apával és a fiával. Beszélgettünk:

- Jó napot merre mennek?

- Pest felé

- Honnan indultak?

- Szárliget

- Hú az messze van, megalszanak és holnap folytatják?

- Nem, folyamatosan megyünk míg be nem érünk.

- Mi csak gombászunk, jó utat.

- Köszönöm, viszlát.

48 Km-nél beértem a Mogyorósbányára a Kakukk sörözőbe. 6 óra 24 perc alatt teljesítettem a túra (könnyebbik) felét. Itt leültem és pihentem egy kicsit. Közben a lányok is befutottak és az egyiküknek ez már a végét jelentette. Ő az 50-es távon indult. Tea és banán elfogyasztása után a rettegett Gete felé vettem az irányt. 

A Kőszikla után a Tokodi pincék következtek. Lefelé fantasztikus kilátás nyílt a környező tájra.

A pincéknél most nem volt senki, a Kinizsin itt egy komoly frissítőpont üzemel. A Hegyes-kő következett, a magyar zászló most nem lobogott.

Meredek lejtőn leereszkedtem a horgásztóhoz és elkezdtem a mászást. Először köves emelkedő jött, majd egy kicsit enyhült a végén pedig toronyiránt fel a hegyre durva emelkedőn. Erősen kapkodtam a levegőt mire felértem, nem a legmagasabb hegy a túrán, de ez a legnehezebb. Még világos volt, ahogy terveztem. A pontőrök tüzet raktak, készülve az éjszakára.

Dorog felé indultam. Hosszas ereszkedés után értem Dorogra itt elmajszoltam a második és egyben utolsó szendvicsemet. Jó jel, még tudok enni! Átmentem a főút túloldalára mikor eszembe jutott, hogy valahol itt a pont. Ezért gyorsan visszamentem a sörözőbe. Az óra 16:35 percet mutatott, 9 óra telt el az indulástól és 61,9 Km-t tettem meg. Pihentem egy keveset és vettem egy alma fröccsöt. Egy srác nevezett az éjszakai 40-es távra. Megkérdeztem futni vagy gyalogolni szeretne-e. A válasz is-is volt. Az éjjel nappaliban vettem egy kólát és vizet majd belefutottunk az éjszakai Pilisbe. 

A városból kifelé futottunk, mivel ő pihent volt elég erős tempóban ment, nehezen követtem. Egy helyen majdnem eltévedtünk, de a GPS segített. Enyhe emelkedőn haladtunk a fejlámpák fényénél. Beszélgettünk. Éjjel a legtöbben csatlakoznak valakihez, együtt nehezebb eltévedni. Nekem különösen jól jött, hogy egy friss ember húzott. Egy kissé visszafogtam, de őt ez nem zavarta. Kesztölc után az erdőben találtuk meg a következő pontot (68,3 Km).

Tudtam még futni de már fáradtam, egyre többet gyalogoltunk bele. A legnagyobb emelkedő következett a Pilis tető. Az emelkedő hosszú volt ugyan, de kevésbé meredek mint a Gete. Nem mondom, hogy könnyen ment de feljutottunk. Útközben több 40-esen indulót hagytunk magunk mögött. Itt eleredt az eső, de nem vettünk fel semmit mert még nem volt komoly. Tíz perc után el is állt. Az idő szinte semmit nem hűlt. A hegytetőre érve, hosszan szintben haladtunk. Nyílegyenes monoton szakasz volt ez, már azt hittük sosem érjük el a szerpentint. Persze egyszer minden rossznak vége szakad, megkezdtük az ereszkedést. Az egyik kanyarban megálltunk. Csodálatos panoráma tárult a szemünk elé. A kivilágított Budapest pillantottuk meg, előtte a Nagy-Kevély kúpjával. Fantasztikus. Itt egy holtponthoz értem, már lefelé is alig tudtam futni. Többször belegyalogoltam. Alig vártam, hogy elérjük a Pilisszentkereszti műutat. Itt egy kánaán fogadott. Sülthúszsír, körözött, vaj és kenyér. Semmi étvágyam nem volt ezért csak mandarint ettem, de azt vagy 6-ot. Finom savanykás volt. Ittam egy kis kólát is és teát.

A Kevély előtt a Hosszú-hegyen haladtunk. Ez alig emelkedik és inkább hosszú mint magas. Itt benyomtam egy gélt és ittam. Pár km múlva jobban éreztem magam és ismét tudtam futni. A Csobánkai műutat elérve már tudtam, hogy közel járunk a célhoz. A Kevély magasodott a cél és közöttünk. Enyhébb emelkedőn haladtunk, majd ráfordultunk a hegyre. A csúszós sárban még nehezebb volt mászni, minden lépésnél kicsit visszacsúsztunk. A Kevély-nyeregnél volt az utolsó pont.

Innen már csak pár száz méter volt hiányzott a csúcsig, de az jó meredek és sziklás. Lassan de megállás nélkül jutottunk fel az utolsó hegyre. Itt telefonáltam Mejmejnek, hogy indulhat értem a mentőakció. Kellemetlen sziklás terepen botorkáltunk Csillaghegy irányába. Később járhatóvá vált az ösvény. Erőre kaptam és futottunk. Úgy 6 perces ezrekkel közeledtünk a cél felé. Ragadós sáros úton gyalogoltunk majd futottunk. A város nehezen akart elérkezni. Egyszer csak kibukkantunk az erdőből és aszfalt volt a lábunk alatt. A GPS-re néztem és láttam, hogy már csak 800 méter lehet a cél. Ezt már megfutjuk! Jó tempóban vágtáztunk a cél felé. A Sarok presszóban lenyomtam a stoppert! 15 óra 25 perc! Nem rossz.

A 100 Km-es futások mindig különlegesek. Azt szoktam mondani, hogy ez nem csak egy túra hanem egy utazás erdőkön, mezőkön, falvakon át. Mentális felkészültség legalább olyan fontos mint a fizikai. Most mindkettő jól sikerült és a vártnál jobb időt mentem. Ez az én napom volt, minden összejött! :-)

Az elmúlt hetekben hétköznap alig futottam, de azért hétvégén beiktattam egy-egy 20 Km feletti futást. Paripával futottunk Csákvár környékén, ragyogó napsütésben majd a következő héten Misával és Paripával a Vitány-várhoz futottunk el. Ezek nyugodt tempójú élvezetes futások voltak. Nem a sebesség volt a lényeg hanem hogy jól érezzük magunkat. Az időjárásra sem lehetett panaszunk. Gyöngyörű őszi idő volt hetekig.

FehérVárpalota túrát már sokszor teljesítettük. Eleinte gyalogosan és most másodszor futva. A Bakony keleti, kevésbé ismert részén vezet az útvonal sok szép részt érintve. Sajnos az időpont nem kedvezett a többieknek ezért egyedül vágtam neki. Várpalotára autóval mentem és busszal mentem át a Fehérvári rajtba (nem körtúra). Még a buszon találkoztam két ismerőssel akikkel a Írott-kő 70-en mentem együtt egy darabon. A nevezés gyorsan zajlott és egy tökéletes térképet kaptunk. Nagyon jó idő volt, ezért indulás előtt rögtön levettem egy réteget. 7:50-kor elindultunk a 42 Km-es távra.

A táv eleje majdnem teljesen sík, ezért jól futható. Még a városban ittunk egy kortyot a savanyúvíz forrásból, ahol megkaptuk az első pecsétet. Hosszasan egy patak mellett futottunk egy szűk ösvényen, majd szántóföldek következtek. Meleg volt, ezért rövidujjúra vetkőztem. Moha előtt találkoztam Márton Danival, akinek gratuláltam a Körhöz. A második pont 10,9 Km-nél volt Mohán. Alig több mint 1 óra alatt értem oda. A ponton teát kaptunk és kekszet.

A Duzzogó fürdőrom előtt elkerített területhez érkeztünk. A leírás szerint innen szalagozást kellett követni. Szalag azonban nem volt. Itt találkoztam Józsival, akit a tavalyi vulkántúra óta ismerek. Szintén futott volna, ha tudta volna hogy merre. Egyre többen érkeztek és már vagy 10-en kerestük az irányt. Elindultam kb. a pont felé és a többiek követtek, mintha tudnám merre kell menni. Villanypásztoron keresztül, bozóton átvágva valahogy sikerült megtalálni a helyes ösvényt ahol már szalagok is voltak. A pont is meglett.

Innen már közel volt Iszkaszentgyörgy a következő pont. Odaérve vizet tankoltam és már indultam is tovább. Nagyon jól éreztem magam könnyedén ment a futás, bár a hegyek még csak ezután következtek. Az ég közben beborult és nyugat felől sötét felhők gyülekeztek. A szél is megerősödött, de nem bántam mert jól hűtött. Az első komolyabb emelkedő jött amin gyalogoltam, majd az első szűk völgy amit itt horognak neveznek.

A horgok meredek falú, mély völgyek így a le-fel jutás nem egyszerű a köves ösvényeken. Egy hosszabb lejtő végén érkeztünk el Csórra. Itt egy komoly pont volt, rengetek emberrel zsíroskenyérrel, teával. Egy asztalon térképeket is árultak. Józsi is éppen frissített a ponton. Én valamivel előbb indultam és inkább útközben sétálva ettem-ittam. Józsi még a faluban megelőzött és valamivel erősebb tempóban haladt. 

Egy kisebb dombot másztunk meg a következő pont a teteje után volt. Ez után jött a túra legkalandosabb része a Száraz-horog. A völgy aljában technikás köves ösvény vezetett, majd egy jobbkanyar után egy sziklás, meredek ösvényen kapaszkodunk felfelé. A kitett csúcson állva pár száz méterre már látszik a következő pont. 28,5 Km-nél járok (Meredélyfő). 

Nemsokára feltűnik előttünk a Baglyas, az utolsó nagy hegy. Előtte egy legelőn kell átvágni. A szél egyre hidegebb ezért felveszek egy réteget. Távolban Józsit vélem felfedezni. A hegy lábánál ellenőrző pont. Viszonylag könnyen feljutok a hegyre. Csepereg az eső és erős szél fúj. Itt mindig hideg van és szél. Hosszú ereszkedés, majd egy sík szakasz jól szalagozva. A szalag azonban eltűnik én pedig folytatom egyenesen. Pár száz méter múlva már gyanítom, hogy eltévedtem. Az irány nagyjából jó. Házak tűnnek fel és két turista. Kiderül, hogy ez a készenléti lakótelep amit nem kellett volna érinteni. A helyiek mutatják az irányt. Egy széles murvás úton jutunk el Inotára egy kisebb kerülővel.

A ponton Józsiba botlok. Előbb indul, de rohanok utána. A víztározóhoz már együtt érünk. Banánt kapunk a rendezőktől amit a meredek részen fogyasztunk el. Közel a cél és még van bennem erő. A kevésbé meredek szakaszon kocogni kezdek. Józsi nem jön velem. Innen már csak pár pukli van hátra és aszfalt útra érek. A célig alig 1 Km. Jó tempóban megfutom és 4 óra 58 perc alatt beértem Várpalotára a célba.

A 40-es távon én vagyok az első beérkező. Persze ez nem verseny! Józsi 2 perc múlva szintén beér. 

Nagyon jól sikerült futás volt. Végig jól ment, sehol sem küszködtem. Az idő is jó volt, szerencsére nem áztunk el. A jelzésekkel voltak problémák, de azért eltaláltam.

Endomondo ezt mondja: http://www.endomondo.com/workouts/267213900

A múlt heti maraton után nehezen múlt az izomlázam. Egész héten nem futottam, furcsa is volt de jól esett pihenni. Mindkét combomban volt egy kis húzódás amit még szombaton is éreztem. Pénteken munka után Zakóval indultam Kőszegre. A romantikus nevű Andalgó hold apartmanban foglaltunk szobát. :-) Megérkezés után rögtön a belvárosba mentünk és beültünk egy kellemes kocsmába lazítani.

Reggel 5:45-kor a rajtban voltunk. Nem voltak sokan, gyorsan beneveztünk. 8 fok volt, de teljes szélcsend így nem éreztük hidegnek. A cicanadrágokból jó látszott, hogy más futók is indulnak a túrán. Ja igen, ez egy teljesítménytúra alapvetően gyalogosok részére. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb számban indulnak futók is a túrákon. Több mint 600 teljesítménytúrát rendeznek az országban, minden hétvégén van miből választani, a nevezési díj pedig töredéke egy versenyének. Az Írott-kő 70-et idén rendezték 25. alkalommal, régi túrának számít. A Kőszegi-hegység nevezetes helyeit járja be az útvonal. Eddig kétszer teljesítettem gyalogosan.

A rajt előtt intézett pár szót hozzánk a rendező és 6.00-kor nekivágtunk. Zsolt a 35-ös távon indult csak az első pár száz méteren volt közös az útvonal. Az elején tempós gyaloglással kezdtünk, még sötét volt. Kicsit lassú volt a tempó, de bemelegítésnek jó volt. Nem akartam előre menni mert nem voltak tökéletesek a jelzések. Beszédbe elegyedtem pár kollégával. Az egyik 70 éves volt és arra panaszkodott, hogy már nem megy úgy mint régen már csak 5,5 Km/h átlagsebességre futja. :-) Ez egy ilyen túrán elég erős tempó! Egy másik fickó pedig 50 felett volt és három éve kezdett el túrázni. Megcsinálta  Kazinczy 200-at és 2015-be körbe akarja futni a Balatont, de nem 4 nap alatt ahogy én tettem hanem egyben! Előttünk pedig egy gép haladt. Élő szövet a belső fém vázon. Tavaly ő lett az év teljesítmény túrázója: 7367 Km tett meg 1 év alatt (átlagosan 140 Km / hétvége). Jó kis csapat verődött össze.

Az Enikő forráshoz felérve rájöttünk, hogy nem ott van a pont hanem egy kicsit odébb az aszfalt úton. Már kezdett világosodni, de még kellett a fejlámpa az erdőben. 3 futó haladt előttem, őket követtem. Egyszer-egyszer eltévedtünk, de semmi komoly. Velem felé közeledve az egyik futó hatalmasat esett, majdnem bevágta a fejét egy fába. Szerencsére komolyabb sérülés nélkül megúszta. Velembe tea és zsíroskenyér fogadott. Egy vízhólyag  kezdett keletkezni a lábamon, úgyhogy gyorsan leragasztottam 2 réteg leukoplasttal megelőzésképpen. 

Velem után Bozsok jött és elindultunk felfelé. Az év túrázója előttem haladt egy sráccal (állítólag előző nap egy 100 Km-es Csehországi túrán voltak). Húzós emelkedő a Kalapos kőhöz majd egy hosszabb jól futható lejtő itt megelőztem őket. Felfelé erős tempót mentem, de valaki közeledett. Nem valaki hanem a robot. Simán megelőztek. Az Írott-kő 882 méteres csúcs előtt páran már szembe jöttek. Felmentem a kilátóba, látni lehetett a Rax-ot és a Schneeberg-et. 

Erős szél volt ezért gyorsan lefelé indultam. A ponton Diannás cukrot kaptunk és egy sráccal indultunk lefelé (ő esett el). Velemig együtt futottunk és beszélgettünk, így gyorsabban telt az idő. Velembe érve forró tea és tankolás (víztöltés a zsákba) volt a program. 

Elindultuk a Szent-Vid kápolnához. Az emelkedőn társam lemaradt, de fent találkoztunk. Kisebb térdfájdalomra panaszkodott. Az esés nem tett jót neki. Pár Km múlva végleg lemaradt már nem találkoztunk többet. Innen egy magányos szakasz jött. Hörmann forrás után jól futható rész, sok aszfalt. Stájerházaknál finom almát kaptam. Innen fehér pöttyöt kell követni. benőtt, nehezen járható szakasz.

Fölfelé izzadok, lefelé meg fázok. Nem tudok normálisan felöltözni. Következett a Tábor-hegy. Itt mindig elfelejtem, hogy az első emelkedő után még nincs vége. Jön még egy. Lejtő majd egy hegygerincen futok magányosan amikor mögöttem feltűnik egy futó. Ő 50-es távon indult.

Paradicsomos nevű pont után együtt indulunk el beszélgetve. Futunk de bele-bele gyaloglunk. Közös téma a futás, mi más lenne. :-) Mindenki a nehezebb versenyeit emlegeti, nem kell szégyenkeznem.

1-2 Km múlva elhagy és egyedül megy tovább én gyaloglom és olivabogyót eszem. Futva követem, de már csak Hétforrásnál érem utól.

Hétforrásnál vizet töltök és egy meredek emelkedőn felmászom Óház-tetőre. A kilátóba már nincs kedvem felmenni mert már 41 Km van a lábaimban.

A zöld jelzésen ereszkedek lefelé, mikor feltűnik előttem a robot és társa. Megelőzöm őket (a célig már nem előznek vissza). Cáki pincéknél készítek pár fotót és futás tovább.

Egyre többször kell megállnom és gyalogolnom. Harmadszor is beérek Velembe. Rövid megálló, pecsét, víz töltés és usgyi. Innen még 18 Km a cél. 

Kiskertek, akácos, bozót. Nem szép rész. Kőszegszerdahelyen csak átutazom és a Kenyér-hegyen kapok pecsétet. Ide már sötétben szoktunk megérkezni ha gyalog teljesítünk, most pedig nincs még fél 4 sem. Lukácsháza előtt hosszú egyenes. Jól futható lenne ha még menne. Csökkenő pulzus mutatja a túlélő üzemmódot. Innen már nagy tempó nem lesz. A gyomrom nem túl jó, enni alig bírok. A 87-es főúton az átkelés nem egyszerű. 1-2 perce várnom kell mert óriási a forgalom. Jelzetlen szakasz, megyek az orrom után. Szántóföld mellett vezet az út, távolban egy autó. Talán ott az utolsó pont? Begyűjtöm az utolsó előtti pecsétet és szaladok a cél felé.

Inkább gyaloglom mint futok. A futás már nem megy. 100 m futás 100 m gyaloglás még éppen bírható. Kőszegfalva után hosszú, nyílegyenes kerékpárút a sínek mentén, majd a főúton megyek. Beérek Kőszegre. Nagyjából 2 Km-es városi szakasz. A fő téren fesztivál van, már hallom a zenét. Elfutok a szállásunk előtt, innen már csak 800 méter a cél. Kis kocogás, kevés gyaloglás és bent vagyok. 10 óra 45 perc alatt van meg a 68,8 Km 2200 m szinttel. Lefaragtam a szintidőből 6 óra 15 percet. Ennyit terveztem. 4. helyen értem célba a 33 indulóból, bár hangsúlyozom hogy ez nem verseny!

Ahogy Döglégy Zolee mondaná: "Szuper a túra, a brigád tudja!". Egy 70-es túra sosem könnyű, ez sem volt az. A jelzések nem voltak tökéletesek, de a szép táj és a tökéletes időjárás kárpótolt ezért. A combomban lévő húzódás teljesen elmúlt! Regenerációs kirándulás! :-)

Mindig is furcsáltam, hogy az embereket sokkal jobban érdekli ha valaki lefut egy maratont mint mondjuk egy 100 Km-es egyéb versenyt. A maratont valahogy komolyabbnak, nehezebbnek gondolják pedig általában a távját sem tudják (42,195 Km). Nyílván a hírverése, nézettsége és a történelme miatt van így. Nem egy könnyű versenyszám, csak felkészült futók tudják teljesíteni. Soha nem lehet lazán venni, rutinból futni egy maratont, mert könnyen megbosszulja magát. Ez már hosszú táv és bármi történhet útközben.

2010-ben futottam az első maratonomat Budapesten. Most pedig a harmadikra készültem. Kifejezetten nem edzettem rá, de azért van már több mint 1300 idei kilométer a lábamban. A hét elején megfáztam, szerencsére lázam nem volt, de az orrom eléggé el volt dugulva.

Sok ismerős vágott neki a távnak: Szilvi, Zoli, Paripa, Márk, Laci, Csűrös Robi és még sokan mások.

A rajtcsomag átvétele után átöltöztünk és vártuk az ország legnagyobb sportrendezvényének a rajtját. Párás, hűvös idő volt 17 fok. Kicsit melegebb csak mint kéne. Rövid bemelegítés után beálltunk a sárga rajtzónába Paripával. 9:30-kor erajtolt a tömeg. Kb. 2 perc alatt értünk a rajtvonalhoz és a Hősök-terét megkerülve az Andrási úton futottunk. Teljes szélességében elfoglaltuk az utat. 

A tervem az volt, hogy jobb időt fussak mint az egyéni legjobbam (3:40:06), de a 3 ó 30 körüli időt sem tartottam elérhetetlennek. Elég jó formában voltam. Az első kilométereken a pulzusomat figyelve mentem. 5:10-es Km-ereket futottunk a pulzusom 150 alatt maradt. Gyorsítani azonban nem mertem, mert tudtam hogy sok lenne. 5 Km-nél világossá vált, hogy a 3:30-ra nincs esélyem. Taktikát váltottam és a 3:39-et céloztam meg. Paripa is azonos tempót futott így együtt faltuk a kilométereket. 

Hatalmas tömeg volt, sokszor kellett emiatt lassítani. Erősen koncentráltam, hogy ne lépjek senki lábára, de a tempó ne csökkenjen. Az első 10 Km viszonylag eseménytelenül telt. Jól éreztük magunkat, minden a tervek szerint alakult. Az orrom folyamatosan folyott, ez eléggé zavart. A fordítóknál találkoztunk Márk-al aki előttünk haladt és a többiekkel akik mögöttünk jöttek. Bíztattuk egymást. 11 Km-nél átfutottunk a Szabadság-hídon Budára. Az egyik sáv le volt zárva, de szembe jött egy villamos. Szerencsére a pilóta nagyon lassan vezetett így senkit nem vágott félbe. 13 Km-nél eltávolodtunk a rakparttól és tettünk egy kis kitérőt. Itt egy szőke lány levágott úgy 1 Km-t és egy mellékutcából kirontva csatlakozott a mezőnyhöz. Jót nevettünk rajta! :-) Saját magát verte át. 

Hosszan a Budai rakparton futottunk Északi irányba. Ezen a szakaszon találkoztunk Kokóval aki egy kerekes székes kislányt tolt futás közben. 20 Km-nél keltünk át a Lánchídon. Ez számomra mindig a futás fénypontja. Nagyon jó érzés átfutni rajta, főleg hogy teljes szélességében le van zárva az autók elől. Elérkeztünk féltávhoz 1 óra 50 perc alatt. A kitűzött idő még tarthatónak tűnt, de tudtam hogy nem lesz könnyű. Két gélt és 2 db sótablettát vittem magammal, mert az ellátás elég gyenge szokott lenni. Minden ponton ittam és mivel a nap is kisütött már locsoltam is magam. 22-nél bevettem a sót. Itt már kellemetlen párás, meleg időben futottunk.

25 Km körül Paripa kissé lelassult. Nekem még sikerült tartanom a tempót és kis előnyre tettem szert. 26-nál elérkezettnek láttam az időt és benyomtam az egyik gélemet. Frissítésem jól ment, és a gyomrom is bírta. 29-nél  a Margit szigetre futottunk be. Itt már erős fáradtságot éreztem és a pulzusom is megemelkedett. A tempóm azonban nem csökkent. 33-nál a sziget kijáratánál a frissítőponton kóla is volt. Erre emlékeztem a kiírásból. Megettem a második gélemet és ittam rá ISO-t és kólát. Ilyenkor a kóla sokszor segít. Magas cukortartalma ad némi energiát. 

Kilométerenként számolgattam a várható beérkezési időmet. A számításom alapja 5 perces kilométerek + 2 perc volt. Neccesen de még mindig tartható volt a terv. Lassan telt az idő és nagyon kellett koncentrálnom a tempóra. 35-nél még mindig rendben volt az idő, de már nehezemre esett futni. Itt jött el a rettegett fal! Itt már inkább fejből mentem előre, a testem már lassított volna. Küzdelmes kilométerek jöttek. 38 előtt frissítőpont, hála az égnek. Locsoltam a fejem és ittam. Gyalogolni kezdtem, nem bírtam elindulni. Aztán erőt vettem magamon és nyomtam tovább. Kisebb domb jött, ahol majdnem megálltam, mikor ismerősök kiabálására lettem figyelmes. "Hajrá Matyi, gyerünk!". Nem állhattam meg. Rövidesen elértem a Hősök-terét de még mindig sok volt hátra. Szenvedtem. A 40-es tábla alig akart eljönni. Itt a fordítónál feladtam fejben és gyalogolni kezdtem. Már nem érdekelt semmi, nem láttam értelmét tovább futni. Pár lépés után az órámra néztem és láttam, hogy nincs minden veszve. Van még remény.

2 Km volt hátra. Összeszedtem magam és elindultam, minden erőmre szükség volt hogy elérjem a 41-et. Innen már semmiképpen nem akartam megállni. Levegőt kapkodva tettem a lábam a másik elé. Gépies mozgás, semmi gondolkodás. Hallani a hangosbemondót, 42 Km és már csak 195 méter van hátra. Hihetetlen hosszú de majdnem 2 percem van rá. Az utolsó erőtartalékaimat is bevetve befutottam a célba és megdöntöttem az egyéni legjobb időmet: 3 óra 39 perc 19 mp-es idővel (5:12-es kilométerek).

Meggyötörve vettem át az érmet és a célcsomagot. Nem éreztem örömöt csak kimerültséget. Esetlen botorkálással próbáltam eljutni egy árnyékos helyre ahol leülhettem. Kb. 20 perc kellett mire összeszedtem magam és a többiek keresésére indultam. Ahogy csökkent a pulzusom a kedvem is egyre jobb lett és már büszke voltam a teljesítményemre. Nagyszerű érzés fogott el. Megcsináltam!

Sorban érkeztek a többiek is és egy fa alatt gyűltünk össze élménybeszámolót tartani. Mindenki a táv utolsó részéről mesélt. Kivétel nélkül mindenki megszenvedte a végét ahogy ez lenni szokott. Ragyogó napsütésben a fűben ülve, feküdve hallgattuk a beszámolókat és elégedetten pihentünk. 

Gratulálok minden célba érkezőnek, különösen az első maratonjukat futóknak!

Barátainkkal egy hétvégét terveztünk eltölteni Vértesbogláron. Szombat 12.00-kor találkoztunk a Lovas táborban. Nem tudtam kihagyni, hogy ne futva menjek. A kellemes őszi idő a természetbe csábított. 10.00 után indultam pár perccel és a legrövidebb útvonalat választottam. Gesztesre az új Takács úton futottam át, itt vizet tankoltam és a sárga jelzésen folytattam. Remek idő volt, hűvös és napsütéses. Kívánni sem lehetne jobbat. Lazán könnyedén futottam, fogytak a kilométerek.

A sárgán az emelkedőn motoros fűrész hangjára lettem figyelmes. Mikor közelebb értem, hallottam egy kiáltást: "Dől a fa!!!". Tényleg dőlt, előttem 50 m-re vágták és egyenesen az útra dőlt. Ahogy néztem szálalást végeztek. (Nagyon utálom a tarvágást, tönkreteszi a tájat.) Átbújtam a kidőlt fa alatt és folytattam az utat.

Nem sokára elértem a tervutat és a sárgán maradva sokáig követtem. A Fáni-völgy alsó részében még nem jártam, ez új útvonal volt. Nagyon szép ez a rész, nem csoda hogy szigorúan védett. A völgy után ismét földutat tapostam és egy hatalmas legelőn találtam magam. Innen már nem volt jelzés, így egy földutat követtem ami nagyjából a falu felé kanyargott. Hamarosan feltűntek Vértesboglár házai a távolban. A falu előtt egy gémeskút áll, víz már nincs benne. 1 ó 53 perc alatt értem a falu túlsó végére, de a Lovas tábort nem találtam. Megkérdeztem a helyieket hol is van, persze vissza kellett futnom a templomig. 

Odaérve lenyújtottam majd 10 perc múlva megérkeztek a többiek is. Szinte el sem fáradtam a 21 Km-es úton. Zuhanyzás után grillezés, bográcsozás és fröccsözés vette kezdetét. Pótoltam az elveszett energiákat. Este jót beszélgettünk a tábortűznél. Elég régen jött már ilyen szép számban össze a csapat. Jó volt újra találkozni.

Reggel egy masszív rántottával indítottuk a napot, majd a gyerekek lovagolni mentek. Hazafelé is futva terveztem egy hosszabb útvonalon. Mivel már régen jártam a Vitány-várnál ezért azt vettem célba. Fél 11-kor elbúcsúztam a többiektől és irány a Vértes. Az út eleje megegyezett a tegnapi végével.

Legelő majd sárga jelzés, de a Sárkánylyuk-völgynél a zöld jelzésen folytattam. Az idő hűvösebb volt mint szombaton és felhős volt az ég. Rövidujjúban pont jól éreztem magam. Hogy meglegyen a tervezett 30 Km, Körtvélyes puszta felé tettem egy kitérőt.

A kék jelzésen támadtam a várat. 2 óra telt el az indulástól amikor a vár tövében megettem az ebédemet egy csokit. Készítettem pár fotót és hazafelé indultam a jól ismert úton.

A piros jelzés Somlóra vezetett, innen már csak 4,5 Km volt hátra. Végül 3 óra 20 perc alatt tettem meg a 31,3 Km-es távot, 705 méter szinttel fűszerezve. Jól sikerült ez a hétvége.

A verseny amit csak párban lehet teljesíteni. Táv: 73 Km, Szint: 3400 m. 4x kell megmászni a Kékest 12 óra alatt. Szép kihívás. Paripával már az év elején kinéztük és beneveztünk. Péntek munka után indultunk Mátrafüredre. Egy étteremben találtuk Csanyát (főszervező) és átvettük a rajtcsomagot. Ha már ott voltunk meg is vacsoráztunk. A sóstói kempingben foglaltunk faházat, ahol meglehetősen hideg volt. Szerencsére a gondnok adott egy kis hősugárzót, amivel fel tudtuk melegíteni a szobát.

Reggel 6:30-ra a rajtban voltunk, találkoztunk Oszkárral, akivel váltottunk pár szót. Egy emelkedőt emlegetett, ami a gerecsei Bányahegyre hasonlít, csak sokkal hosszabb. Paripával körbejártuk a helyet és futottunk pár száz métert bemelegítésnek. 

7.00-kor elrajtolt a mezőny.

A végéről indultunk és laza futással kezdtünk. Az út enyhén emelkedett, az erdőbe érve átkeltünk egy fahídon és megkezdtük az első mászást a Kékestetőre. A hőmérséklet 10 fok körül volt, de hamar le kellett venni a széldzsekit. A mezőny még együtt haladt és a szűk ösvényen nem volt esélyünk előzni. Egy kicsit lassú volt a tempó, de még így is elég jól haladtunk. Egy órán belül meglett a négyeshatár. Kékes előtt egy futható szakasz jött. Másfél óra kellett és fent voltunk az ország legmagasabb csúcsán. A tervezett időn belül voltunk, több mint 10 perccel. Lazán és könnyedén meglett. A pont egy kis faházban lett berendezve. Ettünk és ittunk, nem kapkodtunk.

Lefelé indultunk Parádsasvárra. Az út eleje technikás sziklás lejtő volt. Figyelni kellett, páran megelőztek. A mezőny vége felé voltunk, de tartottuk magunkat a kitűzött időhöz. Nem siettünk, tudtuk, hogy még sok van hátra. Az útvonal gyönyörű helyeken vezetett, élveztük a futást. Lefelé is kemény volt menni, a combunkat mindketten éreztük. Parádóhuta után egy kisebb hegyen keltünk át, ezután aszfalt majd eljött a második pont, Parádsasvár. Jól éreztük magunkat, frissítettünk és tovább indultuk a Kékes felé. Először enyhébb emelkedő jött, majd meredekebbre váltott. Paripa kissé lemaradt, talán mert erős tempót mentem. Párszor megálltam pár másodpercre és bevártam. Kérdeztem tőle, hogy érzi magát, mire azt mondta, hogy kissé beszűkült a gyomra. Reméltem hamar elmúlik. Jól haladtunk felfelé mikor elérkezett a fal. Nagyon meredeken kígyózott fel a sárga jelzés. Lassan egyenletes tempóban haladtam. Paripa többször megállt pihenni.

Elég nehezen ment neki a mászás. Felérve émelygésre panaszkodott. Újabb, de kevésbé meredek emelkedő jött. Lassultunk, de még jól haladtunk. Egyszer csak félreállt és hányt. Megijedtem, mert nem tudtam, hogy ennyire komoly a dolog. Gondoltam, itt vége, ennyi. 10 ből 9 ember itt feladta volna, de nem ő. Neki ilyen meg sem fordult a fejébe. Gyalogolva indultunk tovább, a csúcs már nem volt messze. Gondoltam, a csúcson pihenünk 15 percet és rendbe jön. Odaértünk és leült. Fal fehér volt. Evett és ivott valamennyit. Látszott rajta, hogy nincs jól. Folyadékot vesztett, ami nagyon nem jó. Egyébként is nehéz pótolni az izzadással elvesztett vizet.

Kis pihenő után elindultunk Mátrafüred felé. Kocogósra vettük a figurát, de folyamatos volt a menet. Gondoltam, lefelé kiderül, hogyan tovább. Beértünk pár futót, mert kissé eltévedtünk és szembe jöttek velünk. Szerencsére az út 100 méterrel mellettünk ment, így gyorsan korrigáltunk. A cél felé közeledve páran már szembe jöttek. A csarnokban levest ettünk, illetve ittunk, vizet töltöttünk és megmosakodtunk. Az autónál gyorsan rövidnadrágra vetkőztünk és Paripa evett egy Nutellás palacsintát. 

10 perc késéssel kezdtük meg a második kört. 6 óra 20 perc volt a teljesítésre (az első kör 5 ó 30 p volt). Nem volt reménytelen, de feszített tempót jelentett. A faluból kifelé futva haladtunk, a meredekebb részeken pedig gyaloglásra váltottunk. Nem voltunk gyorsak, határon mozogtunk. Az emelkedő hosszú volt, pár részen nem futottunk, ahol az előző körben még simán. Paripa küzdött, ahogy bírt, de sajnos megint félre kellett állnia. Újabb rosszullét, már nem maradt meg benne semmi. Itt a vége, mondtam. Paripa azonban rám ripakodott, hogy nincs! Arra számított, hogy jobban lesz idővel. Folytattuk. A Mátra azonban előttünk tornyosult, az emelkedő nem enyhült. Lassulni kezdtünk, majd meg-megálltunk. Mivel nem volt benne már semmi folyadék, a szervezete nem bírhatta. Kékeshez közeledve egyre többször leült és nézett maga elé. Fejben nem adta fel, de egyre sűrűbb lett a vére. Súlyos gondolatok nyomták mindkettőnk vállát. A miértre kerestük a választ. A nagy hallgatást végül Paripa törte meg. Azt szerette volna, hogy egyedül teljesítsek. Azonnal nemet mondtam. Csapatverseny, együtt megyünk, vagy sehogy! Hatalmasat küzdve, feljutottunk harmadszor is a Kékesre és befejeztük a versenyt. Feladtuk. Mindketten féltünk ettől a szótól, most mégsem esett nehezünkre kimondani. Csanya szállított minket a célba, amit nagyon köszönünk!

Nem úgy alakult, ahogy terveztük. Még pár napig gondolkodunk mindketten a történteken, majd tovább lépünk. Tanulunk a történtekből. Súlyos tapasztalatokkal, erősebben térünk vissza a következő versenyen.

Középiskolában minden nyáron a Magas-Tátrában túráztunk. Az iskola szervezte a kirándulást. Talán itt fertőztek meg a magashegységek. Azóta viszonylag gyakran megyek a magas hegyek közé. Lenyűgöz a vadságuk, a hatalmas terek és az érintetlen természet.

Mejmej szüleivel az Ausztriai Hohe Tauern nemzeti parkban túráztunk 4 napot. A Hohe Tauern Ausztria legnagyobb nemzeti parkja,  itt található a legmagasabb Osztrák csúcs (Großglockner) és Európa legmagasabb vízesése (Krimmler). Oroszlánytól 650 Km-re fekszik Mittersill ahol a szállásunk volt.

Az első nap korán indultunk és 14.00 után már a Großglockner Hochalpenstrasse hegyi szerpentinen kacskaringóztunk felfelé. Mivel jó idő volt rengeteg motoros volt. Felérve egy hatalmas parkolóban hagytuk az autót és túrázni indultunk az alattunk lévő gleccserhez. A gleccser hihetetlen mértékben olvad. 10 év múlva már alig lesz belőle valami. 1980 -ban kb. 100 méter vastag jégréteg volt ott ahol most olvadékvíz folydogált. Ez elég szomorú látvány volt, de még így gyönyörű a környék.

Szállásunk Mittersill-ben volt a hegyoldalban. Igazából a várostól 4 Km-re a hegyen. A szobából lenyűgöző kilátás volt a havas hegyekre. Az apartman szinte teljesen új volt, sokan még nem voltak előttünk. Az osztrákoknál megszokott kiváló minőséget kaptuk a pénzünkért.

Másnap gyalogtúrázni indultunk a Weißsee-hez. Uttendorf-ból egy húzós szerpentinen kanyarogtunk a parkolóig. Innen felvonóval indultunk a tóhoz. A felvonó nagyon érdekes volt, felfelé mentünk majd lefelé itt volt egy köztes állomás, de nem kellett kiszállni. Átmozgattak minket egy másik kötélpályára ami a tó mellett épült szállodáig (Rudolfshütte) vezetett. Már a felvonóból láttuk, hogy eléggé fúj a szél. Kilépve hideg és szél fogadott. Elég amatőr módon nem sok ruhát vittünk mivel lent még meleg volt. Azért volt nálunk esőkabát és esőnadrág, amik elég jól fogták a szelet. A nap hol kisütött, hol felhők borították az eget. A Medelzkopf-ot vettük célba. Útközben alig tettem el a fényképezőt annyira gyönyörű volt a táj.

Az út első része egy hágóra vezetett majd következett a hegy. Durva sziklás terepen araszoltunk felfelé, néhol a kezünket is használtuk.A szél egyre erősebb lett. A 2761 méter magas csúcsra érve csúcsfotót készítettünk, ettünk egy falat csokit majd elindultunk lefelé. 

Hideg volt, fáztunk. Lejjebb alábbhagyott a szél és a hőmérséklet is feljebb kúszott.

Mivel elég időben végeztünk, ezért lementünk a felvonóval, autóba ültünk és irány a Liechtenstein  szurdokvölgy. Ez már egy kellemes séta volt, egy jól kiépített patakmederben.

Az évszázadok alatt fantasztikus völgyet faragott a patak a sziklába. A szállásra érve jól esett a pihenés és a vacsora. 

Harmadik nap esőre ébredtünk. Később kicsit alábbhagyott, ekkor futócipőt húztam és futni indultam amíg a többiek reggeliztek. Az út egyértelmű volt, fel-fel minél magasabbra. 45 percig futottam hegynek fölfelé majd fordulás és vissza. Nagyon jól esett, hatalmas élmény ilyen gyönyörű helyen futni. A kilátással nem tudtam betelni 3000-es hegyek tornyosultak mindenfelé. A tetejük hóba burkolózott. Futás után meglátogattuk a nemzeti park múzeumot, délután pedig a Krimmler vízeséshez autóztunk. A borús csepergős idő ellenére sokan kirándultak európa legmagasabb vízesésénél.

Felmentünk egészen a tetejéig és tovább indultunk. Nagyjából 1 órát mentünk még amikor visszafordultunk. Pihenősebb napot terveztünk, de ez is egy jó kis túra lett.

Negyedik napon a Lucknerhaus - Stüdlhütte túrát néztük ki. Ehhez átkeltünk autóval a hegyen. Az alagútból kiérve eső és hideg fogadott. Majdnem visszafordultunk, de reménykedve a jobb időben tovább haladtunk. Lucknerhaus előtt már a nap is kisütött. A hüttében ittunk egy rumos teát és elindultunk a 2802 méter magasan fekvő Stüdlhüttéhez. Az út eleje könnyű volt, majd jött egy jól járható húzós emelkedő a Lucknerhütte előtt. Innen igazi magashegységi környezetben folytattuk az utat. Az időjárás nem kedvezett a Großlocknert nem látthattuk a felhők miatt. Apósom egy kőszáli kecskét pillantott meg a távolban. Sajnos elég messze volt de jól kivehetőek voltak hatalmas szarvai. Később mormotákat is láttunk. Viszonylag könnyen felértünk a házba ahol meleg ebédet ettünk.

Az ebédtől és a pálinkától felbátorodva elhatároztuk, hogy megmásszuk a ház fölött magasodó 2900-as csúcsot.

Az út felénél azonban inkább visszafordultunk, mert felhő ereszkedet a hegyre, esni kezdett és a terep is igen meredekké vált. Lefelé alig találkoztunk valakivel a mormotákat kivéve. A végén még egy kisebb eső is elkapott minket.

Ötödik napra már csak a hazautazás maradt. Kellemesen elfáradtunk az elmúlt napokban. Az alpok egyik legszebb részén túráztunk. Simán el lehet tölteni a környéken 2 hetet mert rengeteg a látnivaló. Ha lesz lehetőségünk még visszajövünk ide!

Tavaly a Chopokon aludtunk és a menedékházból a pincér/szakács srác este elment futni fejlámpával. Ez kissé szokatlan 2000 méteren. Az Alacsony-Tátrában azonban olyan jól kiépített turistautak vannak, hogy akár még futni is lehet rajta. Innen jött az öltet, egyszer túrázás helyett el kéne jönni futni. Nosza menjünk!

Először egyedül kalandoztam volna a hegyekben. Szeretek magányoskodni. Aztán mikor feldobtam az ötletet rövid időn belül 7 oroszlányi és környékbeli futó csapott le a kínálkozó alkalomra.

A nyár utolsó napján két autóval vágtunk neki 7-en a futótúrának Helga, Slampák, Váli Pisti, Márk, Laci, Paripa és én alkottuk a gyorsreagálású-könnyűcsapásmérő különítményt. Bystrá településnél a körforgalomban balra fordulva jutottunk el Trangoskára a parkolóhoz (magasság: 1121 m). Itt egy nagy ingyenes parkolóban hagytuk az autókat.

Óvatos kocogással kezdtünk, majd gyaloglásra váltottunk. A tempó kicsit lassú volt, de szerencsére Márk észrevett egy táblát az út melletti farakásnál. Teáért cserébe fel lehetett vinni 1-1 farönköt. A menedékházakban ezzel fűtenek és így támogatni tudjuk a fennmaradásukat. Egy ilyen remek alkalmat nem lehet kihagyni! :-) Hárman felkaptunk 1-1 felezett vagy negyedelt rönköt és fölfelé indultunk. Az enyémet úgy 12-15 kilósra saccoltam. A pulzusom mindjárt felugrott és már gyorsnak ítéltem a tempót. A felénél már erősen gondolkodtam, hogy itt kéne hagynom de azért megyek tovább.

Meg hát égő lenne félúton letenni, valaki meg felvinné és meginná a teám. Még így is a kiírt időn belül értük el a házat ahol bemondás alapján megkaptuk a jól megérdemelt teát.

Laci mindjárt szőrtelenítette a nyelvét a teát pedig a földre köpte. (Úgy 120 fokos lehetett.) Ezt látva mi más módszert választottunk, fújtuk. Egy társaság valamit ünnepelhetett fent mert macska részegek voltak és nyelték a röviditalt. Főleg egy leányzó volt "elfáradva" aki már ülni is alig tudott a nadrágja lecsúszva és kikandikált a piros tangája. Boldognak tűnt. Kis nézelődés és pihenő után mentünk tovább a gerinc felé.

Jobb kanyar és már fent is voltunk a Gyömbéren (2043 m). Elég nagy volt a tömeg mivel szombat volt és szépen sütött a nap. 

Készítettünk egy albumra való képet majd futásnak eredtünk a Chopok felé. Sokan meglepődve néztek minket. Nem láttak még futókat? :-) Chopokon hatalmas épület van épülőben. Tavaly még nyoma sem volt, most meg lassan elkészül a sífelvonó, étterem, szálló, űrkikötő komplexum.

Mellette a barátságos hüttében meleg és tömeg fogadott. 20-an álltak előttünk a sorban. Az éhség nagy úr, kivárjuk (fél óra mínusz). Sültkrumpli, rumostea kombó után irány a csúcs. Itt is sokan voltak, a többség felvonóval jött.

A Deres csúcs felé már alig voltak muglik, így jól lehetett „gurulni”. Ha már ott voltunk a Derest is megmásztuk. Paripa új bármitálló telefonjával mindent megörökít, többször is. Jól teszi.

Hamarosan az utolsó csúcsunk következett, a Polána. Itt már barátságosabb a hegy, kevésbé sziklás és fű fedi a csúcsot. Távolban egy Zerge nézeget minket majd egyre közelebb jön. Kíváncsi állat végül a völgy felé veszi az irányt. Lassabb nálunk, simán elkapnánk. Itt már rajtunk kívül senki sincs. Kifekszünk és élvezzük a kilátást. Bárcsak sosem érne véget ez a pillanat, sóhajtunk és szedelőcködünk.

A gerincet elhagyva a kéken indulunk lefelé. Az ösvényt alig használják majdnem benőtte a fű. A keskeny és mély csapásban alig bírunk futni. Így megy ez hosszú kilométereken át, követjük a szintvonalat.

Márk és én törünk előre fáradhatatlanul. Koncentrálunk és kocogunk, a többieket már nem is látjuk. A fenyveshez érve megállunk és várunk. Laci tűnik fel először majd a többiek is megjönnek. Paripának vérzik a lába. Felületi sérülés. Állítása szerint medve marta meg. Elhisszük. Sárga jelzés beköszön, de mi maradunk a kéken. Ismét sárga ismét kék, majd elérjük a felvonó házat ahol jobbra fordulunk a sárgán és leszaladunk a sípályán. A vége roppant meredek. Innen már csak pár száz méter kocogás aszfalton és újra a parkolóban vagyunk.

Mindenki boldog felszabadult, fáradságnak alig van nyoma. Hiában no, ritkán fut a Magyar ilyen szép helyen.

Az út kicsit több mint 7 órát vett igénybe sokat megállva, gyalogolva, fényképezve. Barátságos hegy az Alacsony-Tátra, jókat lehet itt futni, kirándulni. Ragogyó időt fogtunk ki, szerintem mindenki jól érezte magát! Egyszer még visszajövünk ide. Jól lenne egy-két oldalgerincet is megfutni. Autóba ültünk és 22.30-ra értünk Oroszlányba.

Útvonal: Trangoská, Zöld jelzés, M.R. Stefánika menedékház, Gyömbér (Dumbier), Chopok, Deres, Polána, Kék jelzés, Kosodroviná (felvonó), Trangoská (Kb. 25 Km)

A munkának vége, kijössz a gyárból, futócipőt húzol és ázol. Nagyjából így kezdődött a dolog. Az eső pont elállt mire kiléptem a cég ajtaján. Cuccaimat leadtam Mejmejnek és futásnak eredtem Oroszlány irányába, persze szép nagy kerülővel. Közelednek a versenyek ezért szükség van a hosszabb futásokra.

Az első szakasz Tatabánya keresztülfutása volt. Nem szép város, de hosszú. Csak úgy nyeltem a buszok által kipökött mérges gázokat. A párás levegőt szinte harapni lehetett, nehéz volt lélegezni és cefetül izzadtam. Az eleje kicsit gyötrődősen ment, de szép lassan ráéreztem a tempóra és bemelegedtek végtagjaim.

Tatabánya felsőről indul a kék négyzet jel amelyet ismerek már a Tatabánya 30 teljesítménytúráról. Szeretem ezt a részt. Kellemes tájon gurultam. Bal kézről kecskék legeltek, majd elértem Csákányospusztára. Gyors fotón örökítettem meg magamat a számotokra.

A kép ferde, de a terep sem volt vízszintes. Ezért van. :-) 

Itt rövid gyaloglás jött mikor is ettem egy falatot. Pontosan 4 szem kekszet. Nyargaltam tovább. A Mária szakadék meredek, de megfutottam bár a szemem majd kiugrott. Szép szakasz. Felérve balkanyar és kék + -on irány a Macskabükk nevű hely. Közben néhány enyébb emelkedő amiken sikeresen felfutok.

Sziklás ösvényen leszaladtam a VTM-ről ismert útvonalon majd balra a Zöld jelzésen. Jók ezek a táblák még térképet sem kellett elővennem. Zöld jelzésre váltok. Széles murvás útra érek ahonnan rövid de igen meredek kaptatón vezet fel a jelzés. Nekiiramodok, nyomom. Kemény kaptató vagy ilyen gyenge vagyok?! Felérve az arcom eltorzul mint Vinnetou-nak mikor Old Shatterhand érzéstelenítés nélkül, bicskával szedi ki az oldalából a golyót. Keresek egy fadarabot amire ráharaphatok, Vinnetou-nak bevált!

Lefelé már jobb, iszom mert az kell. Zöld + és aszfalt úton át a Kék + -ra. Itt még talán nem is jártam. De talán egyszer. Meredeken bokatörő lejtőn lezuhanok Gesztesre. Irány a kút ami már sokszor megmentette az életem. Iszom mert az jó. Sőt a fejem is bedugom a csap alá. Elindulok sétálva és eszem 4 szem kekszet. "Tartalékaim elfogynak, hiába menekülök elfognak." Csendül fel bennem a Tankcsapda nóta. 

Elindulok az új Takácson hazafelé. Lábaimnak ez nem tetszik, nekem meg a lábaim nem tetszenek. Vonszolom megfáradt testemet és az órát nézem, meg a Majki temlom tornyot ami gyufaszál méretű innen. Picsa messze vagyok még. Intézek pár keresetlen szót magamhoz és úgy általában mindenkihez, majd nyöszörögve haladok a mart aszfalton.

Végre Majk, innen már nincs messze és tényleg 3 óra 5 perc alatt beérek a házunkhoz. Kicsit elhasználódtam, de jól vagyok. Még nyújtani is van erőm! Vacsora, TV és alvás az esti program...

Az útvonal: http://www.endomondo.com/workouts/236556353/10478467

A harmadfokú hőségriadó bőven elég indok lett volna a verseny kihagyására. Minket Kószákat azonban nem ilyen fából faragtak. Az extrém időjárás számunkra kihívás, így természetesen rajthoz álltunk a közeli Tatai minimaratonon a 37 fokos hőség ellenére is (amit árnyékban mértek). A 13,7 Km-es táv nem igazán az én távom, hosszabb versenyeket szoktam futni lassabb tempóban és aszfalt helyett az erdőt részesítem előnyben. Kíváncsian vártam mit tudok sík terepen ilyen távon.

Sok ismerős indult a 30. versenyen: Misa, Paripa, Váli Pisti, Szilvi, Vadláb, Márk és még sokan mások. A verseny előtt bemelegítettünk 1-1,5 Km futással és némi nyújtással. Teljesen leizzadtunk. Az árnyékban maradtunk és csak rajt előtt 3 perccel álltunk be a tömegbe. Misával és Vadlábbal egy árnyékos részt választottunk, a többieket nem láttuk. Rajt előtt kezdtem el gondolkodni, hogy kicsit messze állunk és sokat kell előzgetni, de már nem akartam tolakodni.

16.00-kor elsütötték a rajt pisztolyt és elindult a több mint 800 futó. Majd 1 perc telt el mire a rajtvonalhoz értünk. Rajt után gyors tempóban balra húzódtam és megkezdtem az előzgetést. A Május 1 úton is folyamatosan előztem a lassabb futókat. A pulzusom 165 körül mozgott, a terveimnek megfelelően. A tempó elég jónak tűnt, de egy picit lassított a tömeg. Megtettünk egy 2 Km-es kört és újra a rajtnál voltunk, itt ittam egy kortyot és a fejemre öntöttem a maradékot.

A Öreg-tó partjára érve már kissé széthúzódott a tömeg és saját ritmusban haladtam, előzgetve az embereket. A sorompónál újra vizet vettem ittam és hűtöttem. A verseny legnehezebb szakasza következett a tóparton a fürdőzők között futottunk. A nap kegyetlenül perzselt, az aszfalt pedig visszaverte a napsugarakat. Kissé visszafogtam a tempót mert a pulzusom már magas volt. 

A tópartot elhagyva (9 Km) egy kisebb emelkedő következett. Mivel sokat futunk terepen ezért ez nem okozhat gondot. Nehezen de felfutottam, sokat kivett belőlem pedig tényleg nem hosszú. Rövidesen a Cseke-tó partján futottunk árnyékban. Nem nagyon akaródzott kimennem a napra mert éreztem, hogy túlhevültem. Próbáltam tartani a tempót, de már nehezen ment. Pattogott a fogzománc!

A városba érve kedves lakók slaggal locsoltak. Ahogy szembe fröcskölt rögtön hatott a hűtés és egy kicsit tudtam gyorsítani. A pólóm egy merő víz volt. Sajnos pár száz méter múlva már alig éreztem a hatását. A ruháim elnehezültek, ahogy a lábam is. Végtelenül hosszú, forró, egyenes szakaszon futottam. A távolban mintha a Paripát vélném felfedezni, de lehet hogy csak délibáb. Érjek már be! Egyik láb a másik elé csak ennyit kell tenni. Gyorsabban már nem tudom tenni hát megpróbálom nyújtani a lépteket, de csak miliméterekkel sikerül. Közel a cél, már hallom a hangosbemondót. A kanyarban még rádobok egy lapáttal és száguldok a célegyenesben. Sokan szurkolnak és a nevemet is bemondják! Végre beértem!

Azonnal árnyékot keresek és leülök. Próbálok életben maradni. A pulzusom csökken, elfelejtettem leállítani az órát. Leállítom. Megjön Paripa is egy pohár vízzel a kezében. Honnan szerezted? Kérdem. Nekem adja, ezzel az életemet menti meg. :-) Ülök még egy darabig és Paripa 2 pohár szódát hoz nekem. Megiszom mindet. Szép lassan kezdek észhez térni. Felállok és elindulunk a többiek elé szurkolni. Iszom még, mert semmi sem elég. 

Érkeznek az ismerősök, bíztatjuk őket. Az eredmény hírdetésig még sok idő van ezért iszunk egy-két laza fröccsöt...

Gratulálok minden célbaérkezőnek! Nagyon kemény verseny volt. A hőség sokat kivett belőlünk, de megcsináltuk!

Az 584 férfi közül a 89. helyen végeztem! Ez jobb a vártnál! :-) Időm: 63 perc 29 mp

Eredmények: http://www.evochip.hu/eredmenyek/PDF/tata13hss-abs.pdf

Mivel közel rendezték, ezért nem hagyhattuk ki. A Gerecse egyébként is hazai pálya nekünk. Az L-es hosszú távot választottuk ami 2 kört jelentett egy 14,6 Km-es pályán. Oroszlányból 4-en is indultunk. Paripa, Misa, István és én.

Mi már jó korán a rajtban voltunk, mert Paripa szeret készülődni, nézelődni és vásárolni! :-) A nyúlcipőboltban vett is egy kiváló terepcipőt, nevetséges áron. A hosszú táv 10.00-kor rajtolt. Előtte jutott idő melegíteni is. Rajt után rögtön emelkedni kezdtünk aszfalt úton, ami hamar murvásra váltott. Ismertük ezt a szakaszt a Gerecse 50-ről. A kék háromszög elérése után meredeken emelkedtünk. A megbeszéltek szerint együtt haladtunk az első körben. Nem volt olyan meleg mint az előző napokban, de a hegymenet alaposan megizzasztott. A kilátóhoz közeledve enyhült a kaptató és egy hangulatos kacskaringós ösvényen kocogtunk. A földmérő torony mellett dugókás ellenőrzés volt.

Földúton kezdtük meg az ereszkedés majd rozoga aszfalton folytattuk. Később murvára váltottunk. Öklömnyi köveket kerülgettünk, koncentrálni kellett de 5:30-6:00-os kilométerekkel tudtunk haladni lefelé. A kerítést elérve tudtuk, hogy már közel a pont. Kissé eldugva az árnyékban helyezték el a frissítőpontot. 

Csanya versenyein megszokott terülj-terülj asztalkám fogadott (banán, keksz, csoki, olivabogyó, alma, uborka, mazsola, sós perec, sajt stb.). Iso-t ittam és megtöltöttük a kulacsot. Paripa alrébb ment és dobott egy sárgát. Egy arra járó úr megjegyezte, hogy nem kéne mert így dehidratálódni fog. (?!) Valószínűleg helyesebb lett volna kiizzadni, de ezt a technikát még tanulnunk kell. Apropó technika! Paripa frissítési technikája figyelemre méltó. A frissítő pulttal szembe áll és balról jobbra haladva minden tálból vesz 1-1 étel darabot és benyomja a szájába. Mindezt olyan sebességgel mint a kiéhezett tyúkok kapkodják fel a csemege kukoricát. Rendkívül látványos és egyedi! :-)

Paripa még csámcsogott amikor felfelé indultunk a Kis-Gerecse sziklás oldalában. Az első részét futva tettük meg. A vonatot Misa vezette, az ösvényen két rendező szurkolt. Lefelé kellemes tempóban folytattuk az utat, szinte végig beszéltük. Nemsokára visszacsatlakoztunk a közös szakaszba és találkoztunk pár futóval akik már a második körüket kezdték meg.

A célhoz közeledve elfutott mellettünk egy srác aki ellátott egy jótanáccsal (ma már a második): "Ne a végén adjátok fel!". Egyrészt a táv feléhez közeledtünk, másrészt eszünk ágában sem volt feladni. Ebből a tanácsból sem sokat profitáltunk. Visszaértünk a célba 1 óra 37 perc alatt.

Frissítettünk és nekivágtunk újra a 14,6 Km-es körnek. Most már mindenki a saját tempójában. Kemény, gyors kört akartam futni ezért már az elején belekezdtem. Az emelkedőn elhagytam a többieket és 170-es pulzussal nyomtam fölfelé. Hamar meg lett a torony közben 5 embert megelőztem.

A lefeléket (erősen koncentrálva a kövekre) 4:30-as tempóban tettem meg. Megelőztem pár embert. Gyors frissítés után félig megfutottam a Kis-Gerecse oldalát és megettem a gélem. Itt még 1 embert elhagytam. A hullámvasutas részen feltűnt messzebb egy srác aki erőltette a felfelé futást. Én inkább tartalékoltam és csak a domb felét futottam meg. Lefelé azonban full gázon eredtem a nyomába. Pár percen belül elértem és megelőztem. Már nem volt sok hátra és próbáltam tartani a tempót. A végén az aszfalton még egy lapáttal rátettem és 4:08-es tempóban értem a célba. 

A 29,2 Km-es távot, 1050 méter szintemelkedéssel 3 óra 1 perc alatt tettem meg. Ezzel a terveimnek megfelelően a középmezőnyben végeztem.

Eredmények: http://www.terepfutas.hu/index.php/hu/versenyek/2013/nyulcipobolt-gerecse-trail/eredmenyek

Nagyon jó verseny volt, jó szervezéssel! A végén a tombola húzást sajnos a kihírdetett időpontnál előbb kezdték,  egyébként más negatívumot nem tudok mondani! Köszönjük a rendezést és gratulálok az oroszlányi különítménynek! 

Balról: Misa, István, Pamutmamut, Paripa, Csanya (rendező)

A futók nyaralni is járnak, de nem minden nyaraló futó. Na ezért nem lettem filozófus. :-) Idén Olaszországban, Toszkánában töltöttünk 8 napot. Terveink szerint négy napot kerékpároztunk és négy napot városnézéssel töltöttünk. Autóval tettük meg a Lajatico melletti kis farmházhoz az 1020 Km-es utat, hátul a csomagok és a bringák. Hajnal 5-kor indultunk és 16:00-kor érkeztünk meg.

A szállás

Szállásunk egy kis különálló házikóban volt egy farmon. A ház több mint 300 éves volt, kőből és téglából épült. Belül fehérre volt meszelve és sötét fa bútorokkal Toszkán stílusban volt berendezve. 

Kis ablakok voltak rajta, de abból viszonylag sok így elég világos volt az épület. A házon lévő nyílásokban madarak fészkeltek és gyíkok laktak.

Kerékpározás, futás

Mi Mountain Bikeozni mentünk. Mint kiderült a legtöbb Olasz országútizik errefelé. Az első nap a szállásadónk figyelmeztetett, hogy magas fűbe ne menjünk a kígyók miatt. Az első tekerésünkön mindjárt egy alig használt, gazos földútra tévedtünk ahonnan aztán visszafordultunk mert alig láttuk merre vezetett. Pár km-rel odébb találtunk egy jó kis murvás utat ami Volterra felé vezetett.

A térképet elraktuk és a dombtetőn épült Volterrát vettük célba. Az út jó kacskaringós volt, de csak elértük Volterrát. Hamar rájöttünk, hogy a dimbek-dombok valójában Vértes szintű emelkedők. 

Az autósok elég jól kikerültek mindenhol, ha kell lelassítanak a szűk utakon. 1-2 esetben fordult elő, hogy túl közel mentek el. A térkép szerint túristautak is voltak a környéken. Néhány jelzést is láttunk de a jelzések követhetetlenek. Ettől függetlenül térképpel jól tudtunk tájékozódni.

Összesen négy napot bringáztunk. Nagyjából 2/3 részt aszfalt úton tekertünk a többit pedig murván. Napi 32-45 Km-es távokat mentünk majd utána a medencében hűtöttük magunkat. Azt azért nem állítanám, hogy Toscana kerékpáros paradicsom de a kis falvakat mindenképpen érdemes bicóval bejárni. Így nem gond a parkolás és többet lát az ember mint autóval, ráadásul környezetbarát. A legtöbb faluban kevés a turista és nagyon szép régi városközpont található. Szinte minden faluban volt bolt, kávézó és kút úgyhogy tudtunk venni egy-egy fagyit vagy éppen vizet, üdítőt. Kerékpáros boltot mindössze egyet láttam, azt is igen szerény kínálattal, pedig jártunk jó pár helyen.

A helyiek közlekedési céllal nem igen használják a biciklit, valószínűleg a húzós emelkedők miatt. Aki bringázott az mind fejvédőben és valamelyik helyi klub mezében volt. 

Futókat főleg a városokban láttam kocogni, ezen kívül egy srác futott az út mellett és egy másik hátizsákkal indult terepfutni a Cinque Terrén. Az egyik nap én is elfutottam Lajaticoba és vissza egy kis forgalmú aszfalt úton. 11,8 Km volt úgy 120 m szinttel 59 perc alatt.

Képek: https://plus.google.com/photos/100941497803930259248/albums/5893341752846262193?partnerid=gplp0