2004-ben voltam először a túrán és már akkor megfertőzött a táj. Minden évben rácsodálkozom, hogy milyen szép ez a hegység. Hárman indultunk a túrán Peti, Paripa és én. Tervek szerint a lejtőket megfutva akartuk teljesíteni.

6:55-kor rajtoltunk, lassú kocogással kezdtünk (bele-bele sétálva). Cseresznyefa parkoló után egy húzós kaptató várt ránk. Az emelkedő után jeges ösvényen csúszkáltunk. Ahogy egyre feljebb értünk, egyre több hó volt és a fákat vastag fehér zúzmara borította. A Nagy-hideg-hegy közelében már a nap is kisütött, ragyogó időben meneteltünk. 

1 óra 6 perc alatt fent voltunk a turistaházban. Találkoztunk Norbival és Józsival, forralboroztak. Én egy almalét ittam és egy csokit ettem. A házból kilépve muszáj volt megállni, a felhők alattunk voltak és megsütötte a nap. Fantasztikus kilátás, eddig kétszer láttam ilyet Magyarországon.

Inkább a Magas-hegységekre jellemző. Fotózás után ereszkedni kezdtünk a rakodó felé. Elég csúszós volt a terep a hó miatt, de azért jól haladtunk. 800 méter felett igazi téli táj fogadott, már nagyon vártam ezt. Ropogott a talpunk alatt a hó. A túra legszebb része jött a Csóványos előtti gerinc.

Hát idén sem csalódtam, nem tudom megunni. Közben egy régi téli túránkra gondoltam mikor is ládázás közben elhagytam a jeggyűrűmet a Csóványos alatt nem sokkal. Valahol még mindig ott van. :-) Csóványoson felújítják a kilátót, pedig szép kilátás lehetett volna fentről.

Kocogás lefelé pecsétet csak Magosfán kapunk egy Nemzeti parkőrtől akit ismerek a korábbi évekből. Hosszú lefelé a Fekete-völgyig, sok futással tarkítva. Néhol csúszik, de nem vészes. Pár futó megelőz, lefelé nem vagyunk túl gyorsak de jó így. A tempó jó, hosszú távon is tartható. Peti nem bír a vérével és egy lány után ered, rohannak lefelé 100-al.

Fekete völgyben akkor indul tovább mikor mi megérkezünk. Zsíroskenyér teával a menü, ami most pont jólesik! Több kilométeres emelkedő vár ránk, kell az erő. Petit hamar befogjuk és erős gyalogos tempóban haladunk felfelé. Sorra jönnek az egyre nagyobb hegyek.

Holló-kőről most nincs szép kilátás, de készítünk pár fotót. Petin a fáradtság jelei mutatkoznak. Felfelé kissé lemarad de ismerjük már, bírnia kell! Salgóvárra most sem könnyű felmászni, de azért megállás nélkül érem el a csúcsot. Árpád sávos zászló sehol. Gyors pecsét és egy csoki után indulunk lefelé, megállva megizzadva hideg van.

Futunk ahol lehet, sőt Paripa megy előre és ott is fut ahol én nem futnék. Nem esik már jól emelkedőn futni, de megyek utána. Peti kissé lemaradva küzd mögöttünk. Visszaveszem az irányítást, mert különben kikészít. Visszább fogom a tempót. Magyar-hegyen telefont kapok, Peti kérdezi milyen jelen kell menni. Megnyugtatom, hogy jó helyen van jöjjön csak utánunk. Beér minket és együtt futunk lefelé. Mikor már azt hisszük nem lesz vége a lejtőnek, egyszer csak vége. Hálaég. Lefelé rosszabb vagy felfelé? Örök téma, nincs megegyezés. (Szerintem felfelé, de néha lefelé.) Rekesz sör kikészítve a pontőröknek, rutinosan. Máskor már kapatosak mire ideérek, most semmi. Sajnálattal közlik, hogy nem szól a Kárpátia mert betojt a magnó. Jó lenne valami induló, amire elindulnánk másodszor is a Nagy-hidegre. Csoki és tea. Finom és finom. 

Elindulunk, Paripa még a csokival küzd. Nem tudja lenyelni mert összeragad az állkapcsa a karamelltől. Mikor lenyeli futni kezdünk, Peti meg káromkodni. Munkamegosztás. Bányapuszta felé emelkedik, hol jobban, hol kevésbé. Néha sétálunk egy kicsit. A meredekebb részen már csak séta, Peti lemarad, próbálunk látótávolságban maradni. A ház előtt kissé elrontjuk és letérünk a jelről. Én vagyok a ludas, később kell balra menni. 1-200 méter és újra a jelen vagyunk. A ház után jobbra fordulunk és megbeszélem a Petivel, hogy felérve forduljon jobbra. Felérünk és jobbra megyünk, Peti sehol. Várunk egy kicsit de nem jön. Eltévedt? Hol? 5 perc után tovább indulunk mert fázunk, Peti egyszer csak megjelenik mögöttünk. Ismét kisüt a nap és szép kilátás nyílik jobbra. Hullámvasutas rész, befagyott pocsolyákkal. A fákon zúzmara csillog.

Lehetne ennél szebb helyen futni? Jó hogy eljöttünk! Hanák rét után meglátjuk a rettenetet. Toronyiránt fel a hegyre!

Lassú kimért léptekkel, megállás nélkül jutunk fel. Az útra érve tükör jég fogad. Alig bírjuk kikerülni. Feljebb még rosszabb a helyzet. Paripa el is esik. Nem tűnik nagynak az esés de megüti a csuklóját. Még szerencse, hogy nem azon fut. A házban leülünk és várjuk Petit. Iszunk egy kólát és szendvicset majszolunk. Pár perc múlva Peti is befut és együtt indulunk lefelé.

Megbeszéljük, hogy az autónál találkozunk. Óvatosan kocogunk mert csúszik. Begyűjtjük az utolsó pecsétet is Magas-Taxon. Innen piros jel végig. Nem különösebben izgalmas rész, csak a jégfoltok teszik azzá. Később megszűnik a fagy és száraz úton folytatjuk. A nyiladékhoz érve már tudjuk, hogy közel a cél. A végén kicsit gyorsítunk és 7 óra 20 perc alatt érünk be (nagyjából a tervek szerint). Átöltözünk és az autóban vártuk meg Petit.

9. alkalommal sikerült teljesítenem ezt a túrát és mégsem sikerült megunnom. Mindig tartogat meglepetéseket. A Börzsöny nem viccel! Kellemes lezárása volt ez az idei szezonnak. Idén már csak 1-2 alkalommal futok, inkább az evés-ivásé lesz a főszerep hiszen mindjárt Karácsony!

Köszönet a fotókért Paripának!