Volt bennem egy kis rossz érzés indulás előtt. Arra készültem, hogy befejezek valami nagyszerű dolgot ami rengeteg élménnyel ajándékozott meg az évek során. 2004-ben kezdtük el az Országos Kéktúrát, jól elhúzódott. Az elmúlt 16 évben rengeteg dolog történt, néha évekre háttérbe szorult a Kéktúra.

Az utolsó 4 napra Csiszár Zoli és Paripa kísért el. Mivel az előző alkalommal 2016-ban bevált a kis hátizsákos futó teljesítés ezért most is ezt a módot választottuk. Tényleg csak a legszükségesebb dolgokat lehet bepréselni a 10 literes futó mellénybe.

Az ország egyik legtávolabbi pontjára kellett eljutni, Hollóházára. A célhoz közeledve egyszer csak a határhoz értünk és kis híján át is hajtottunk rajta. Ez a Covid miatt elég nagy szívás lett volna mert 10 nap karanténnal járna. :-) A határőr kifejezetten normális volt és útba igazított minket. 10:30 körül értünk Hollóházára és a falugondnok vitt át minket Boldogkőváraljára ahol 4 éve abbahagytuk a túrát. Még dél előtt elindultunk. A mai nap kifejezetten könnyűnek ígérkezett. Alig több mint 11 km kocogás (és gyaloglás) után meg is érkeztünk Mogyoróskára a szálláshelyünkre. Nagy meglepetésünkre összefutottunk Don Razzinoval aki csapatával futni jött a Zemplénbe. Rövid pihenő után a zsákokat hátrahagyva a regéci várba indultunk.

Bőven volt időnk megnézni. Részben felújították, de még tartanak a munkálatok. Kifejezetten tetszett a vár, mindig is szerettem ezeket a sok száz éves épületeket. Az viszont furcsa volt, hogy az érintő képernyős interaktív bemutatók nagyobbik része már nem működött. A vár után lekocogtunk Regécre a kék jelzésen majd egy rövidebb úton vissza a szállásra. Ezzel kicsit előre dolgoztunk a következő napra. Vacsorára sülthúst, sültkrumplit kaptunk majd sörrel zártuk a napot. A sör elengedhetetlen kelléke a Kéktúrának. Megkoronázza a napot. Vacsora közben Paripa egy kártyatrükköt is mutatott, melynek során a pakli nagy része Zoli tányérjában landolt. Volt röhögés! A szálláson borzasztóan hideg volt, minden ruhánkat magunkra vettük (bár sok nem volt) és a takaró alá bújva beszélgettünk, elalvás előtt.

Péntek reggel virsli és rántotta volt a reggeli. A szállásadótól még kakaóscsigát is rendeltünk elvitelre. Pakolás után 07:30-kor indulunk el a 31 km-es távra. Az úticél a vicces nevű Makkoshotyka. Az útvonalat Csiszár Zoli tervezte és két kitérőt is beszúrt a track-be. Mindkettő egy-egy kilátópontra vitt minket. Az első kitérő a Nagy-Péter-mennykőre vitt minket. Észak felé csodáltuk meg a kilátást, miközben elmajszoltuk a kakaóscsigát. Messze a Füzér várát véltük felfedezni. Megérte ez a plusz 1,5 km.

Kicsit később pedig dél felé tettünk egy kitérőt a Sólyom-bércről néztünk vissza Regéc várára és a Zemplén hegyláncaira.

Felhős időt jósoltak péntekre, de ragyogó napsütés fogadott. Napon elég meleg volt, de az árnyékban a kellemes hűvösben azért vissza tudtunk hűlni. Jó hangulatban haladtunk Makkoshotyka felé. A délután folyamán sötét felhők kezdtek gyülekezni. Már alig 6 km volt hátra amikor egy sráccal találkoztunk. Ma már másodszor előztük meg, erős gyalogos tempóban haladt. Ő ma Sátoraljaújhelyig ment. 10-15 perc beszélgetés után otthagytuk és futásnak eredtünk Hotyka felé. Útközben pár csepp eső is esett, de el nem áztunk. A faluba érve a boltban feltöltöttük készleteinket és a szállás felé indultunk. Zoli, Vilma néninél foglalt szállást. Ő egy legendás szállásadó Makkoshotykán, anyósomék is nála szálltak meg mikor a Kéket teljesítették. A kapuban integetve várt minket majd rögtön beinvitált a házba. Ez nem egy vendégház volt, hanem a saját háza. Ő is itt lakott. Azonnal pálinkával kínált minket, majd mesélni kezdett az életéről, a túrázókról, szomszédról és minden másról.

Közben sorban lezuhanyoztunk, majd megkezdődött a vacsora. Gulyáslevessel kezdtünk majd túróstésztát kaptunk, Zoli pedig grízes tésztát házi lekvárral. Igazán jól laktunk és folytattuk a beszélgetést. A rengeteg ételtől és információtól 110%-ig telve hét óra után a szobába vonultunk pihenni. Vilma néni elalvás előtt benézett még hozzánk aztán kilenc előtt aludni tértünk.

Szombat reggel esőre ébredtünk. Napok óta eső jósoltak erre a napra, nem lepett meg minket. Vilma néni reggelivel várt. Sült szalonna, rántotta, gombapörkölt, lekváros kenyér volt a menü. Futás előtt pont erre volt szükségünk! Könnyű ételek! :-) A nagyszerű szállásadónktól elbúcsúzva, egymásnak minden jót kívánva tele hassal indultunk el 08:00-kor szemerkélő esőben.

A buszmegállóban a széldzsekik, esőkabátok is előkerültek. Ez a leghosszabb napunk, 35 eső áztatott km várt ránk, elég sok szinttel. A parádés nevű Cirkáló tanya hamar itt termett, a kutya sehol nem volt. Biztos a házába rejtőzött az eső miatt. Pecsételés után mentünk tovább. Nagy-nyugodónál még mindig esett. Paripával fázni kezdtünk ezért felvettünk még egy pólót. Mivel tiszta nem volt, ezért a tegnapit. Elég büdös volt de melegített, még vizesen is. Három óra ázás után az eső csendesett, majd elállt. Az eső feláztatta a talajt és egy helyen szinte járhatatlanul csúszós, agyagos, sáros emelkedő állta utunkat.

Egy lépés előre és fél lépést visszacsúsztunk. Magas pulzussal, cipőre ragadt sárral vánszorogtunk föl a dombtetőre. Fent aztán jobb terep fogadott. Vágáshutára hűvös őszi időben, de eső nélkül érkeztünk. A falu végén egy bódéban egy kis bolt volt berendezve.

Felajánlásokból kapják a termékeket. Egy kávét ittunk, csokit vettünk és támogattuk az üzemeltetők alapítványát. Aszfalton indultunk tovább Nagyhutára de nem bántuk, szívtunk már eleget a vadszederrel benőtt és a sáros ösvényeken. Innen könnyű utunk volt Bózsváig. A Kőbérc panzióban szálltunk meg. Beérkezés után azonnal zuhany, habár a víz alig langyos volt de jól esett. Aztán irány az étterem, ahol rajtunk kívül senki sem volt. Én húslevest és juhtúrós sztrapacskát ettem és csapolt sörrel öblítettem. Nagyon jól esett! Este TV-nézés és beszélgetés volt a program, majd aludni tértünk. 

Reggel 06.00-kor keltünk és megettük az előző este csomagolt szendvicset. Zoli az oldalában talált egy kullancsot, amit Paripa szakszerűen eltávolított. Meleg reggelit nem kértünk, mert csak 07.30-kor nyitott az étterem, de mi 7-kor már úton voltunk. Füzérig keveset futottunk, mert a vár 9-kor nyitott és nem akartunk a hidegben várni. A várat nagyon vártam de akkora köd volt, hogy semmit nem láttunk belőle. :-( Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtam megnézni. A várig felmásztunk, de nem mentünk be mert semmit nem láttunk volna.

Elindultunk hát az utolsó hegyre a 894 méteres Nagy-Milicre. A ködös erdőben az óriási bükkfák között alig szűrödött be a napfény. Majdnem lámpát kellett kapcsolnunk. Nagyon hangulatos volt az utunk a csúcs felé.

Az elején még lejtő is volt aztán emelkedő egyre durvábbá vált. Természetesen a végén jött a legmeredekebb rész. Elég erős tempóban tudtunk felmenni és felérve egy kilátó fogadott. Azt hittük, hogy ez a Milic. Egy ideig tanakodtunk, hogy merre kell menni mert nem voltak egyértelműek a jelzések. Kifejezetten hideg volt fent, főleg ha nem voltunk mozgásban. A pár száz méterre lévő Nagy-Milicre érve átöleltem az obeliszket.

Megérkeztem! Készítettünk pár fotót és futásnak eredtünk. Bodó-réten bekerült a füzetbe az utolsó előtti pecsét. Még 4,4 km volt hátra Hollóházáig. Futás közben a gondolataimba mélyedtem. Próbáltam felidézni az elmúlt 1155 km-en tapasztalt élményeket. Van belőle bőven!

• - Illegális fürdés egy kerítés nélküli idegen kertben a kerti zuhanyzóból
• - Tornateremben alvás
• - Éjszakai szarvasbőgés Bakonybélen, miközben sátorban aludtunk (volna)
• - A pelék randalírozása az avarban a Cserepeskői-barlangnál a Bükkben
• - Buszos utazás csúcsidőben Boldogkőváraljára a helyi romákkal
• - Az útközben érintett lepukkant kocsmák és közönségük
• - 30 km feletti menetelések 25 kg-os hátizsákkal
• - Sátorban alvás fagypont alatti hőmérsékleten
• - stb-stb.

Hollóházára érve megpillantottuk az autót ami hűségesen várt minket 4 napja. Volt hátra még pár száz méter a célig. Bekerült az utolsó pecsét és elkészültek a cél fotók!. 

Csodás 4 napot töltöttem, remek társaságban a Zemplénben. Köszönöm, hogy elkísértetek!

Életem egy szakasza lezárult, teljesítettem az Országos Kéktúrát. Véget ért! Nincs több pecsét, nincs több km, nincs több kaland, nincs több küzdelem. Vége. Szomorú és örömteli. Sírjak vagy nevessek, még nem tudom. Megható pillanat. Aki már átélte tudja miről beszélek.

Köszönöm mindenkinek aki elkísért egy-egy szakaszon az 1160 km-es úton. 

Név szerint:

• Tamás János (Jankó)
• Valter Ákos
• Nagy László (Paripa)
• Tassi Józsi
• Fehér Norbi
• Csiszár Zoli
• Wicha Gábor
• Zachara Zsolt
• Nádas Timi
• Kuris Irén
• Laky Barbi
• és még sokan mások...

u.i.: Ez tényleg annyira jó volt, hogy muszáj lesz még egyszer megcsinálni! :-)