Hogyan "keletkeznek" a terepfutók? Sokan megunják az aszfaltot, vagy már nem találnak benne elég kihívást. Van hogy azért térnek át a földútra mert az aszfalt nagyon igénybe veszi az ízületeket. Néhányan rögtön terepen kezdenek futni. Véleményem szerint ők kevesen vannak, hiszen a szintemelkedések nagyon meggyötrik a kezdő futókat. Talán a legtöbben teljesítménytúrázással kezdik. A túrákon egyre jobban megerősödve bele-bele futnak. Aztán szépen lassan egyre inkább a futás felé tolódik el a túrázás. Egyszer aztán már többet futnak mint gyalogolnak és megszületik a TEREPFUTÓ. Én is mint sokan mások túrázással kezdtem. Az 50 km-es túrák eléggé megviseltek, mivel köztük 2-4 hét szünetet hagytam. Hogy jobban bírjam a túrákat elmentem futni a közeli tópartra. Egyre jobban ment a futás síkon és kipróbáltam magam terepen is. Mivel a futás gyorsabb mint a gyaloglás ezért itt is ragadtam.
Mai napig szeretek teljesítménytúrákra járni. Túrázni ugyan már nem túrázok, de szívesen futok rajtuk. Praktikusak mert olcsók, sok van belőlük és általában nem szükséges rájuk előnevezni. Az Istria100 felkészülés részeként hétvégén a Vértesben terveztem futni, de aztán mégis inkább a Börzsöny felé vettem az irányt. Kinéztem a hétvégére a legszintesebb túrát a közelben és ez a Dél-Börzsönyi kilátások volt.
04:00-kor keltem és 06:20 körül már Zebegényben voltam. A rajtban rajtam kívül alig lézengett 1-2 ember.
Gyors nevezés után elindultam az 50 km-es távon. Az 1. ellenőrzőpont után nem sokkal Y elágazáshoz értünk. Az órám szerint jobbra kellett volna tartanom, de többen egyenesen mentek a sárgán. A térkép szerint is egyenesen a sárgán kellett volna menni, de szerintem meg nem. Előző nap megnéztem a GPSIES-en és a sárga körséta jelzés volt a mienk. Kis várakozás után egy lány is odaér hozzánk és ő is a jobbra utat mondja elég határozottan. Szuper, akkor hibás a térkép! A túra folyamán nagyjából 25 alkalommal kell majd jelzést váltanunk. Remélem az órám rendben végigvezet az útvonalon.
A táv első fele elég masszív szinteket tartalmaz. Sokat nem futottam benne. Viszont nagyon szép rész ez, több helyről megcsodálható a Dunakanyar. Leginkább a Remete-barlang tetszett ahol a harmadik EP. volt.
Kissé kitett ösvényen közelíthető meg a barlang bejárata. Szemből a Duna túloldaláról már többször figyeltem a hegyet és a barlangot. Most végre megnézhetem közelről is.
Innen a Szent-Mihály hegy felé veszem az irányt. Lefelé sem könnyen járható, oldalra dőlő ösvények után könnyebben járható részek jönnek, húzós emelkedőkkel. Többen szembe jönnek, ők az elején rossz irányba indultak és fordítva teljesítik a kört. Nem nagy tragédia. A hegytetőn az igen érdekes kilátó fogad és egy pontőr. A pecsét még nem ért ide ezért egy D betűt kapok a lapra. Egy nagy műanyag hordó tele van Cerbonával, közülük választok egy kókuszost. A kilátóból megnézem a Dunakanyart, sajnos kissé párás az idő.
Hosszú lejtő után visszatérek az első pontra. A pontőrök szerint harmadik vagyok. Fogy a vizem illetve ISO-m mint a fene, mert meleg az idő. 1,2 literrel indultam és már bőven túl vagyok a felén. Mármint nem a táv felén, hanem a vízkészlet felén. Az 5. pontnál a Kövesmező ponton kellemes meglepetés fogad. Egyrészt adnak vizet, de a lényeg a rétes. Túrós, mákos vagy meggyes! Én a túróst választom. Nagyon jól esik!
Ismét emelkedő, de most már kevésbé szép a táj. Sőt egész felejthető ez a szakasz. A hatodik pont ráadásul személyzet nélküli pont. Óvatos emelkedő a Só-hegyre és haladok a következő pont felé. A kisebb emelkedőket megfutom a nagyobbakon meg sétálok. Nem erőltetem, de haladok. A hetedik pont egy műút szélén a Rózsakunyhónál van. Itt vár a beígért zsíroskenyér és víz. Csalamádéval eszem a kenyeret, kevés hagymával. Jók ezek a túrák mert itt van emberi kaja is.
Egy vadászlesnél balra fordulok és kellemetlen, meredek emelkedőn keresztül jutok fel a Kittenberger-vadászleshez. Fent matricát kell ragasztani. Nézem a lapot vagy két percig, de nem találom hová kell raknom. Közben felér egy srác is és ő találja meg a matrica helyét. Nem volt elsőre egyértelmű, vagy már fáradok.
Egy könnyebb szakasz jön, kellemesen futható erdei úttal. Normál tempóban kocogok lefelé amikor megbotlok és zuhanok. Esés közben egy tizedmásodperc alatt beugrik az előző esésem és mivel védeném a térdem ezért teszek egy negyed fordulatot és az oldalamra érkezem. Esés közben félhangosan kipréselek magamból egy szót: "Picsába!". Földre érés után vizsgálat. Térdemnek semmi baja. Oldalam egy picit megütöttem, a könyököm meg egy kissé vérzik. Nemrég kaptam tetanuszt, ez most jól jön. Ülök a földön és bámulok magam elé. Ennyire béna vagyok vagy a Hoka nem működik nálam jól? Nem szoktam én ennyit esni. Felállok és lassan kocogok tovább.
Kismaros-Morgó pontra érve a pontőr segít lemosni a sebem. Egyáltalán nem vészes. ISO-t is kapok a ponton amin nagyon meglepődöm. Az ISO mellé TWIX-et is kapok amit útközben elmajszolok. Innen egy hosszú szakasz következik az utolsó pontig. Egy mezőnél az órám sípol, rezeg. Letértem az útról. Elhibáztam. Visszafordulok és jobbra folytatom. Még jó, hogy szólt. Max. 100 métert tévedtem. Belefér. Közel a cél és még van némi erőm, belefutok az emelkedőkbe. Egy patak mederben haladok, kidőlt fák között. Elég sok a kiránduló akiket kerülgetek.
Pusztatorony személyzet nélküli pont után Törökmező jön. Egy kis halastó partjára érek egy hétvégi házhoz, itt a pont. Aztán rá kell jönnöm, hogy ez mégsem az. A házban nyitva az ajtó, beköszönök de nem jön válasz.
Megyek tovább. Törökmezőre érve újra zsíroskenyeret osztanak, de mikor közelebb érek gyanús lesz. A nő magyaráz egy párnak, hogy a pénztárnál kell fizetni. Akkor ez nem is a frissítőpont, csak a büfé települt ki. Mondjuk nem is vagyok éhes. Messziről kiabálnak, hogy erre-erre. Pár falat almát bedobok és egy kicsit leülök. Nézem a kirándulókat. Van itt egy kis vadaspark is.
Indulás! A következő már a cél lesz, de még van közben egy személyzet nélküli pont. Meg szerintem egyet kihagytam valahol. Pedig végig az útvonalon haladtam, talán nem vettem észre. Vagy nem is volt kint. Vajon így elfogadják a teljesítésem? Talán a track-el és a fényképeimmel tudom majd igazolni. De ha elég gonosz a szervező (én az lennék) akkor nem adja meg. Mindegy, de futottam egy jót. Azért egy rohadt szemét ha nem adja meg! "Tudod mit nyuszika: Ba..d meg a fűnyíród!". De végül is jogos ha nem adja meg. Ezzel az elmélkedéssel eltelik 2-3 kilométer. Jön még egy jó meredek hegy a végén a Malom-hegy. Aztán kiderül, hogy csak a térképen meredek. A valóságban egy dombocska.
Nagyon figyelve futok a cél felé. Figyelem a személyzet nélküli pontot, de sehol Kb. a jelzettől 1 km-el odébb egy srác ül egy kempingszékben. Jéé, itt a pont és van személyzet is. A srác szerint én vagyok itt az első, más még nem járt itt. Megkapom a jelvényem! Kérdem, hogy itt a vége a falu szélen? Nem nincs itt, de azt mondták hogy adjam itt oda a jelvényt - jön a válasz. Kissé furcsa. Kocogok tovább a falu felé, közben eszembe jut, hogy Hangya barátom mondta pénteken, hogy toljam meg a végét 4:30-as ezrekkel. Hát tolom neki. 5 perces jön csak össze, remélem nem lesz szomorú! :-) Egyszer csak kibukkanok a házak közül és az iskolánál találom magam. Jéé, itt is a cél. Stoppert lestoppolom. 6 óra 42 perc. A célban a vonalkód olvasónak nem tetszik a tűző napsütés. Csak ketten vannak előttem, de várnom kell 2-3 percet mire leolvassák a kódom. Nem mintha bármi múlna ezen a 2 percen. Simán elfogadják a teljesítésem, nem is nézik meg igazán az ellenőrző lapot. Helyben nyomtatják az oklevélre a nevet. Szeretem figyelni, hogy mások hogyan dolgoznak. Néha lehet tőlük tanulni.
7 órán belül szerettem volna menni és ez sikerült. 48,5 km, 1950 m szint. Majdnem sikerült megfelezni a szintidőt. Sikeres futás volt! Persze az esést leszámítva. Az útvonal eleje kifejezetten szép volt. A második fele már nem tetszett annyira (kivéve a patakmedret). Az útvonal jelölés helyenként nagyon jó volt, de több helyen nem lehetett eldönteni merre kell menni. Se jelzés, se szalag. A kapott színes térkép az elején elég zavaros és pontatlan volt. Később már el lehetett vele találni. A honlapról letölthető volt a track, nem kellett nyomozni utána. Track segítségével pedig már könnyű tájékozódni. Zebegény nagyon kellemes hely. A kora nyarat idéző napsütésben megkívántam a fagyit. A központban lévő Spar-ban nem volt. A közeli cukrászdában viszont igen. Sós karamellás fagyit még úgysem ettem. Fagyizás közben szurkoltam az ismerős beérkező futóknak. Aztán már csak haza kellett vezetnem és közben nem elütni a félszáz öngyilkos jelölt motorost az Esztergom-Tatabánya útvonalon.
