Mindig is furcsáltam, hogy az embereket sokkal jobban érdekli ha valaki lefut egy maratont mint mondjuk egy 100 Km-es egyéb versenyt. A maratont valahogy komolyabbnak, nehezebbnek gondolják pedig általában a távját sem tudják (42,195 Km). Nyílván a hírverése, nézettsége és a történelme miatt van így. Nem egy könnyű versenyszám, csak felkészült futók tudják teljesíteni. Soha nem lehet lazán venni, rutinból futni egy maratont, mert könnyen megbosszulja magát. Ez már hosszú táv és bármi történhet útközben.
2010-ben futottam az első maratonomat Budapesten. Most pedig a harmadikra készültem. Kifejezetten nem edzettem rá, de azért van már több mint 1300 idei kilométer a lábamban. A hét elején megfáztam, szerencsére lázam nem volt, de az orrom eléggé el volt dugulva.
Sok ismerős vágott neki a távnak: Szilvi, Zoli, Paripa, Márk, Laci, Csűrös Robi és még sokan mások.
A rajtcsomag átvétele után átöltöztünk és vártuk az ország legnagyobb sportrendezvényének a rajtját. Párás, hűvös idő volt 17 fok. Kicsit melegebb csak mint kéne. Rövid bemelegítés után beálltunk a sárga rajtzónába Paripával. 9:30-kor erajtolt a tömeg. Kb. 2 perc alatt értünk a rajtvonalhoz és a Hősök-terét megkerülve az Andrási úton futottunk. Teljes szélességében elfoglaltuk az utat.
A tervem az volt, hogy jobb időt fussak mint az egyéni legjobbam (3:40:06), de a 3 ó 30 körüli időt sem tartottam elérhetetlennek. Elég jó formában voltam. Az első kilométereken a pulzusomat figyelve mentem. 5:10-es Km-ereket futottunk a pulzusom 150 alatt maradt. Gyorsítani azonban nem mertem, mert tudtam hogy sok lenne. 5 Km-nél világossá vált, hogy a 3:30-ra nincs esélyem. Taktikát váltottam és a 3:39-et céloztam meg. Paripa is azonos tempót futott így együtt faltuk a kilométereket.
Hatalmas tömeg volt, sokszor kellett emiatt lassítani. Erősen koncentráltam, hogy ne lépjek senki lábára, de a tempó ne csökkenjen. Az első 10 Km viszonylag eseménytelenül telt. Jól éreztük magunkat, minden a tervek szerint alakult. Az orrom folyamatosan folyott, ez eléggé zavart. A fordítóknál találkoztunk Márk-al aki előttünk haladt és a többiekkel akik mögöttünk jöttek. Bíztattuk egymást. 11 Km-nél átfutottunk a Szabadság-hídon Budára. Az egyik sáv le volt zárva, de szembe jött egy villamos. Szerencsére a pilóta nagyon lassan vezetett így senkit nem vágott félbe. 13 Km-nél eltávolodtunk a rakparttól és tettünk egy kis kitérőt. Itt egy szőke lány levágott úgy 1 Km-t és egy mellékutcából kirontva csatlakozott a mezőnyhöz. Jót nevettünk rajta! :-) Saját magát verte át.
Hosszan a Budai rakparton futottunk Északi irányba. Ezen a szakaszon találkoztunk Kokóval aki egy kerekes székes kislányt tolt futás közben. 20 Km-nél keltünk át a Lánchídon. Ez számomra mindig a futás fénypontja. Nagyon jó érzés átfutni rajta, főleg hogy teljes szélességében le van zárva az autók elől. Elérkeztünk féltávhoz 1 óra 50 perc alatt. A kitűzött idő még tarthatónak tűnt, de tudtam hogy nem lesz könnyű. Két gélt és 2 db sótablettát vittem magammal, mert az ellátás elég gyenge szokott lenni. Minden ponton ittam és mivel a nap is kisütött már locsoltam is magam. 22-nél bevettem a sót. Itt már kellemetlen párás, meleg időben futottunk.
25 Km körül Paripa kissé lelassult. Nekem még sikerült tartanom a tempót és kis előnyre tettem szert. 26-nál elérkezettnek láttam az időt és benyomtam az egyik gélemet. Frissítésem jól ment, és a gyomrom is bírta. 29-nél a Margit szigetre futottunk be. Itt már erős fáradtságot éreztem és a pulzusom is megemelkedett. A tempóm azonban nem csökkent. 33-nál a sziget kijáratánál a frissítőponton kóla is volt. Erre emlékeztem a kiírásból. Megettem a második gélemet és ittam rá ISO-t és kólát. Ilyenkor a kóla sokszor segít. Magas cukortartalma ad némi energiát.
Kilométerenként számolgattam a várható beérkezési időmet. A számításom alapja 5 perces kilométerek + 2 perc volt. Neccesen de még mindig tartható volt a terv. Lassan telt az idő és nagyon kellett koncentrálnom a tempóra. 35-nél még mindig rendben volt az idő, de már nehezemre esett futni. Itt jött el a rettegett fal! Itt már inkább fejből mentem előre, a testem már lassított volna. Küzdelmes kilométerek jöttek. 38 előtt frissítőpont, hála az égnek. Locsoltam a fejem és ittam. Gyalogolni kezdtem, nem bírtam elindulni. Aztán erőt vettem magamon és nyomtam tovább. Kisebb domb jött, ahol majdnem megálltam, mikor ismerősök kiabálására lettem figyelmes. "Hajrá Matyi, gyerünk!". Nem állhattam meg. Rövidesen elértem a Hősök-terét de még mindig sok volt hátra. Szenvedtem. A 40-es tábla alig akart eljönni. Itt a fordítónál feladtam fejben és gyalogolni kezdtem. Már nem érdekelt semmi, nem láttam értelmét tovább futni. Pár lépés után az órámra néztem és láttam, hogy nincs minden veszve. Van még remény.
2 Km volt hátra. Összeszedtem magam és elindultam, minden erőmre szükség volt hogy elérjem a 41-et. Innen már semmiképpen nem akartam megállni. Levegőt kapkodva tettem a lábam a másik elé. Gépies mozgás, semmi gondolkodás. Hallani a hangosbemondót, 42 Km és már csak 195 méter van hátra. Hihetetlen hosszú de majdnem 2 percem van rá. Az utolsó erőtartalékaimat is bevetve befutottam a célba és megdöntöttem az egyéni legjobb időmet: 3 óra 39 perc 19 mp-es idővel (5:12-es kilométerek).
Meggyötörve vettem át az érmet és a célcsomagot. Nem éreztem örömöt csak kimerültséget. Esetlen botorkálással próbáltam eljutni egy árnyékos helyre ahol leülhettem. Kb. 20 perc kellett mire összeszedtem magam és a többiek keresésére indultam. Ahogy csökkent a pulzusom a kedvem is egyre jobb lett és már büszke voltam a teljesítményemre. Nagyszerű érzés fogott el. Megcsináltam!
Sorban érkeztek a többiek is és egy fa alatt gyűltünk össze élménybeszámolót tartani. Mindenki a táv utolsó részéről mesélt. Kivétel nélkül mindenki megszenvedte a végét ahogy ez lenni szokott. Ragyogó napsütésben a fűben ülve, feküdve hallgattuk a beszámolókat és elégedetten pihentünk.
Gratulálok minden célba érkezőnek, különösen az első maratonjukat futóknak!
