Lassan 30 éve járom az erdőt gyalog, futva, bicóval. Általános iskolában vettem egy Vértes térképet és osztálytársaimmal elindultunk az erdőbe. Középiskolában a Magas-Tátrába jártunk nyaranta egy hetet túrázni, 4 éven át. Azt hiszem itt fertőzőtt meg a természet örökre. Mikor megszületett Luca, majd Hunor, rögtön eszembe jutott, hogy egyszer majd együtt túrázhatunk a hegyekben.
Lucával már harmadik éve megyünk kettesben túrázni. Az első két évben két napra mentünk, most pedig Luca kérésére háromra. Idén a Bakonyba vezetett az utunk. Zircen hagytuk az autót és vonattal indultunk Bakonyszentlászlóra. Ez azonban nem volt ennyire egyszerű. Kicsit későn indultunk el otthonról és a péntek reggeli forgalom is nagy volt, ezért a vonat indulás előtt 7 perccel érkeztünk meg a zirci Tesco parkolóba. Futottunk a vasútállomásig. A kalauz a vonat mellett állt. Gyorsan megkérdeztem, hogy vehetünk-e nála jegyet. Azt mondta, hogy nem, bent az állomáson kell venni az automatából. Miközben böködtem a kijelzőt, bemondta a hangosbemondó a vonat indulását. Lucának mondtam: "Menj és állítsd meg a vonatot!". Luca kirohant a kalauzhoz én pedig befejeztem a jegyvásárlást. Hajszálon múlt, de elértük. Luca puszta kézzel megállított egy vonatot! A kaland elkezdődött! :-)
A vonat az ország legszebb vasúti szakasza, végig a Cuha patak völgyében halad. Az utazást mini alagút és viadukt is színesíti. Megérkezés után a faluban folytattuk az utat és a helyi kis boltokban egészítettük ki elemorzsia készletünket. Vinyéig semmi extra nem volt, igazából innen indult a túra legszebb része a Cuha-szurdok. A patakban viszonylag sok víz volt a korábbi napok esőzései miatt. Köveken lépkedve próbáltuk elkerülni a patakba esést, több-kevesebb sikerrel. :-)
Útközben ebédeltünk az otthonról hozott szendvicseinkből. Porva-Csesznek vasútállomásra érve nyitva volt a büfé, ahová betértünk.
A zöld jelzésen mentünk tovább, illetve arra kellett volna. Eltévedtünk. Párhuzamosan haladtunk a turistaúttal egy másik úton. Köztünk alig 100 méter volt, de nem tudtunk átmenni, mert egy nagyon mély árok volt a két út között ezért vissza kellett fordulnunk. Több mint 1 km-es kerülő. Nagyon belemerültünk a beszélgetésbe és nem figyeltünk. Mérges voltam magamra. Csalános, nehezen járható ösvényen baktattunk Porva felé. Itt már 15 km fölött jártunk és Luca kezdett fáradni. Egyre többször megálltunk pihenni. Nem siettünk, hiszen bőven volt még időnk. Elcsigázva érkeztünk meg Porvára, ahol megálltunk a kocsmában egy üdítőre és egy sörre. A szálláson nem volt vacsora, ezért pizzát rendeltünk Zircről.
Szombat reggel bundáskenyérrel és teával nyitottuk a napot, majd a Kőris-hegy felé vettük az irányt. (A Kőris-hegy a Bakony legmagasabb csúcsa 709 m.) Fölfelé ismét egy "szuper" útvonalat sikerült találnom. Rendkívüli érzékem van a mások által sosem használt utak megtalálásában. Másfél méteres csalánerdő, eső által kimosott partoldal és mindez emelkedett. Minden volt, csak nem könnyű. Luca hősiesen ment előre (de közben azért morgott). A hegy utolsó szakasza jó meredek volt, szuszogva értünk fel a csúcsra. Megettük a csúcs csokit, megcsodáltuk az óriás focilabdát (radar állomás) és elindultunk lefelé.
Elég lassan haladtunk, többször megálltunk. Hogy felvidítsam, egy kicsit énekelni kezdtünk. "O begina, obojeje begina". Ezzel sikerült egy kicsit elterelni a figyelmét. 14:30-ra értünk Bakonybélre. Az első kocsmában frissítettünk: fagyi, limonádé, sör. Klasszikusokat idézve: "Pezsgő és kaviár, mindekinek ami jár!"
Viccelődve mentünk a szállásra. Rövid pihenő után a Pannon Csillagdába mentünk, ahol az űrkutatásról hallottunk egy előadást. Luca többször elmondta, hogy milyen jó ez a nap és tényleg az is volt. A Vadszőlő étteremben vacsoráztunk (rántott sajt, juhtúrós sztrapacska), majd aludni tértünk.
Reggel a központi kisboltba mentünk reggelit venni. Jól esett a friss péksütemény, kakakó, kávé.
Elég hűvös volt, kellett a pulóver. Ez volt az utolsó napunk, de még várt ránk egy komoly túra. Mire befejeztük a reggelit, eleredt az eső. Hát ez nem hiányzott. Esőkabát, esőnadrág került elő a hátizsákból. Megnéztük a Szent-kutat.
Esőben nem a legszebb arcát mutatta. Évekkel ezelőtt a kéktúrán itt sátraztunk. (Akkor is esett az éjjel.) Rövid meredek kaptatón indultunk el, felérve jól kimelegedtünk. Az eső alább hagyott és levettük az esőruhákat. Kacskaringós rövid fel-le szakaszokkal tarkított szakasz következett. Néha a nap is kisütött. Egy szántóföld mellett komoly vadszeder bokorra bukkantunk, ahol több marék szedret ettünk.
Délben májkrémes kenyeret majszoltunk a partoldaban. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de ez egy tökéletes pillanat volt. Luca és Én, erdő, madárcsicsergés, hűvős szél, bágyadt napsütés, nyugalom. Felejthetetlen, megismételhetetlen. Megérte eljönni és megtenni ezt a hosszú utat.
Kicsit nehezen ment a vége, már mindketten vártuk, hogy beérjünk. Hiányzott a családunk! Jó volt végre meglátni a zirci apátság tornyait. A végén a hosszú aszfaltos szakasz, már egyikünknek sem hiányzott. Aztán megláttuk az autót. Hurrá, beértünk! Gratuláltam Lucának! 3 nap alatt, 51 km tettünk meg. Talán kicsit sokat vállaltunk, de Luca nagyon jól bírta! Büszke vagyok rá!
Hazafelé szomorú voltam, hogy véget ért. Tényleg szuper három napot töltöttünk együtt! Remélem jövőre ismét megyünk túrázni, pár év múlva pedig már Hunor is velünk tarthat! Hazaérve jó volt találkozni, újra együtt volt a család!
