Vasárnap Mejmejjel vágtunk neki egy Vértesi körnek bicóval. Mostanában keveset futok, kicsit pihenek és hízókúrázom mert nagyon lefogytam. :-) Egy kellemes laza tekerésre viszont bármikor szívesen elmegyek, ha időm engedi.

10.00 -kor indultunk a kellemes kora nyári időben. Várgesztes felé az "új Takács" mart aszfalt úton mentünk, ami inkább tűnik murvás útnak mint aszfaltnak. A Somló utáni lovardánál megcsodáltuk a lovakat és a pónikat.

Gesztesen vizet töltöttünk és Kozma felé indultunk. A mélyúton egy korábbi vihar nagyon kimosta a köveket. Kozmán megint tankoltunk és a zöld jelzésen folytattuk az utat. A dombtetőre érve balra fordultunk egy kis ösvényen és egy nagyon szép sziklagerinc felé mentünk. 2005-ben jártunk itt utoljára egy geoláda miatt.

A zöld jelzésen ereszkedtünk sokáig. Hatalmas víz folyhatott itt nemrég mert szinte járhatatlanok lettek az utak. Több helyen toltuk a bringát. Az aszfalt út után egy emelkedő jött majd egy sáros rész. Nem nagyon tudtuk kikerülni, csupa sár lett a bringa és a lábunk. Az aszfalt útra érve jobbnak láttuk jobbra fordulni és végig aszfalton ereszkedni Gántra. 

Az étteremben ebédeltünk (http://www.vertesvendeglo.hu/). Itt még sosem csalódtam. Mindig finomat kapunk, jó a kiszolgálás és Szép kártyával is lehet fizetni. Már nagyon ránkfért az ebéd mert kopogott a szemünk. A finom ebéd után tele hassal kicsit nehéz volt elindulni.

A kék jelzésen indultunk el (balra) majd a kék+ ra váltottunk. A meredek emelkedő utolsó pár száz méterén toltuk a bringát és nagyon izzadtunk. Felérve jobbra fordultunk és megálltunk a Géza pihenőnél.

Ittunk és megnéztük a kilátást. A zöld szín ezernyi árnyalata, fák és hegyek amerre a szem ellát. Létezik ennél szebb kilátás is, de ilyen sűrű látszólag érintetlen erdőt nem sok helyen látni. Hazafelé a zöld jelzésen már csak gurulni kellett. A tervút után a piros jelzésen még belefutottunk némi homokba, de onnan már nem sok volt hátra. A végén a benzinkútnál lecsapattuk a járgányokat. A táv 45 Km volt. Kényelmes tempójú keresztedzésnek kiválló volt.

Azt hiszem ezt hívják aktív pihenésnek. Elfáradtunk, de fel is töltődtünk! Nagyon kellemes volt. Jó lenne hetente egyszer tekerni a Vértesben.

Oroszlányon lakom, ezért az edzéseim nagy részét a közeli Vértesben végzem. Igazán szintes edzéseket nem könnyű összehozni, de azért a 30 Km-es Gánt körömön jól el lehet fáradni. Misának mutattam meg ezt a kört szombaton. Ő most először futott erre. 8.00-kor még hűvös van, de majd bemelegszünk.

A városból a piros jelzésen indultunk el. Az első szakasz sok aszfaltot tartalmaz. Az ipari parkon keresztül elhagyjuk a várost, majd a stop tábla után kiskertek mellett futunk el. Az erdészházat elérve balra folytatjuk az utunkat aszfalton. Az út folyamatosan enyhén emelkedik. A hosszú egyenes szakaszokon, beszélgetve jobb túl lenni. Az Y kereszteződés után végre terepen futhatunk. Szép rész következik a rosszul jelzett kék négyzeten. A kereszteződésnél jobbra kell tartani, majd jobbra fordulva rátérünk a kék jelzésre amit Gántig követünk. A legnehezebb szakasz jön, először enyhébb majd egy éles bal kanyar után meredekebb emelkedő jön. Nem járunk még 10 Km-nél sem, ezért simán megfutjuk.

Felérve balra fordulunk és ereszkedni kezdünk. A széles útról egy keskeny kővel, farönkökkel nehezített ösvényre váltunk. Pulzusunk normalizálódik. Lejjebb az ösvény megszelidül, csak néhány kidőlt fát kell átugrani, megkerülni. Gánt előtt kiakasztható sorompón megyünk át. Messze már látszanak a háztetők és a templomtorony. Itt a falu és a kék nyomós kút, ami már oly sokszor segített. Megint ad vizet és mi iszunk, pedig nincs hőség. Elmajszolunk 1-1 csokit és gyalog folytatjuk a főút (Hegyalja út) sárga + jelzésén.

Étkezés után futásnak eredünk az út bal oldalán. Itt azért van autóforgalom, de a tábla után 500 méterrel már ismét földút van a talpunk alatt. A leágazás elég rosszul van jelölve. Ki-be akasztjuk a kerítést és futunk hazafelé. Misa meg is jegyzi, hogy ez bizony emelkedik mégha nem is nagyon. Ráadásul egészen Kőhányásig, mondom neki válaszul. Kezd fáradni, de még jól nyomja. Disznó saroknál jobbra a sárgán folytatjuk. Kőhányásig jó tempót megyünk, ott kicsit megállunk és sétálunk egy kicsit. 

Kőhányás után a sárga négyzeten 4 bicós jön szembe. Vadláb, Gábor, Peti és Gurzó Józsi. Szeretek barátokkal találkozni az erdőben, sajnos csak ritkán sikerül. Váltunk pár szót és robogunk tovább. Innentől lejt majdnem hazáig. 6 perces kilométereket megyünk, de mivel már túl vagyunk a 22. kilométeren már nehezülnek a lábak. Néha bele is sétálunk. 

A város előtt Misa már nem beszél. Ismerem az érzést. Birkahodálynál kis séta. Hősiesen leküzdi az utolsó kilométereket és 3 óra 20 perc után ismét otthon vagyunk. Még éppen ebéd előtt. Táv: 30,3 Km, Szint: 427 m a turistautak.hu szerint.

Jó edzés volt, jó időben, jó társaságban. Közben Paripára és Wicha Gáborra gondolok akik a Kinizsi százon menetelnek. Paripa sokadjára, Gábor először. Idén kihagytam mert közelinek ítéltem meg a Terep százashoz.

A hosszú hétvégére passzív pihenést terveztem, de van, hogy másképpen alakulnak a dolgok. Pihentnek éreztem magam, hiszen a héten egyáltalán nem futottam. Megkérdeztem Misa barátomat, hogy nem lenne-e kedve futni egy 30-ast. Nem régóta fut, de egyre jobban ráérez az ízére és elég komoly sport múltja van. Egyből igent mondott és szombat reggel (2013.05.18.) már robogtunk is Badacsonytomaj felé. Laza futásra készültem, mert Misa még nem volt ilyen távon. 30-as távot választottuk a Tanúhegyek túrán. 

7:45-kor értünk Badacsonytomajra, nevezés után pár percet szüttyögtünk az autónál majd útra keltünk. Eleinte elég hideg volt, de 5 perc múlva már nem fáztunk. Masszív aszaltos emelkedővel kezdtünk. Bemelegítés nélkül futottuk meg az első dombokat, ami korán reggel nem esett jól. A meredek részeken gyalogoltunk és egy bal kanyar után a Bujdosók lépcsője következett. A hűvös időben hamar elértük a tetőt és a Ranolder keresztnél meglett az első pont is. A kacskaringós ösvényen figyelni kellett a jelet. Hamar jött a második pont is és már robogtunk is lefelé.

Kőkapu után szűk ösvényen erős tempóban futottunk lefelé. Misa meg is jegyezte, hogy úgy érzi magát mintha egy szarvas lenne aki a vadász elől menekül. A szűk ösvényen még gyorsabbnak tűnt a tempó mint valójában. Tomajon a sörpatikában választhattunk volna egy italt, de mivel sor volt ezért inkább a futást választottuk és a vasútállomásnál töltöttünk a púpunkba. Egyre melegebb lett.

Kerékpárúton folytattuk az utat Badacsonyörs felé. Itt csatlakozott hozzánk István aki volt már korábban ezen a túrán és jól ismerte az útvonalat. A következő pont a Varga pincészet telephelyén volt. Óriási rozsdamentes acél tartályok között vezetett az út a Balaton partjához. Fröccsöt szolgáltak fel a pontőrök. Nem tudtuk kihagyni, nagyon jól esett a savanykás bor.

Haladtunk tovább a Salföldi kolostorromhoz ahol szóda és alma járt. Kiválló az ellátás. Salföld egy gyönyörű szép falu, a falu után a Majornál volt a 7. ep. Csak fél percre álltunk meg. Kék jelzésen emelkedtünk egy murvás úton majd egy helyen jobbra a zöldre váltottunk. Szűk, hullámzó ösvényen kanyarogtunk bele-bele sétáltunk. Elérkezett a Tóti-hegy. Kicsit saras volt, de voltam itt már rosszabb körülmények között is. Könnyedén meglett. A csúcson körpanorámában gyöngyörködhettünk. A tiszta időben jól látszottak körben a volt vulkáni kűrtők.

Esés nélkül jutottunk le róla. Erős tempóban futottunk lefelé, kezdtem fáradni. Még nem sikerült teljesen kipihennem a T100-at. Misa nagyon jó erőben volt, simán bírta a tempót. Istvándy pincében volt a 9. ep. Itt fröccsöt és zsíros kenyeret kaptunk. Frissítettünk és gyalogolva folytattuk az utat, aztán újra futásnak eredtünk. Aszfalt után kék jelzésen haladtunk. Az ösvény egyre meredekebb lett, mi gyaloglásra váltottunk. A Gulács nem adta magát könnyen, de megállás nélkül jó tempóban sikerült meghódítani a mai utolsó hegyet.

Lefelé lassú, megfontolt tempót választottunk a meredekebb részen, majd a kéken magasabb tempóra kapcsoltunk. Átkeltünk az aszfalt úton és szőlők között kezdtünk el kacskaringózni. Közben az órát néztem, minden esélyünk megvolt egy 4 órán belüli teljesítésre. Lassan elértük a falut és újra aszfaltot tapostunk. Már mindenkinek nehezebben ment. A hegyek kivették az erőnket, de már közel volt a cél. Végül 3 óra 54 perc alatt elértük a faluházat. Jó volt végre megállni.

Tészta lett volna a menü, de mi siettünk haza. A túrán kiválló ellátás volt és többnyire a jelzések is rendben voltak. Az időjárásra sem lehet panaszunk. A Balaton felvidék még mindig gyönyörű, mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a túrát és ezt a tájegységet. Ilyen helyen futni sokkal könnyebb, mert mindig van mit nézni.

A Terep százas mindig kihívás, itthon ez "A verseny" terepfutó körökben. Rajthoz áll rajta az élmezőny és persze sok lelkes kezdő is. Tavaly sikeresen teljesítettem, de idén változtattak a pályán. Ettől persze nehezebb lett.

Mivel csak 9.00-kor rajtoltattak el minket, ezért nem kellett korán kelnem. 8.10-kor már a BP, II. kerületi rajtban voltam. Neveztem, átöltöztem majd összekészítettem a csomagot, amit a rendezők Piliszentlászlóra szállítottak. Az időmérő dugókát majdnem a csomagban felejtettem, de még időben eszembe jutott. A rajt előtt találkoztam a másik Oroszlányi indulóval Váli Isvtvánnal és egy két ismerőssel az előző versenyekről. István is a 100-ason indult, először. Mára 15-20 fokot jósoltak, záporral, zivatarral.

9.00-kor elrajtolt a népes mezőny. Innen indult a 75-ös és a 100-as táv is, az ötvenes idén Piliszentlászlóról vágott neki. A várost elhagyva pár száz méter múlva már a Remete-szurdokban futottunk. Itt eleredt az eső. Esőkabátot nem vettem fel mert nem volt hideg. A szurdok végén a Remete-hegy jött. Ez idén is összehozta a mezőnyt, szorosan egymás mögött ballagtunk felfelé. Sietni, előzni nem volt értelme, lesz még bőven idő később.

Jól futható szakasz jött, kevés szinttel, itt elhagytam Istvánt és egyedül folytattam. 6:30-7:00 perces km-ekkel haladtam hűen a tervezett óvatos tempóhoz. Közben a hűvös ellenére folyamatosan frissítettem. A kék jelzésen haladtunk, az eső esett. Egy meredek jobb kanyar után egy saras lejtő jött. Csúszott mint a jég. Mindenfelé kicsúszás nyomok. Óvatosan haladtam lefelé, mikor megcsúsztam. Kézzel hadonásztam és törzsből próbáltam megoldani  a helyzetet. Nem tudom hogyan, de valahogy megfogtam. A Nagy-Szénás hegy megmászása után elállt az eső. Piliscsaba majd Piliscsév következett ahol frissítőpont volt. A pont valamivel előbb volt az előre jelzettnél, de nem bántam. Olivabogyó, aszalt szilva, alma, mazsola volt a menü amit ISO-val öblítettem. Jól éreztem magam.

A faluból kiérve saras emelkedő fogadott ami gyaloglásra kényszerített. Ragadt a sár a cipőre. Messze ketten mentek előttem. A klastrom után megkezdtük a mászást a Pilis-nyeregbe. Szembe iskoláscsoport jött. A nyereg előtt már nagyon közel jártam az üldözöttekhez. Egy új ismeretlen szakasz jött, a Fekete-kőhöz másztunk fel a zöld háromszögön. A tetőre érve egyenesen haladtunk tovább lefelé egy nagyon meredek sziklás ösvényen. Sok helyen a kezünket is használni kellett, de jelet nem láttunk. Rövid idő múlva zsákutcába érkeztünk és visszafordultunk. Úgy 50 méter szintet másztunk vissza mire megleltük a jelet amit hármunk közül senki nem vett észre. Két-bükkfa nyereg után nemsokára az aszfalt úton találtam magam amit megfutottam. 35,4 Km Dobogókő.

Frissítés után futva indultam Dömös irányába. Könnyű szakasznak ígérkezett, de volt benne egy-két meredek, nehezebben futható rész így nem tudtam végig futni. Dömösön a templomhoz közel volt a pont. Tankoltam másfél liter ISO-t, ettem banánt, olivát és nekiindultam a rettegett Prédikálószéknek.

Már sokszor megmásztam, tudtam mire számíthatok. Az emelkedő hosszú és nagyon meredek. A Vadálló-kövek után már egy kicsit könnyebb a terep. Páran együtt szuszogtunk az emelkedőn. Felérve egy dugókás pont fogad (itt nincs frissítés). Sajnos a köd miatt semmit sem látni a Dunakanyarból, pedig innen a legszebb. Rövid pihenő után elindulok lefelé. Jól futható rész, alig sétálok bele. 7 órán belül megvan a táv fele (53,9 Km, 1812 m szint). Egész jól vagyok kérek egy levest és zoknit cserélek. Előtte kicserélem a lábamot a meglazul leukoplasztokat és a kezdődő vízhólyagokra felrakok két újat. Elraktam még egy gélt és Visegrád felé indultam. Ismét könnyebb szakasz várt rám.

Az órámra néztem és nem változott a megtett táv. Elhagytam a footpod-ot? Nem hagytam el, talán lemerült vagy tönkrement. Innentől nem tudtam mérni a távolságot. A verseny talán legszebb része jött a Szent László-völgy a patakkal. 6-8 alkalommal keltünk át a patakon, köveken egyensúlyozva. Az ösvény kellemesen futható volt, csak néha kellett gyalogolni. Hamarosan elértük az aszfalt utat is, de Visegrádig már nem ezen futottunk. Itt volt a másik eltérés tavalyhoz képest. Csanya felvitt minket egy kisebb hegyre és a Piros háromszögön érkeztünk meg Visegrádra (63,4 Km).

Frissítettem és sétálva indultam a kék jelzésen fel a Fellegvárhoz. Húzós emelkedő, de csak felértem. A kútnál mosakodtam egy kicsit és az út mellett haladtam tovább egy keveset belekocogva. Ezen a részen értem utól egy 3 fős társaságot akik úgy 100 méterre előttem haladtak. Őket követtem. Jól esett gyalogolni az enyhe emelkedőn, nem kívánta már a testem a futást. Hullámzó szakasz jött, amit friss állapotban jól lehetett volna futni, de így 70 Km környékén az emelkedőkön már sétáltunk. Egy szakaszon megelőztem a hármast és előttük haladtam, de hamarosan visszaelőztek. Nagyon lassan futottam a lefeléket úgy 8-9 Km/h-ra saccoltam a sebességem. Nehezemre esett futni. A lábaim mintha ólomból lettek volna. Ismertem már ezt az érzést, reméltem hogy nem tart örökké. 19:30-ra visszaértem Pilisszentlászlóra (77,7 Km). Leültem egy kicsit és frissítettem. Nagyjából együtt értünk oda a 3 fős társasággal, de ők hamarabb indultak tovább.

A nyomukba eredtem, mert éjjel jobb csapatban menni a tájékozódás miatt. Nagyjából 100 méter előnyük volt, de nem értem utól őket. Szép lassan távolodtak. Lajosforrás után egy új szakasz következett a zöld háromszög jelzésen. Ebből már sejtettem, hogy emelkedő jön. Jött is a Bölcső-hegy, a hegy tetején a fejlámpa is előkerült. A keskeny, benőtt ösvény ezután lejtett, majd jött a Nagy-Csikóvár csúcs és végül a Kis-Csikóvár. Durva kimerítő szakasz volt és a lefelé is bokatörő lejtővel kedveskedett. Nemsokára aszfalt útra értem ami Csobánkára vitt. A falu előtt bal kanyar és piros jelzésen emelkedtem, majd elértem az utolsó ellenőrző pontot (90,8 Km, 3000 szint). A ponton tankoltam még utoljára, ettem kolbászt, sonkát, mazsolát, olivát. Ittam ISO-t és a verseny során most először kólát.

Mikor elindultam nagyon könnyedén futottam. A lábamból eltűnt a fáradtság és kifejezetten gyors tempóban haladtam. Mintha valami durva doppingot adtak volna. (Lehet, hogy tényleg azt kaptam?) Enyhébb emelkedő jött, amit simán megfutottam. Közben eleredt az eső, de csak futó zápor volt ami egy futónak nem jelent gondot. Elfutottam egy három fős társaság mellett. Mintha álltak volna. Utánam is kiabáltak: „Mit ittál a ponton, bort?”. A válaszom: „Ja egy litert!”. Hihetetlen iramban vágtáztam. Mikor meredekebb lett az emelkedő gyaloglásra váltottam, de így is sorban értem utól az embereket. Könnyedén meglett a Kevély-nyereg és rohantam lefelé Pilisborosjenőre. Benyomtam az utolsó gélem. A köves bércet kétszáz méter híján megfutottam. Ha jól számoltam 9 versenyzőt előztem meg a 10-es főútig.

Átkeltem rajta és futva haladtam az utolsó hegy felé. Szántóföld majd aszfalt, figyeltem a kék jelzést ami a célig vezet. Jó tempóban haladtam, de a terep nem volt ismerős. Meredekebb részre emlékeztem és kék jelzésen kívül nem volt a verseny folyamán végig használt narancssárga jelzés. Arra gondoltam, hogy biztosan nem festettek itt, hiszen egyértelműen a kék visz be a célba. Elbizonytalanodtam és elővettem az itinert. Eltévedtem. Nem visz be a kék a célba, váltanom kellett volna. Rohantam visszafelé. Kereszteződéshez értem, de nem emlékeztem honnan jöttem. Álltam a tök sötétben és gondolkodtam, bal vagy jobb? Kritikus ponthoz érkeztem, itt elmehet a verseny és ki tudja hogyan találok egyáltalán vissza. Végül a jó irányt választottam és visszatértem a kereszteződéshez ahol rossz irányba mentem. Egyértelmű jelzés mutatta a helyes utat. A nagy rohanásban elnéztem. Az utolsó emelkedőn voltam a Csúcs-hegyen. Megint előzgettem az előttem haladókat akik közben visszaelőztek. A tetőre érve futásba kezdtem, már látszottak a város fényei. Nemsokára aszfalt volt a lábam alatt, elértem a várost. A célig már nem álltam meg, az utolsó emelkedőt is megfutottam. Üdvrivalgás, csengetés és az utolsó dugókás ellenőrzés. Célba értem! Kifejezetten jól éreztem magam.

A csarnokba lépve taps és gratuláció árasztott el minden felől. Feladat teljesítve! Az időm 14 óra 48 perc lett. 8 perccel marad el a tavalyitól, de a pálya megváltozott 4,6 Km-hosszabb és 321 méterrel több szint van benne. Így az átlagom jobb mint a tavalyi. Beszélgettem egy kicsit ismerősökkel, majd haza indultam. Óvatosan vezetve 01:30-ra értem haza. 

Nagyon jó időt fogtunk ki. Nem volt meleg, bár az eső kicsit feláztatta a talajt. A végén a feltámadást még mindig nem értem, hihetetlen tempóban tettem meg az utolsó szakaszt. A két eltévedés nem kellett volna, de így is elégedett vagyok a teljesítményemmel. És most következhet a jól megérdemelt pihenés! :-)

Eredmények: http://www.terepfutas.hu/hu/versenyek/2013/terepszazas/eredmenyek

Videó:

Pamutmamut - Terep százas

Megvagyok, jól vagyok. Éjjel fél 2-re értem haza, majd aludni próbáltam. Nem nagyon ment, de jól esett a fekvés. Az elmúlt órák történései kattogtak a fejemben. Ahogy Norbi barátom mondaná: "Valami végetért, valami fáj!". Szerencsére fájdalmaim nincsenek, egy két kisebb vízhólyag és némi izomláz. A hátizsák kicsit kidörzsölte a derekam. Kemény menet volt, a megváltozott pálya tartogatott néhány combos emelkedőt. Esőt is kaptunk a nyakunkba. Beszámoló, képek, videó később.

Szombaton ismét megrendezik a Terep százas terepfutó versenyt. Az országban talán a leghíresebb (vagy a Mátrabérc?) terepfutó rendezvény, az elrettentő 100 Km miatt. (Tudom-tudom vannak jóval hosszabbak is.) Szerencsére idén a rendezők (Csanya és barátai) kissé megváltoztatták a pályát, így 104,6 Km lett, 3582 méter szinttel. Gondolom sokan bírálták a tavalyit, mert túl rövid és könnyű volt! (100,2 Km, 3281 m) :-) 

A tavalyi volt az első indulásom és teljesítésem. Nagyon jól ment 14 óra 40 perc alatt teljesítettem. Idén 16 órát tervezek a megváltozott útvonal miatt. Itt azonban a túlélés a cél és a közepesen gyors, fenntartható tempó. A hangsúly a fenntarthatón van. Muszáj visszafogni a lábakat az elején és különösen oda kell figyelni a frissítésre. Taktikám szerint inkább lassabban haladok, de a Mátrabércből tanulva próbálom elkerülni az elszomjazást. Több vizet fogok magammal vinni.

Talán még ennél is fontosabb a mentális felkészülés. Ez lesz a hetedik száz kilométeres túrám (4 Kinizsi, 1 T100, 1 Roki 130), futásom ennek ellenére sem szabad félvállról vennem. Száz kilométer nagyon hosszú, bármi közbejöhet, ami megnehezíti vagy meghiúsítja a teljesítést. A 3582 méter szint pedig már tekintélyt parancsoló.

Szombaton találkozunk a rajtban!

Tavalyi eredmények: http://www.terepfutas.hu/hu/versenyek/korabbi-evek/t100-eredmenyek-2012

Tavalyi képek rólam:

Magyarország legnehezebb futóterepeként reklámozzák a versenyt. Valószínűleg igazuk lehet, bár még nem voltam minden terepfutó versenyen. :-) Egy biztos a Mátra főgerincén halad végig a verseny,  érintve Kékestetőt is. Norbival egyszer már teljesítettem ezt az útvonalat, a Mátrabérc teljesítménytúra keretein belül, így volt róla némi fogalmam. A legnehezebb szakasznak kétség kívül a Sirok-Kékestető 21 Km-es mászás ígérkezett mindjárt a verseny elején.

3:30-as kelés után autóval (egyedül) indultam Szurdokpüspökibe. 6:10 körül értem oda pár perccel a busz előtt. A célban hagytam az autót. A busz 6:50-kor indult a rajtba, Sirokra. A buszon megkaptam a rajtszámom. A rajtban Németh Csaba ultrafutó volt a speaker, aki elmondta, hogy száraz terepre számíthatunk, de meleg lesz és vigyünk elég vizet magunkkal, mert a következő vízvételi hely Kékestetőn lesz.

9:00-kor elrajtolt a kicsit több, mint 100 fős mezőny. Egy mezőn futottunk, majd átkeltünk egy raklapokkal megerősített rozoga fahídon. 

Szerencsére nem dőlt össze. Jöttek az első emelkedők, én úgy 4 Km-nél kiálltam és dobtam egy sárgásat. Egyik emelkedő jött a másik után, közte pedig lejtők, hogy meg legyen a Kékesig a közel 1500 méter szint. A könnyebb részeken belekocogtam. Az idő meleg volt, sütött a nap, a hátamon lévő 1,5 liter folyadék pedig fogyott. Tudtam, hogy nem jó vele takarékoskodni ,ezért ittam amennyit szükségesnek éreztem. Úgy számoltam, 18-19 Km-ig kibírja és a maradék 2-3 km már simán megy víz nélkül is. Nem így lett! 16 Km előtt elfogyott. Elszámoltam magam. Tudtam, hogy ez baj és kicsit visszafogtam a tempót. Azonban a terep is meredekebb lett, a pulzusom pedig emelkedett a melegnek, szinteknek és a folyadékhiánynak köszönhetően. Több mint 1 órát mentem víz nélkül, mire végre felértem Kékestetőre. 3 óra 24 perc alatt teljesítettem a 21 Km-t, ami nagyjából megfelelt terveimnek. Azonnal megittam 3 pohár (3x2dl) vizet, majd kólát és iso-t. Szédelegtem és erős kimerültséget éreztem. Csak egy falat banánt sikerült leerőltetnem. Muszáj volt leülnöm. Percekig csak néztem magam elé. Csúnyán megrogytam, elfogytam, elszomjaztam! Fel kellett volna adni, vagy várni egy órát, hogy rendbe jöjjek.

8-10 perc után felálltam, ittam és elsétáltam Galyatető irányába.  A terep könnyű volt, kellemesen lejtett, simán futható volt, ezért futni kezdtem. Nem esett jól, de haladtam. Később meredek lejtő jött, ahol fékeztem és lassan haladtam a bokatörő kövek között. Többször belegyalogoltam és elértem egy srácot, akivel nagyjából egy tempóban haladtam. Ő lassan kocogott, én futva utólértem, de kifulladtam, ezért gyaloglásra váltottam. Az emelkedők nehezen mentek, lassabban haladtam a tervezettnél. Itt már csak a teljesítés számított. Bent akartam maradni a 10 órás szintidőben, elvetettem a tervezett 8 órás időt. Tudtam, hogy ehhez is minden erőmre szükség lesz.

Galyatető előtt 1 Km-re megittam megint a vizem, ezért ismét 6-8 decit ittam és töltöttem a púpomba. Nem igazán sikerült rendbe jönnöm, hiába ittam, valószínűleg még mindig kevés volt.

Sokat gyalogolva mentem tovább Mátrakeresztes irányába. Közben megmásztuk az Ágasvár nevű csúcsot, ami felfelé is és lefelé is igen meredek és alkalmatlan a futásra. Azért volt pár futásra alkalmas terep is, de nem nagyon bírtam már futni. A pulzusom viszont egyre alacsonyabb lett. Találkoztam már máskor is ezzel a jelenséggel. Ilyenkor a szervezetem túlélő módba kapcsol, csökken a pulzus, de nem tudom már feljebb vinni , mert erősen tiltakozik.

Mátrakeresztesen ismét ittam és leültem. Vártam, hogy hasson a folyadék és a banán. Nem hatott. Kullogtam hát tovább az utolsó hegy felé. Horrorfilmbe illő a neve: Muzsla! Németh Csaba is figyelmeztetett rá az elején. Szerinte itt válik el a tapéta a faltól. Már Kékestetőn a máló vakolat darabokkal barátkoztam, itt pedig mintha tapéta ragasztóval rögzítették volna a lábam a talajhoz. Szerencsére azok is szarul néztek ki, akikkel eddig együtt haladtam és az emelkedőn elhagytam őket. A mászás egész jól ment, ezt furcsáltam is. Megmásztam egy nagyobb félig kopasz hegyet, de ez még nem a Muzsla volt. Mögötte egy másikat, de még az sem az volt. Hol a pi..masz úristeniben van már a teteje? Kérdeztem magamtól laza nyugodt hangsúllyal... Úgy az 5. tetején volt egy darab beton rajta egy felirattal Muzsla 804 méter. Huhh, innen már csak lefelé.

Elindultam futva lefelé, de egy szűk bokatörő ösvényen találtam magam. Szánalmasan botorkáltam lefelé, közben egy lány megelőzött, ezzel sárba tiporva maradék önbecsülésemet. Futottam, aztán gyalogoltam. Szenvedtem. És jött egy emelkedő, majd egy másik (Kis és nagy Koncsúr csúcs). Nem hittem el! Meredek sziklás ereszkedés, alig futható, főleg nem az én állapotomban. Feltűntek Szurdokpüspöki házai, de milyen messze! Futottam is. Tisztások, majd egy nagyon meredek vízmosás levezetett a patakhoz. Szörnyen rosszul esett a meredek lefelé. Átkeltem a patakon és felmásztam a másik oldalon. Könnyebb lejtő jött, futottam vagy 1100 métert folyamatosan. Aszfalt, közel a cél! Gyaloglás, hátranézés. Itt már nem előzhetnek meg, mégis csak verseny! Sehol senki, így megint gyalogoltam! A célegyenesben megláttam az autóm. Végre itt a cél! Az utolsó száz métert futva tettem meg és 9 óra 25 perces idővel fejeztem be! Sikerült beérni! Kimerültem, ittam és bámultam magam elé. Közben folyik az eredményhírdetés. A győztes Papp Gergő 5:57-el nyert! Atyaég! Túléltem!

Bedarált, felőrölt a Mátra! Nagyon elfáradtam, kimerültem. Igen nehéz terep, főleg a rengeteg kő miatt. Végig koncentrálni kellett, mert egy rossz lépés a verseny végét jelentette volna. Szerencsére a rendezők kitettek magukért és kiválóan jelölték az útvonalat. Nem vagyok teljesen elégedett, mert az elszomjazás miatt lassabb voltam, mint terveztem. Hiba volt a víz súlyán spórolni. Azért csalódott sem vagyok mert ezt a versenyt is kipipáltam és egy szép pólót kaptam Mammut logo-val!

 Eredmények: http://www.matraberc-trail.com/news.php?id=19

Gerecse 50

A Gerecse 50 a legnépszerűbb és a Kinizsi után a legrégebbi teljesítménytúra. Középiskolában indultam először rajta, 1993-ban, azóta több, mint 10-szer teljesítettem. Érdekes módon még mindig nem unalmas. Mindig más a táj, más az időjárás, minimálisan más az útvonal (pl: kevesebb létra). Talán azért is szeretem, mert jól ismerem és tudom mire számíthatok. Három éve futva teljesítjük. Idén 6:00-kor vágtunk neki Paripával és Misával.

A városban sorra előzgettük a gyalogosokat és a szanatóriumhoz érve már csak hárman futottunk, senkitől sem zavartatva. Az idő kellemesen hűvös volt 12 fok, párás, ködös. János forrás után a meredek részen belegyalogoltunk egy keveset, majd ismét futottunk. A sziklás részt gyalog teljesítettük, majd Misa elvált tőlünk, mert Ő a 20-as távon indult. Kicsit sajnáltam, hogy nem tart velünk hiszen látszott rajta, hogy élvezi a futást (sebaj majd jövőre).

Paripával ketten folytattuk, a sárga jelzés elején kocogtunk, majd gyalogoltunk. Mondogattuk: „Messze még a vége, ne lőjük el az összes puskaport.” A murvás úton futásnak eredtünk, az elmúlt hetek futásait beszéltük meg közben és így hamar elértük a Baji vadászházat, ahol a másodszor is bélyegeztek. Itt csatlakozott hozzánk Tibor, aki egyedül indult.

Hárman folytattuk a piros jelzésen. Mivel senki sem volt előttünk, egy pillanatra elbizonytalanodtunk merre is kell menni. Furcsa így emberek nélkül, figyelni kellett a jeleket. A könnyebb emelkedő megfutása után köves lejtő jött, majd aszfalt, ami a Gorba-tetőre vezetett. Tardosra aszfalton futottunk be jó tempóban. A templomnál vizet vételeztünk és bélyegzés után sétálva ettünk egy túrós rétest.

A következő szakaszt Pusztamarótig jórészt megfutottuk. A talaj száraz volt, jól haladtunk. Közben a nap is előbújt és egyre melegebb lett. Rövid bélyegzést követően már robogtunk is Héreg felé. Könnyedén ment a futás. Alig pár helyen sétáltunk bele. A lejtőket pedig jó tempóban tudtuk futni. Héregen Paripa ragtapaszt kért az elsősegély nyújtóktól a mellére, mert elfelejtette leragasztani a mellbimóját. Fájdalmas sérülést lehet így összeszedni, a póló véresre tudja dörzsölni. Szerencsére még időben volt. Vizet töltöttünk a temetőnél és elindultunk a Bányahegyre.

Bányahegy a Gerecse legnehezebb része. Egy hosszas kacskaringós emelkedő vezet fel rá fiatalos erdőben. Mire ide érnek a gyalogosok úgy 13:00 óra körül jár az idő és nagyon meleg van. A végén pedig egy rövid, de igen meredek emelkedő keseríti meg a gyanútlan túrázók életét, ami sokszor csúszik is. Megállás nélkül kaptattunk fel rá, futásról persze szó sem volt. A tetőre érve ismét egy ellenőrző pont fogadott. Ittunk és nekiiramodtunk a leghosszabb, 11 Km-es szakasznak.

Tudtuk, hogy ezen a szakaszon sok múlik. Hosszú, de jól futható rész következett. 6 óra alatt akartuk teljesíteni a 49 Km-es útvonalat ehhez végig kellett futni ezt a szakaszt. Mivel már több, mint 30 Km volt a lábunkban, ezért ez komoly kihívást jelentett számunkra. Közepes tempóban futottunk a tolnai műútig, csak a mezőnél gyalogoltunk bele pár száz métert. Itt egy kicsit elcsigázottnak éreztem magam, de egy gél és sok folyadék helyre rakott. A műútnál pont nem volt, de frissítés igen. Ettünk zsíros kenyeret, amit szódával öblítettünk.

Egy sík, majd egy hullámzó szakasz következett, majd egy köves lejtő Koldusszállásra. Kevés gyaloglással megfutottuk ezt a részt is. Még mindig jól álltunk idővel és már csak 10 Km volt hátra. Egy hosszú alattomos emelkedő volt a következő kihívás. Az elején futottunk, a kanyar után gyalogoltunk. Itt csatlakozott hozzánk egy szakaszon a 20-as táv. Kerülgettük az embereket. Bélyegzés után elváltunk tőlük és ereszkedésbe kezdtünk az autópálya hídhoz. A híd után Paripa gyors gyaloglásra buzdított, mire én kocogni kezdtem az enyhe aszfaltos emelkedőn. Követett, Tibor kissé lemaradt. A nagy kanyarnál elfogyott a szufla, ezért gyalog másztuk meg a meredekebb részt. A síkon ismét futottunk és Tibor is utólért. Az utolsó pecsétet is megkaptuk a Turulnál.

Térdroppantó lépcső jött, sok gyalogossal, majd meredek ereszkedés a városig. A városban gyors tempóban futottunk a célig, ahol lenyomtuk a stoppert. 5 óra 45 perc alatt teljesítettük a 49 Km-t 1500 méter szinttel. A tavalyi időnket majdnem 1 órával megdöntöttük. Elégedetten ittuk meg a citromos sörünket.

Könnyed, élvezetes futással teljesítettük ismét a Gerecsét. Remélem jövőre is hasonló időben futhatunk és a Misa is velünk tart majd!

Maratonfüred

Január elején kezdte meg Paripa a felkészülést a Maratonfüred elnevezésű maratonra amihez én is csatlakoztam. 3:45-ös (tervezett maratoni idő) edzésterv alapján készültünk ami heti  4 futást jelentett. A hétközbeni futásokon nem tudtam mindegyiken részt venni, de a hétvégén sorra megfutottuk a hosszú távokat. A téli felkészülés nem könnyítette meg a dolgunkat mert sokszor kellett hóban, esőben, jeges úton vagy éppen sötétben fejlámpával teljesíteni a kitűzött távokat.

A verseny előtt pénteken leutaztunk Badacsonytomajra ahol a rajt volt. A postán szálltunk meg, illetve a posta felett berendezett apartmanban. A közeli pizzériában vacsoráztunk amit egy nagy halom palacsintával folytottunk le amit Paripa anyukája készített nekünk. Köszönjük! A jó hangulatú este végén megnéztük a Magyar-Román meccset majd aludni tértünk.

Felkelés után reggeliztünk és átmentünk a közeli rajtba átvenni a rajtcsomagokat. Elég hideg volt (+2 fok), de szél nem fújt. A rajtban volt Szala akit áthívtunk a szállásunkra átöltözni, hogy nehogy megfagyjon. A rajthoz kocogva mentünk Paripával a többiek Helga, Slampák és Szala pedig autóval. Helga és Szala az első maratonjuk lefutására készült. A rajt nem egyszerre történt, hanem egymás után név szerint szólítottak. Erre azért volt szükség mert elég szűk volt a pálya és nem fértünk volna el. 9:50-kor rajtolt az első majd sorban mi Szala, Paripa, Pamutmamut, Helga és Slampák sorrendben elhagytuk Badacsonyt és célbavettük Balatonfüredet.

A tervem szerint pulzus alapján futottam. Az elején 140-es pulzus környékén majd 30-tól egy tempóváltással gyorsabban. 5:30-5:40 közötti időket mentem és elég alacsony volt a pulzusom.  Úgy 5 Km-nél megelőzött minket egy egykerekű biciklis srác aki rajtszámot viselt. (?!) Az emelkedőn visszaelőztem és utána már nem láttam. Az első frissítőnél ittam egy kis Powerradet és vizet, mellé egy kis banánt tömtem a számba. Paripa nagyjából 200m –re volt tőlem akit szép lassan beértem. Nagyon jól éreztem magam könnyedén futottam, nézelődtem. Úgy 15 Km környékén megérkeztek az első váltók akik lóhalálában futottak el mellettünk. Közülük volt aki rövidnadrágban és trikóban futott a fagypont közeli hőmérsékleten.

Paripával váltottunk pár szót, sokat nem beszéltünk mert nem akartuk magunkat még ezzel is fárasztani. A tempó néha gyorsnak tűnt nekem ezért párszor lemaradtam, majd újra felzárkóztam. Hamarosan megérkeztek az első egyéni futók is akik a 4 napos Szupermaratonon indultak. Ők 4 nap alatt futják körbe a Balatont (ahogy én is tavaly). Úgy saccoltuk, hogy kilométerenként 1 perccel futottak jobban nálunk úgy hogy nekik ez már a 3. nap volt!

Néhány emelkedővel is meg kellett küzdeni a Balaton északi partján, de mivel a Vértesben készültünk ezért nem okoztak különösebb gondot. Minden frissítőpontnál ittam és ettem ahogy ezt már előre elterveztem. 20 Km után ki kellett állnom egy rövid időre mert szólított a természet, valószínűleg kicsit sokat ittam a hidegben. 1 perc múlva újra a pályán voltam és loholtam Paripa után.

A 30 Km-es távjelző tábla után tempót váltottam mert éreztem, hogy van még bennem tartalék. Még mindig jól éreztem magam, élveztem a futást! 5 perc körüli tempóban közeledtem a cél felé, de azért még elég sok volt hátra. Közben a bal lábamon a cipőfűző elkezdte nyomni a lábfejem. Előtte semmit nem éreztem, hirtelen kezdett el fájni. Megálltam és lazítottam a cipőfűzőmön.

A 35-ös táblánál még egyet gyorsítottam és úgy éreztem bírni fogom a végéig. Hamarosan elértük Füredet és egy hosszú szervízúton futottunk. Sorban hagytam le a fáradó futókat. A városban már nagyon magas volt a pulzusom és kapkodtam a levegőt, de már nem akartam lassítani mert közel volt a cél. Az utolsó szakaszt sprintelve tettem meg. 3:40:06 –alatt futottam le a 42,2 Km-es távot. Ezzel megdöntöttem a saját maratoni időmet pont 20 perccel.

Megkaptam az érmet és egy nylon darabbal leterítettek, hogy meg ne fázzak. Átvettem a cél csomagom majd bementem a sátorba ahol volt némi fűtés és leültem egy padra. 2-3 percig csak bámultam magam elé és kapkodtam a levegőt, majd megittam a kapott teát. Pár perc múlva már jobban éreztem magam, kimentem a sátorból és pont akkor futott be a Paripa.

Nagyon jól sikerült verseny volt, a tervezett időmön belül tudtam futni. Jól osztottam be az erőmet és a frissítés is jól sikerült.

Gratulálok minden teljesítőnek!

Szállásunk nem messze, Salgóbányán volt. A keskeny hegyi út csak félig volt letolva így másfél sávban tudtunk közlekedni. Szerencsére nem nagyon volt forgalom. A Medves hotellel szemben volt egy kis lefelé vezető út ami a szálláshoz vezetett. Az úton sok hó volt ezért lassan gurultam lefelé, pár méter múlva egy hölgy integetett. A szállásadó volt. Mondta, hogy guruljunk le és a végén meg tudunk fordulni az udvarban. Már lefelé menet is elakadtunk, az udvarban nagy nehezen megfordultunk és kipakoltuk a cuccokat. Megpróbáltunk kiállni, de az autó alja felült a hóban és elforgott a kerék. Megérkezett a szállásadónk férje de hárman sem tudtak kitolni. Szerencsére volt nálam hólánc, kiástuk az autó kerekét és az útról is eldobáltuk a hó egy részét. 45 perc alatt sikerült kikecmeregni a hó fogságából. Fent hagytuk az autót, a hotel előtt az út szélén. Ettünk pár szendvicset, pakolásztunk majd aludni tértünk.

Reggel 6:45-kor már a rajtban voltunk. Összekészülődtünk majd 7.00-kor Jaat kiadta a parancsot és a tömeg elindult. Kicsit több mint 100 ember vágott neki a havas Palócföldnek. A faluból kiérve bemelegítésként egy kisebb emelkedő fogadott ahol hamar rájöttem, hogy túlöltöztem. Levettem egy réteget. Szörnyen melegnek éreztem a +1 fok körüli hőmérsékletet, habzott a hátam. Az első komolyabb mászás végén elértük az 1. pontot. Innentől a szalagozást kellett követni, de valahol jobbra letért a gerincről amit senki nem vett észre. Pár száz méter múlva 5-6 ember tanakodott merre is kéne menni végül mindenki elindult jobbra völgy felé. A meredek szűzhavas lejtőn futottunk mint a zergék, néha inkább sieltünk vagy gatyaféken csúsztunk, kinek hogy sikerült. Elértük a piros jelzést, nemsokára újra szalagozásra váltottunk. Itt volt a 2. pont. A pontokon sehol nem voltak pontőrök csak bólya és szúróbélyegzők.

Meredek mászás következett a Karancsra az északi zöld jelzésen. Felfelé egyre mélyebb volt a hó és a szél is megerősödött. A fákról zúzmarát szórt az arcomba. A hegytetőre érve mínusz fok és erős szél fogadott, ezért nem nagyon tudtam élvezni a kilátást, gyorsan lefelé indultam. Bele-bele kocogtam a meredek lejtőbe. Lankásabb résznél egy forráshoz értünk ahol ittam egy keveset az erősen vasas vízből. Fura módon nem volt jéghideg, biztos azért mert a földből jött. Innen egy könnyebb szakasz jött, majd egy szántás keresztezése után benyomultunk a bozótosba. Rövid dzsungelharc után ismét a Karancs oldalát ostromoltuk, majd a nyeregben balra fordulva felvonszoltam magamat a Kápolna hegyre (7. ep).

Lefelé ismét szaladtam mert jobban esett mint a gyaloglás. Az elemér forráshoz érve 1,5 liter vizet töltöttem a púpomba. A piros háromszögön futva haladtam tovább egészen az Salgótarjáni aszfalt útig. Közben eleredt az eső, de nem öltöztem fel mert már így is egy merő víz voltam. Elhaladtunk a tó mellett majd újra az erdőben baktattunk a 20-30 centis hóban. Nemsokára egy mező következett és egy húzós emelkedő a Boszorkány-kőre. A tetőn lyukasztás majd irány Salgóbánya. A faluban elhaladtam az alig 30 méterre lévő szállásunk mellett. Jó lett volna ledőlni egy órára, de inkább nyomtam tovább. Az eső havasesőre váltott.

Egy eseménytelen majdnem sík szakasz következett és ismét rácsatlakoztunk az északi zöldre. Hamarosan megérkeztek a határkövek amiket hol balról (MO) hol jobbról (S) kerültünk. Jó pár kilométeren a határsávban gyalogoltunk kőről-kőre. Némelyik kő nem látszott ki a hó alól. A határ nem logikus útvonalon került kijelölésre ezért volt pár akadály amin át kellett verekedni magunkat. A hely neve Matyó lápa volt. A gondot a vízvályta völgyek okozták melyeket merőlegesen kereszteztünk. Némelyik 10 méter mély is volt és a lejutás a mély hóban nem volt egyszerű. Először oldalazva próbáltam, ez egy ideig sikerült is aztán egy megcsúszás és gatyaféken száguldottam le a völgybe. A másik oldalon már csak ki kellett mászni a 70 fokos emelkedőn. A túrabot sokat segített. Az egyik ilyen völgy igazán veszélyes volt, mert nagyon meredek volt a fala, itt szerencsére nem csúsztam meg mert csúnya esés lett volna belőle.

A völgyek után egy hosszan elnyúló emelkedő kezdődött. Mikor már a végét vártuk, akkor jött el a fal! Egy nagyon meredek emelkedő melyekbe az előttem lévők lépcsőszerű lépéseket rúgtak. A végét nem lehetett látni az egyre sűrűsödő ködtől. Nehezen, de sikerült felérni a Medves fensíkra. A lejtőn ismét futásnak eredtem. A látótávolság 20 méter lehetett, suhantam a ködben és nagyon élveztem! Lent egy mező várt, majd egy kisebb bozótos. Hamarosan megpillantottam a Somoskői várat! Hát nem semmi, a Füzérihez tudnám hasonlítani. A piros jelzésen bekocogtam Eresztvénybe majd onnan tovább Salgóvárhoz egyre több gyaloglással. A várba a feljutás könnyebben ment a vártnál. Ettem pár falatot és ittam. Egy futó lány is ott volt aki éhes volt megkináltam őt is a sósmogyoróból. Lefelé őt követve futottunk egészen Somoskőújfaluig. 16:55-re újra a rajt-célban voltam a hátam mögött 49 km-el.

Ittam egy kólát és egy kis vizet majd útra keltem. Még 10 Km volt hátra és valamivel több mint 500 szint. Egy más útvonalon az északi zöld mentén vittek fel ma már másodszor (majdnem harmadszor) a 727 méter magas Karancsra. A 13-as pontot egy bozótos részen még világosban találtam meg. Nemsokára rámesteledett és felkapcsoltam a fejlámpámat. A Kis Karancsra hosszan meredeken emelkedtem. Párszor megálltam pár szusszantásra. Ahogy egyre feljebb értem egyre nagyobb lett a köd. Sűrű hideg csönd ereszkedett a hegyre. Se előttem se mögöttem senki. Magányosan meneteltem a sötét erdőben. A kitaposott nyomok segítettek tájékozódni. Egy órán belül meglett a Kis Karancs. A meredek lejtőt futva abszolváltam lámpafényben. A Karancs előtt fényre lettem figyelmes. Egy hölgy éppen akkor pecsételt mikor felértem majd indult is tovább, gyors bélyegzés után futva eredtem a nyomába. Mint kiderült helyi volt és jól ismerte a terepet. Együtt ereszkedtünk a Piros háromszögön lefelé, aztán jött a sárga + ami a városba vezetett. A városban futva tettük meg az utolsó 1,5 Km-t. A vendéglőbe érve meleg és kocsmazaj fogadott, az órám 19.10-et mutatott (12 óra 10 perc alatt mentem végig). Az 59 Km és 2957 m szint szintidőn belüli teljesítése után elégedetten vettem át a kitűzőt. Babgulyás és palacsinta volt a vacsora amit sör kísért.

A hó megnehezítette az amúgy sem könnyű túrát. Az 59 Km-es távon a legjobb futók sem tudtak 10 óra alá menni!. Jövőre a Pilisben fagyunk le! Nyílván nem marad ki az útvonalból a Rám szakadék és a Prédikálószék sem!

Statisztika:

Nevezettek: 113 fő

59-re neveztek: 76 fő

49-re neveztek: 37 fő

59-es teljesítő: 37 fő

49-es teljesítő: 64 fő

Szintidőn túl teljesítő: 4 fő

Feladta: 12 fő

Arra gondoltam, hogy írok egy blogot arról, hogy mit is csinálok szabadidőmben. Mostanában a terepfutáson van a hangsúly, de azért bringázni sem felejtettem el. Főleg kezdő terepfutóknak lehetnek hasznosak az írásaim, bár még én is annak tartom magam hiszen csak 2010 óta foglalkozom vele hobbi szinten. A célom sokáig a szintidőn belüli teljesítés volt, de most már a középmezőnyt céloztam meg.

Hogyan kezdődött?

A családban apám íjászott és motorsportokat űzött. TV-ben sportot nem igazán néztünk, nálunk nem volt szokás. Középiskolában Mountain Bikeozni kezdtem és részt vettünk páran a Gerecse 50 teljesítménytúrán. Tetszett, ezért a Kinizsit tűztük ki magunk elé következő megmérettetésként. Valahogy azt is sikerült megcsinálni 15 évesen. El is ment a kedvem a túrázástól, ezért inkább bringáztam. Aztán egy hosszabb kihagyás jött, nem csináltam semmit csak buliztunk és felszedtem pár kilót (94 kilóra híztam). 2004-ben elkezdtem megint túrázni jöttek a 40-50-esek. A túrákra futással készültem és a fogyókúra miatt is szükség volt rá. Fél év múlva 82 Kg-ot mutatott a mérleg. Innen már nem volt megállás, sorban jöttek a túrák, MTB és futóversenyek. A távok egyre nyúltak én meg egyre erősebb lettem.

u.i.: Menjetek futni!

üdv:

pamutmamut