Húsvét vasárnap (2013. Márc. 31.) rendezték a futóversenyt, ezért locsolás is járt. A rendezők kitettek magukért először fentről, majd lentről is kaptunk vizet. De ne szaladjunk ennyire előre.
Pénteken és szombaton többen is megkérdezték, hogy indulok-e a versenyen a rossz időjárás előrejelzés ellenére. (3-6 fokot és országos esőt jósoltak.) A válasz természetesen igen volt! :-) Vasárnap reggel 7.30-kor esőben, illetve zuhogó esőben próbáltam megközelíteni a garázsunkat. A garázs előtt ideiglenes tó alakult ki, amin át kellett gázolnom. A bakancsom kicsit beázott. 8:00 után nem sokkal már a rajtban voltunk. Misa az első félmaratonjára készült (21,2 Km), Paripa pedig az első ultamaratonjára (52,2 Km). Sok ember volt már ott, a rajtoltatás gördülékenyen ment. Látszott, hogy a versenyt profi szervezők készítették elő.
Esőben gyülekeztünk a szári sportcsarnok előtt, a rajtra várva. A szervezők masszív esőt jósoltak egész napra. 9.00-kor elrajtolt a mezőny a maratoni és az ultramaratoni távokkal (a félmaraton és a minimaraton 9:30-kor indult utánunk).
Az első kilométereket a faluban, aszfalton tettük meg. Lazán futottunk az enyhe emelkedőn, de sejtettük, hogy sokáig nem marad ez így. Még az aszfalton jártunk, amikor levettem az esőkabátot és elraktam a zsákomba. Gyengén szemerkélt az eső és enyhe idő volt. Az aszfalt végén mindjárt egy vízfolyás fogadott az út közepén, amit többé kevésbé sikerült kikerülnünk. Paripa és én Gore Tex-es (vízálló) futócipőben indultunk, ami eddig jól teljesített. Kerülgettük a nagyobb tócsákat, de mindet képtelenség volt. Libasorban haladtunk a többi futóval az erősen felázott, sáros erdőben. Egy bozótos, szűk, saras lejtő után kiértünk az aszfalt útra. Nemsokára a rendezők kaján mosollyal az arcukon jobbra irányítottak, keresztül egy ideiglenes vízfolyáson. Átgázoltunk a több, mint 10 centi mély patakon és nagy meglepetésünkre a cipőnk sem ázott be.
Komolyabb emelkedő következett, amit gyalogolva teljesítettünk gyors tempóban. Itt már havas sárban meneteltünk. Az emelkedő végére már éreztem a vádlimat. A hegytetőre érve hóra váltottunk, amit az előttünk futók szépen letapostak, így viszonylag jó terepen ismét futva haladtunk a Körvélyesi kilátó felé. A kilátónál időmérő hely volt, itt visszavettem a kabátot, mert fáztam. Azonos útvonalon futottunk vissza a piros kereszteződésig.
Jobbra fordultunk és tűrhető havas terepen kerülgettük a hókásás tócsákat. A kék + kereszteződés előtt egy „kásatóhoz” érkeztünk, amit nem tudtunk kikerülni. (Itt előzött meg az első félmaratonos induló rövidgatyában és újatlan trikóban!) Egyenesen keresztülvágtunk a 30 centi mély hóolvadékon. A jeges víz elöntötte a cipőnket. A Titanic jegesvizes jelenete jellemezné a legjobban helyzetet. Úszni szerencsére nem kellett benne, de a lábunk majdnem lefagyott. A kiváló membrán a vizet nem eresztette be, de mivel felülről befolyt, ezért ki se! Latyakkal az ujjaim között tapostam tovább a havat. Körtvélyespuszta után jobbra fordultunk először a kéket, majd a kék+ követve.
Egy emelkedő után egy meredek lejtő vitt az 1. frissítőponthoz. A lejtőn keveredett a sár, hó, kő és fadarabok. Lábszárközépig süllyedtünk ebbe a fura pépbe. Olyan érzés volt, mintha lábbal hideg tésztát gyúrnánk. A pontnál banán, keksz, nápolyi, aszalt gyümölcs, olivabogyó és még sok finomság fogadott. Betömtünk pár darabot és folytattuk az utat a szakadó esőben. A Mária szakadékban komoly vízmennyiség volt. Az aszfaltra érve a kéken folytattuk kalandos utunkat a Vitányvár felé. Kezdtük megszokni a vizes cipőt és az esőt, de a levegő mintha hűlt volna pár fokot. A Vitány-várnál fel kellett menni a várba, ahol két vacogó pontőr mérte az időt.
A várfalon egy nagyobb lyukon jutottunk át, majd meredek lejtőn kezdtünk ereszkedni. Nagyon csúszott a talaj. A lejtő felénél sikerült is esnem egyet. Letettem a kezem, de az oldalam és a kezem vastagon sáros lett. Az aljában Paripa kiszedett pár követ a cipőjéből, segítettem neki, mert elfagyott a keze és nem tudta levenni a kamáslit. Az általunk jól ismert kék jelzésen mentünk tovább Gesztes irányába. Egy meredek emelkedő után nagyjából síkon futottunk, utána egy csúszós lejtőn közelítettük meg a Szarvas-kutat. Innen egy patak mellett futottunk. Száraz időben itt nem folyik patak, a szélén haladtunk, de többször át kellett futni a mély vizenyős sáros lén. Természetesen Csanya, a főszervező a Mátyás-kúthoz is levitt minket a merdek ösvényen a fák között. Gesztes előtt megfutottunk pár kisebb emelkedőt és hosszú futással elértük a falut. Már futás közben is fáztam és gyenge szél is támadt.
A buszmegállónál volt az ellenőrző pont (24,4 Km), felvettem a vizes rövidujjúmat, és a sapkámat is. A szervezők furgonjában egy srác remegett pokrócok alatt. Kimerült és kénytelen volt feladni. A kezem teljesen el volt gémberedve, a kesztyűmet alig tudtam felvenni. Frissítés után felfelé futottunk, de így is fáztam. 2 Km is eltelt már a pont óta, mikor elkezdtem felmelegedni. A kezembe beindult a vérkeringés, minek hatására fájtak az ujjvégeim. Az emelkedő tetejére már egész komfortosan éreztem magam. A völgyben ismét brutális terepviszonyok fogadtak, szinte teljes szélességben hóolvadék folyt az úton. Próbáltunk a meredek partoldalon haladni, ami néha sikerült is, de valahol annyira lelassultunk, hogy kénytelenek voltunk a völgyben a mély hókásában haladni. A kék + hoz érve, pár futó nem tudta merre is kellene menni, ezért segítettünk nekik megtalálni a helyes útirányt fölfelé. Felérve a húzós emelkedőn jobbra fordultunk és viszonylag jó útviszonyok között Kozmára értünk.
A falu után az Y elágazásnál várt a következő frissítőpont (32,4 Km). Kellemetlen szél volt, megint fázni kezdtünk, ezért rövid frissítés után futottunk is tovább. Megváltás volt aszfalton futni, de nemsokára balra fordultunk a Sárkánylyuk völgybe. Nem meglepő módon ismét patak folyt a túristaút közepén. Futni reménytelen volt, gyalog botorkáltunk felfelé a hosszú, vizes völgyben. Néhol annyira járhatatlan volt a terep, hogy hangosan röhögtünk magunkon ahogy esetlenül próbáltuk kihúzni lábunkat a térdig érő pépből. A tetőre érve futásnak eredtünk és nemsokára Kapberek pusztára értünk (41,3 Km).
Félig átfagyott pontőrökkel viccelőtünk egy kicsit és nekikeztünk az utolsó alig több mint 10 Km-nek. Először mély latyakban futottunk, amin már meg sem lepődtünk, később apró köves terepen folytattuk. Jól haladtunk. Egy srácot követtünk jó pár kilométer óta, akivel azonos tempót mentünk. Kisebb emelkedő jöttek, amiket sorra megfutottunk. Az aszfalt út előtt mély saras, ragacsos sár nehezítette a terepet. A labam folyamatosan szétcsúszott és ragadt a cipőre a világosbarna agyagos sár.
Elértük az utolsó pontot Hallgató-völgy (47,1 Km). Ettünk pár falatot és kólát ittunk. Egy kis aszfalt következett, a srác 30 méterrel előttünk futott. Egyszer csak megállt, mert az utat teljes szélességben víz fedte. Láttam, hogy nem lehet kikerülni, ezért szóltam neki hogy kövessen. Egyenesen átgázoltam a vizen, már úgyis tök mindegy volt. Paripa követett és persze a sárc is, mivel nem volt más út. Visszacsatlakoztunk a reggeli bevezető útszakaszba. Meredek bozótos emelkedő jött, majd a felázott erdei út és nemsokára ismét aszfalton futottunk Száron. Paripával tempót váltottunk és vagy 100 méter előnyre tettünk szert a sráccal szemben. Hamarosan elértük a főutcát. A templom előtt balra, majd jobbra fordultunk rá a célegyenesre. 7 óra 14 perccel a rajt után végre átléptük a célvonalat.
Összenéztünk és kezetfogtunk. Szavakra nem volt szükség, mindketten tudtuk, hogy ez férfimunka volt! A megadott 8 órás szintidő előtt sikerült befejezni ezt az extrém terepfutó versenyt. Magunk mögött tudhattuk az 52,2 Km-es távot, amit járhatatlan utakon tettünk meg. Nem hiszem, hogy valaha elfelejtem, még soha életemben nem futottam ilyen rossz körülmények között.
Az 52 Km-es ultra távon 80 ember nevezett amiből csak 65 ember vállalta az indulást. A versenyt végül 45 férfi és 7 nő fejezte be (13-an feladták). A befejezők közül 8-an kicsúsztak a 8 órás szintidőből azaz 44 fő (55%), 38 férfi és 6 nő fejezte be szintidőn belül. A legjobb idő: 4:49:40
