A Vértes a magyar terepfutók egyik kedvelt terepe. Nem a legmagasabb, nem is a legszebb hegységünk. De van benne valami ami mégis ide vonzza az ország futóit évről évre. Az biztos, hogy jól futható "kellemes" emelkedőkkel tarkított túraútvonalak hálózzák be. A terepfutas.hu története is innen indult 2007-ben, az első Vértes Terep Maratonnal. 

Idén is a szokásosnak mondható csapattal veszünk rajta részt. Váli Pisti, Csiszár Zoli, Paripa és én indultunk rajta. Zoli a maratoni távot választotta, mi pedig az ultrát. A terepfutók közül az évek alatt sikerült sokakat megismernem. A csarnokban rengeteg ismerős arc bármerre nézek. Üres pad viszont alig. Kezdjük kinőni a csarnokot. Hatalmas zsivaj, rengeteg futó. Zajlanak a szokásos előkészületek. Paripa kérdezi, hogy hol a gél amit hoztam neki. Ígértem neki sós-paradicsomos géleket, de otthon felejtettem. :-( Gyorsan veszek kettőt az egyik standnál. :-)

Rajt előtt egy közös fotó és már megyünk is ki a rajt zónába.

Az ajtóban Csanya üdvözöl minket. 09:00-kor elrajtolunk. Elég hátulról sikerül indulnom, így a faluban igyekszem előre. A szokásosnál nagyobb a tömeg, nem tudok teljesen a saját tempómban futni. Sebaj, még úgyis lesz időm előzni. A faluból kifelé valami furcsát veszek észre. Egy vádlin ismerős érem képe jelenik meg előttem. Közelebb futok és alaposan megnézem. Igen, ez nem más mint egy Vércse érem tetoválás! :-)

Gazdájával Máyer Csabával beszélgetek egy kicsit. Elmeséli, hogy milyen borzalmas, viharos körülmények között teljesítette a Vércsét. Körülötte csapkodtak a villámok, gyakorlatilag végig szakadt az eső. Már útközben megfogadta, ha túléli akkor magára varratja az érmet. Így is lett! 

Az első pontig megmászunk egy nagy hegyet (nem futva) és megtekintem a tócsát aminek jeges vizében 3 hete megfürödtem. :-) Most szinte nincs is benne víz. Körtvélyes-puszta előtt a fenyvesnél van egy rövidebb emelkedő. Mindenki gyalogol de én megfutom és ezzel vagy 10 embert előzök meg. Hazai pályán nagy a pofám! Lassan elérjük az első pontot. A pont előtt kidőlt fák lassítanak. Nincs nagy tömeg a ponton. Sós kekszet, olivabogyót, és uborkát eszem. Megtöltöm a kulacsom ISO-val és tovább indulok. 

Mária-szakadék jön, az egyik legszebb hely a Vértesben. (Ez a béna képen persze egyáltalán nem látszik szépnek, de hát siettem.)

A kék jelzésen Gesztes felé indulunk. Vitány-vár után összefutok egy sráccal. A Roki fánál felfelé kérdezi, hogy melyik a jobb ösvény. A lentit ajánlom neki. Pár mondat után kiderül, hogy ő is VérKör teljesítő. Jól esik a lelkemnek, hogy mindenki milyen örömmel mesél VérKörös élményeiről. Útközben megbeszéljük, hogy a szokásosnál magasabb a pulzusunk és ez nem jó. :-) Gesztesre érve meglepve fogadom, hogy a pont elköltözött vagy ellopták. Mikor legutóbb voltam még a buszmegállóban volt. Most pedig a falu végén van.

Szerintem ez most jobb hely, hiszen itt válik el a maraton az ultrától.

Frissítés után megint szóba elegyedek egy sráccal. Az előttünk álló hegyekről beszélgetünk. A kék+ emelkedőjén végre "légüres térbe" kerülök. A legtöbb ultra távú (42 km-nél hosszabb) versenyen eljön egy olyan pillanat amikor egyedül maradsz. Se mögötted, se előtted nincs senki. Imádom az ilyen szakaszokat. Kicsit magamba tudok fordulni és a saját tempómban haladok. Vérteskozma előtt sikerül megelőznöm két futót. A pontról elindulva eszembe jut, hogy nem csekkoltam. Illetve fogalmam sincs, hogy csekkoltam-e. Visszaszaladok 30 métert és újra "dugókázok". Biztos ami biztos. 

Egy könnyebb szakasz jön. Lejtő majd hosszú nagyjából sík aszfalt. Valahogy nem fűlik hozzá a fogam. Nem megy jól a sík szakasz. Aztán balra befordulunk a zöld jelzésen a Sárkánylyuk-völgybe. Nem olyan rettenetes mint a neve. Hosszan emelkedik, de futható. Néha azért bele kell már gyalogolnom. Közben Csanádi Bélával beszélgetek a kalandos VérKör teljesítéséről. Ez egy ilyen dumálós verseny lett. Kiderül, hogy Béla első alkalommal 92 km-t ment a VérKörön egy komolyabb eltévedés miatt. Bélával nagyjából egyezik a tempónk. Hol én, hol ő előz meg. Az utolsó előtti pont Kapberek pusztán van. Évekig mi hordtunk ide kólát gyalog. Idén sajnos nincs kóla csak ISO és víz.

Elindulok az utolsó 12 km-re. Eszem egy paradicsomos,sós gélt. Ez egy új termék, most próbálom ki először. Nekem elsőre nem jön be. Kicsit rossz a gyomrom ezen a szakaszon. Nincs nagy baj, pár böfögéssel úrrá leszek a problémán. :-) Nagyjából kilométerenként megállok és sétálok pár lépést. Valahogy össze kéne magam szedni, kéne egy kis motiváció. Az utolsó pontra Bélával együtt érünk be. Eszek pár falatot, iszom két korty kólát és töltök a kulacsomba egy kis ISO-t.

Elindulok és megelőzöm Bélát. Később lassulok, nem esik jól a sík aszfalt. Béla visszaelőz. Elhagyjuk jobbra az aszfaltot, innen 3,3 km. Reggel megnéztem a távot. Lefelé menet megelőzök két leányzót. Előttem 4-et futnak (köztük Béla). Tempót váltok és lehagyom őket. A falu széléig összeszedek 100 méter előnyt. Innen már csak végig kéne bírni. Egész jól megy. Futok egy 4:45-ös km-t. Megelőzök még egy srácot. Érzem, hogy bírni fogom a végéig. Még egy gyors 4:35-ös kilométer és már látom a templomot. Hátranézek, sehol senki! Célegyenes és bent vagyok!!! 

5 óra 9 perc 53 mp lett az időm. Ezzel a 144 férfi indulóból a 41. helyen végeztem. Akárhogy is nézem ez az első harmad. Nem is rossz ez egy 40 éves hobbi futótól! :-)

A versenyt az Istria 110 km-es versenyre felkészülésnek szántam. Nem voltam pihent, a héten lépcsőztem és csütörtökön még futottam is. Ennek ellenére jól sikerült. 5 és fél órán belül terveztem és ez bőven meglett. A pulzusom sajnos elég magas volt végig, jóval magasabb mint edzéseken szokott (158-as átlag lett). A verseny úgy érzem elérte a határait. Ennél több indulót tényleg nem bír el a csarnok, de a pálya sem. Most még éppen élhető, élvezhető maradt. 

Köszönjük a rendezést és gratulálok a teljesítőknek!