Talán mindenki emlékszik a Másfélmillió lépés Magyarországon kultikus sorozatra. Az Országos Kéktúra bejárását filmesítették meg 1979-ben. Mi 2004-ben vágtunk bele az 1160 km-es túra teljesítésébe. Ákossal és Vadlábbal indultunk. 2010-ig Írott-kőtől Putnokig sikerült eljutnunk. Aztán egy nagyobb szünet következett. Apósomék idén befejezték a Kéktúrát, ők két év alatt mentek végig. Az élménybeszámolóik hatására én is elhatároztam, hogy befejezem. 233 km volt még hátra. 133 km-es szakaszt néztem ki Boldogkőváraljától-Putnokig. Futva szerettem volna menni, minimál felszereléssel, szállásokon aludva. Paripa a hír hallatán habozás nélkül csatlakozott a kalandhoz. Ő már teljesítette a Kéket és nagyon közel áll a szívéhez.

1. nap

Csütörtökön 05.00 órakor elindultunk. Az út első fele egy 320 km-es autóút volt Putnokig. Parkolás után rövid pakolás után elindultunk a 4 napos futókirándulásra. Furcsa volt egy 13 literes zsákkal elindulni 4 napra, máskor ezt 3 órás futásoknál szoktam használni. Vajon elraktam minden szükségest? Busszal indultunk Miskolc felé. Miskolcon 2 km-es séta volt a buszvégtől a Tiszai pályaudvar. Ezután vonattal utaztunk Encsig. Innen ismét buszra szálltunk és irány Boldogkőváralja. A busz egy régi, klasszikus, sárga Ikarus volt, műbőr ülésekkel. Kb. 70-en utaztunk rajta. Erősen kisebbségben voltunk. A kapaszkodó úgy ragadt a kosztól mintha tépőzáras lett volna. Durva szagok terjengtek a 30 fokos melegben. Alig vártuk, hogy végre leszállhassunk Boldogkőváralján. Közel 8 órát utaztunk eddig és még egy métert sem tettünk meg a Kéken! :-) A helyi kisboltban vettünk pár dolgot és irány a vár. Képeket már láttam róla, élőben még jobban tetszett!

Sietve megnéztük és 14.00-kor elindultunk a 30 km-es szakaszra. Tűző napsütés és 30 fok körüli hőségben aszfalton tettük meg az első kilométereket. Elég jó tempóban haladtunk, szint nem nagyon volt.

Hernádcécén mindjárt keresni kellett a pecsételőt, végül a kocsmánál pecsételtem. Vissza úton kiszúrtam, hogy jóval közelebb is lett volna, közvetlenül az útvonal mellett. :-) Gibártnál könnyen meglett a vízerőműnél, majd irány a kék nyomóskút. A nagy melegben folyamatosan mosakodtunk és vizeztük a fejünket! A kék kút jó barát! A zsák kicsit nehéz volt, de nagyon nem akadályozott a futásban. Kellemesen hullámzó tájon haladtunk. Az egyik dombtetőn egy marhacsorda állta utunkat. A juhász talpig népviseletben terelgette állatait.

Fancsal a legszomorúbb nevű település a Kéken (szerintünk). Paripával hosszas eszmecserét folytattunk a fancsali szó pontos jelentéséről. A fancsali kocsmában pecsételtünk és a pultos lány mosolygott. Cseppet sem tűnt fancsalinak. A következő falu Baktakék. Sok jót nem olvastam róla a fórumban, de hát ez BAZ megye! Itt ilyenek a falvak (vannak kivételek). A faluban a kocsmában volt a pecsét, ittunk is egy kólát és egy gyönge fröccsöt. Innen már csak 5 km volt Abaújszolnok a mai úticélunk. A faluból kifelé gyerekek szaladtak felénk a putriból: "Turista bácsi, turista bácsi kérünk csokit!" Elhajtottuk őket, de pár lépés múlva megesett rajtuk a szívem és kaptak egy műzli szeletet. Persze rögtön többet szerettek volna. Na-na-na! Nekem is kell! A falut elhagyva  megláttuk az első hibásan kihelyezett útjelző táblát. Pont ellenkező irányba mutatott mint amerre menni kellett volna. Telefonon Locus-t hívtuk segítségül, aki mutatta az utat.

Kicsit nehezen, de a jelzés is meglett. Útközben felmentünk a Katalin kilátóba. Egy magánszemély építette. Sajnos nem a legjobb helyre sikerült és már most újra kéne festeni. Kilátás 180 fokos, főleg Baktakék látszik. Abaújszolnokra érve felhívtam a szállásadónkat, nem ajánlotta fel, hogy lejönnek értünk ezért úgy döntöttünk felsétálunk a vadászházhoz. Laza 3 km-nek indult, de mint kiderült végig emelkedett. A hosszú emelkedőn megéheztünk, már alig vártuk a vacsorát. Fürdés után hozta is a házigazda és felesége. Előtte egy kupica ágyaspálinkát is kaptunk. Szarvaspörkölt volt a vacsora, krumplival és salátával. Degeszre ettük magunkat, nagyon finom volt a pörkölt. Az út porát sörrel öblítettük, majd korán aludni tértünk. 

2. nap

Masszív reggelit kaptunk, de azért ésszel kajáltunk futás előtt. A szállásadónk visszavitt minket Abaújszolnokra autóval. Pénteken Bódvaszilasig kellett eljutnunk. 7:20-kor indultunk el. Felsővadász volt az első település amit aznap érintettünk. Paripa mesélte, hogy kevésbé szimpatikus, nagydarab, mackós alkatú, alacsony képzettségű, eltérő bőrszínű egyénekkel találkoztak itt legutóbb, akik azt szerették volna, hogy aludjanak náluk. Ők pedig menekülve távoztak a következő településre! :-) Most ilyen gond nem volt, a boltban pecsételtünk és vettünk némi kaját a további útra. Vizet töltöttünk és tovább indultunk. Az útjelző táblákat ezen a szakaszon is érdekesek voltak. A következő település vagy pecsételő pont és távolságán kívül minden információ megtalálható volt rajtuk. Néha ellenkező irányba mutattak vagy olyan településeket jelöltek amik nem a Kéktúrán találhatóak. Volt viszont kb. 23 db Országos Kékkört népszerűsítő tábla. Nagy részük az erdő közepén, váratlan helyeken bukkant elő. Volt olyan is, hogy 2 km sem volt két azonos tábla között. Ezeken vagy röhögtünk vagy káromkodtunk, fáradtságtól függően. Egy idő után már egyáltalán nem néztük őket. Irotán a macskákon kívül senkivel nem találkoztunk. Ez a település rendezett volt. Rakacaszend jó messze volt innen. A faluban terveztük a hosszabb pihenőnket és az ebédet. A faluba érve az első boltnál két nő állt. "[Paripa] Nyitva van a bolt? [Nő] Nincs. [Paripa] Van még bolt a faluban? [Nő] Följebb van egy, de kinyitom ezt." Elővette a kulcsát és kinyitotta a boltot. (?!) Hideg üdítőt és ebédet szerettünk volna venni. A hűtőben 8 üveg Kőbányai sör volt, más nem. Hát vettem egyet. Csomagolt péksüteményekből volt még pár darab. Az egyiket néztem, de nem volt rajta felirat, hogy mi az. Húsos táskának tűnt. Megkérdeztem az eladót: "Elnézést, mi ez? [Nő] Kálács!" Nem volt több kérdés. Éreztem, hogy nem fogok tudni több információt kicsikarni belőle. Semmi köze nem volt a kalácshoz, mint később kiderült húsos táska volt. Ebédelni a másik boltnál ültünk le. Kb. 20 közmunkás szorgoskodott a faluban. Füvet nyírtak, gereblyéztek. 3-4 kóborkutya sétálgatott körülöttünk békésen. A nőkkel szerettem volna egy közös képet csináltatni, de nem vállalták. Azt  mondták: "Nem vagyunk modell alkatok!". Ezen nem vitatkoztunk.

Ebéd után cammogva indultunk útnak, kicsit elpilledtünk. Tornabarakonyban a szokásos mosakodás és víz töltés után a buszmegálló mellett pecsételtünk. Szerencsére a kék kutak szinte mindenhol működtek az útvonal során. Sokszor életünket köszönhettük nekik! Köszönjük kutak! :-) Tornabarakonyt elhagyva rövid aszfaltos szakasz jött, bele-belegyalogoltunk.

Nem volt sietős, nem kergetett senki. Bódvarákó szimpatikus, rendezett település. Pecsételtem a kerítésen és megálltunk egy kicsit a falu végén a hídnál. Paripa kiszórt egy fél marék kavicsot a cipőjéből. Az új kék jelzés jobbra vezetett egy jól futható murvás úton. Találkoztunk egy párral akik szintén kéktúráztak. A maradék utat velük tettük meg Bódvaszilasig sétálva, beszélgetve. Kiderült, hogy egy lakóautóval és egy motorral csinálják a túrát. A lakóautóval elmennek az aznapi végcélig, majd a motorral odamennek a kiinduló pontra. Legyalogolják az aznapi szakaszt majd visszamennek a motorért a lakóautóval. Ügyes logisztika. De akkor miért vittek nagyobb zsákot mint mi? :-) Útközben benőtt síneken haladtunk és átkeltünk pár hídon. Az egyik a Bódva felett vezetett át, 5-6 méter magasan. Kapaszkodó semmi. A szegecseken lépkedve oda kellett figyelni. 

Bódvaszilason a vasútállomáson pecsételtünk. Felhívtam utána a szállásadónkat, hogy megjöttünk. Mondta, hogy induljunk el Miskolc felé. :-) Jó, de merre van Miskolc? A boltnál találkoztunk. Mivel a bojler meghibásodott ezért egy másik szállást ajánlott, ami közelebb volt. (Két házuk is volt a faluban.) A Diófa vendégház utunk legszínvonalasabb szállása volt.

Lepakoltunk majd elmentünk sörért a Coopba. Zuhanyzás után rántotthúst és pörköltet kaptunk vacsorára, friss salátával. Egy mozgó árustól pedig vettünk Lengyel füstölt halat is desszertnek. Persze nem tudtunk mindent megenni! De megpróbáltuk!

A nap hátralévő része pihenéssel, semmittevéssel telt. 

3. nap

Reggel 6.00 óra előtt keltünk majd reggelit vettünk a boltban. 45 km-es szakasz várt ránk Zádorfalváig. Kissé ólmos lábakkal léptünk az Aggteleki Nemzeti Parkba. Húzós emelkedő jött a Szabó-Pallag erdészházig. Innen Derenk felé vettük az irányt. Útközben forrást kerestünk kevés sikerrel. Kitérőt tettünk a Szádvárhoz.

Felújítás alatt lévő várrom, elég nagy területen fekszik. Érdemes megnézni. Derenkre érve házak helyett táblákat találtunk. A falut kitelepítették 1943-ban. Horty Miklós vadászterületet hozott itt létre. Szomorú látvány. A feszületnél pecsételtem és folytattuk az utunkat. A vizünk fogyóban volt a nagy melegben. Szerencsére az útvonal mellett működő Puska-Pál forrás működött. Életmentő volt a jéghideg forrásvíz! Ittunk és feltankoltunk. Szelcepusztára érve egy pavilonra lettünk figyelmesek. Terepfutóverseny volt éppen, a Baradla Trail! Mint kiderült Majdnem Aggtelekig a kéken megy a verseny, velünk szemben. Jó volt futókkal találkozni.

Szurkoltunk, biztattuk őket. Az egyik helyen egy lány futott szembe. Paripa kitalálta, hogy hullámozzunk! Ketten! :-) Tetszett neki. Minden második ember azt kérdezte, hogy miért szembe futunk. Feldobta a verseny hangulata ezt a szakaszt. Jósvafőnél megvendégeltek minket a pontőrök. Kólát és ISO-t kaptunk, amit itt is köszönünk!

A nagy beszélgetés közben kicsit túlhaladtunk a barlang bejáratánál lévő pecsételőn. Nem volt vészes, visszamentünk és haladtunk tovább Aggtelek irányába. Aggteleken rengetek kiránduló volt a szeptemberi napsütésben. Találkoztunk egy sráccal aki bicóval csinálta a kéket (pedig úgy tilos). Éppen ott pecsételt a kemping bejáratánál. Mindegyik büfé tele volt, alig találtuk ülőhelyet. Egy elég rossz pizza és 2-2 db palacsinta elfogyasztása után indultunk tovább. Egy kilométert gyalogoltunk, hogy ülepedjen a kaja, majd futás. Ezen a szakaszon jól nyomtuk mert üldöztek a legyek. Amint megálltunk egy raj vett körül minket és martak ahol értek. Elég edzettek voltak, de 6:30-as tempó fölött leszakadtak. Ilyenkor rutinosan becsatlakozott egy-két tucat friss légy. Váltóban üldöztek minket a rohadékok. Zádorfalvára érve felhívtuk a szállásadót aki éppen Jósvafőn volt. Várni kellett rá egy kicsit. A helyi lepukkant kocsmában vártuk meg egy sport fröccs mellett.

Szállásunk Alsószuhán volt. Odaérve azonnal pálinkát nyomtak a kezünkbe. Megittuk, mert muszáj volt! Vacsorára palócleves, báránypörkölt, túrós-sajtos lepény és lekvár volt. Nem panaszkodtunk! Ez a nap, ez a táj volt a legszebb a 4 napos út során.

4. nap

Vasárnap reggel egész fitten ébredtünk ahhoz képest, hogy már a 4. napot kezdtük meg a Kéken. Könnyű reggeli után Putnokot vettük célba. Mára csak 18 km-t terveztünk, hogy időben hazaérjünk. Ismét ragyogó napsütés volt és 13 fok amikor elindultuk Zádorfalváról. Nagyon jól éreztük magunkat! Sajnos a harmat hamar átáztatta a cipőnket, de ez sem tudta elvenni a jókedvünket. Fantasztikus tájon haladtunk. Többször megálltunk fényképezni!

Gömörszőlősre érve megnéztük a tájházat, múzeumot. A kapu tárva-nyitva volt. Sehol senki, szabadon sétálhattunk, táncolhattunk a kiállított tárgyak között.

Mindenképpen érdemes megnézni, a falu is rendben volt akárcsak a következő település Kelemér. Kelemérre bevezető aszfalt út Toszkán emlékeket ébresztett bennem. Többször fogott el olyan érzés az előző három nap folyamán, mintha külföldön lennék. Annyira más, idegen volt a táj. Kelemér után a szerpentinnél kisebb bozótharc volt a kanyar levágásoknál. Utána egy könnyebb szakaszt jártunk be a Szörnyű-völgy mentén. Jó volt újra Putnokra megérkezni, bár az útvonal borzasztó putrin keresztül vezetett a főútig. A parkban készítettünk pár fotót és irány az autó.

Szerencsére ott volt ahol hagytuk. A boltban vettünk ebédet és szemben a szökőkútnál falatoztunk. Az utolsó pecsétet a vasútnál nyomtam bele a kéktúra füzetbe. Megcsináltuk!

Csodás időt fogtunk ki. Végig ragyogó napsütésben haladtunk. Néha meleg volt, de estére mindig lehűlt az idő és a hűvösben jól aludtunk. Nagyon jó volt ilyen minimális zsákkal menni. Gyorsan haladtunk és minden ott volt ami kellett. Paripának ezúton is köszönöm, hogy csatlakozott hozzám. Nagyjából 135 km-t tettünk meg a négy nap alatt. Most, hogy már csak a Zemplén van hátra (100 km) egyre inkább aggódok. Mi lesz ha egyszer vége lesz? Aki még nem Kéktúrázott, azonnal kezdjen neki! Fantasztikus kaland! :-)

 u.i.: Menjetek futni!