2015 szeptemberében kezdtük el Paripával tervezni a Vércsét. Nem körtúrát akartunk, ezért először a rajt helyet kellett kiválasztani. A választás Tatabányára esett, mert könnyű megközelíteni Oroszlányból. Mindketten készítettünk útvonal terveket, végül Paripa tervét fogadtuk el. Őt szidjátok! :-) Ezután kezdtük meg a többi részlet kidolgozását. Nem akartunk sok száz indulót, ezért az egyértelmű volt, hogy csak VérKör teljesítők indulhatnak. Sokat ötleteltünk a szintidővel kapcsolatban. A legtovább a 22 óra 22 perc tartotta magát. Aztán egyik reggel - egy nagyon kis helyiségben ülve - megvilágosodtam! Miért kéne, hogy állandó legyen a szintidő? Naponta változzon. Ez mindkettőnek tetszett, jókat röhögtünk rajta a gesztesi sörfutások alkalmával. Kérdezik majd: Mennyi a szintidő? A válasz: Mikor mennyi? :-) Az érem tervezése sem volt egyszerű. Legalább 10x terveztük át, mire megkapta ezt a mindkettőnk által elfogadott, végleges formát. Március végére nagyjából összeállt a weboldal, már csak a tesztelések, finomhangolások hiányoztak. Becslésem szerint végül 100 munkaóránál többet fektettünk a Vércsébe. Kitűztük a dátumot és próbáltuk titokban tartani, ami nem mindig volt könnyű!
2016 április 23. 05:00-kor elindul a vonatunk Tatabányára. Régóta várjuk ezt a napot és végre eljött. Jókat beszélgetünk az előzményekről, futásokról, túrákról. A kalauznő megkérdezi, hogy hová megyünk futni és mennyit? A válaszra csak ennyit mond: "Hűű.". Több kérdés nincs. Leszállunk a vonatról és felsétálunk 300 lépcsőn a Turulhoz, majd onnan a kilátóhoz. 2,7 km, bemelegítés megvolt. Készítünk néhány fényképet, de már alig bírjuk kivárni az indulást.
A rajt előtt egy kézfogás és beolvassuk a QR kódot. Hiába teszteltük a rendszert, azért bevallom izgulok. Szerencsére kifogástalanul működik!
1 perc múlva megállok, mert elfelejtettem bekapcsolni a GPS-t. Jó kis bokatörő ereszkedéssel nyitunk. Fától-fáig. Az alján megállunk egy fél percre. Nem tudjuk merre kell menni! :-) Azért sikerül megtalálnunk a helyes irányt és megkezdjük a mászást. Hosszú emelkedő, melyet a Gerecse 50-ről jól ismerünk. Utána végre futni is tudunk. Vértestolna szélén éles bal forduló, már közel a pont. A ponton sima olvasás, kiváló térerő.
Távolban már látszik az adótorony. A következő pont mellé építettük nektek, hogy messziről lássátok. Tardosra aszfalton ereszkedünk le. A faluban nyomóskút, ahol vizet töltünk de nem sokat, mert nincs messze a következő vizes pont. A falu után eleinte enyhe, majd egy masszív emelkedő.
Az egész túra legnagyobb hegye a 633 méter magas Gerecse. Itt még pihentek vagyunk, simán felérünk és nem sokára elérjük a T elágazást. Szemben a kódfa (egy fa amelyen a QR-kód van).
Gyors olvasás után robogunk lefelé, a köves úton. A sorompó után a T elágazást elérve jobbra kell menni.Térkép szerint itt van a piros +, de jelzés egy szál se. Ránézek a GPS-re, jó helyen vagyunk. Az út elég egyértelmű, leágazás talán nincs is. Hamar elérjük a kerítést, átmászunk a létrán. Jól futható, kellemes szakasz. Az időjárás nagyszerű. Kb. 12 fok van, enyhén felhős ég és szélcsend. Remekül érezzük magunkat. A mezőre kiérve táncra perdülünk. A koreográfiát hónapokig tanultuk. Ez látszik is.
Innen hamar beérünk Héregre. A temetőben vizet töltünk és ISO-t keverünk be. A következő vízvételi hely Szárligeten lesz. Megkezdjük a mászást Bányahegyre. Egyre melegebb van. A "fal" előtt megvan a harmadik pont (22 km). A tervezett idő szerint érünk ide. Felérve levetem a félhosszú nadrágomat és rövid ujjú, rövid nadrágban folytatom tovább. Közben a nap is kisütött, kora nyári meleg van. Főleg a napos részeken érezzük így. Elérjük az országos kék jelzést. Most sokáig ezt követjük.
Jó tempóban szaladunk lefelé a kéken. A sík részen eszünk egy-egy banánt. Szigorúan követjük a kék jelzést a keskeny ösvényeken. Most a másik oldaláról közelítjük meg Vértestolnát, de be nem megyünk.
Unalomig ismert szakaszon érkezünk meg Koldusszállásra. A kéktúra pecsételőnél rövid pihenőt tartunk. Eszünk, iszunk és ránézek a Facebook-ra is. Megjelent már a hír és jönnek a hozzászólások. Száz méter múlva ismét kódot olvasunk. Simán megy minden! Juhéjj!
Megközelítjük az autópályát, de még át nem megyünk alatta. Tornyópuszta felé vesszük az irányt. Itt megint aszfaltozunk egy kicsit. Régen itt még üzemelt egy kocsma, talán még most is. Nem keressük meg. Baktatunk fölfelé az aszfalton. A hegy előtt kicsit lejtünk, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű szint. Innen már csak pár száz méter a kereszteződés, ami a Somlyó-hegy csúcsára visz. A kódot túl a csúcson helyeztük el Stallone miatt. Egyben ezzel tisztelgünk a Balboa kör előtt. A ragyogó napsütésben piknikelésbe kezdünk.
Szendvics és víz a jutalom. A kövek remek ülőhelyet biztosítanak. Aztán egyikünk kimondja a rettegett szót: "induljunk".
Könnyebbnek ígérkező szakasz. Az elejét megfutjuk. Aztán Paripa szól, hogy fogy a vize. A nagy melegben kissé keveset töltöttünk. Belassulunk, a futás nemigen megy. Hosszú kilométereket teszünk meg a tűző napon.
Hihetetlen, hogy ilyen meleg tud lenni áprilisban. Csúnyán káromkodunk! Néha jól esik az ilyen, kiszakad az emberből! Mindegy, ha a futás nem megy, nyomjuk tovább erős gyalog tempóban. Szárliget előtt az út jobb szélén Csoma forrás. Persze víz nincs benne. Paripának nincs nyála a bevallása szerint. Felajánlok a részére egy kis törökmézet. Az biztos segítene. A falu előtt beolvassuk a hatodik QR kódot (53 km).
Nyomulunk a Spar irányába. Hűtőből citromos sört veszünk, meg rengeteg ásványvizet. Mire fizetek Paripa nyakalja a jéghideg sörét. Azonnal nekiállok én is. Hihetetlen pacsálást rendezünk a bolt mellett. Mosakodunk, hűtjük magunkat, iszunk. Fürödnénk is, de kádat nem hoztunk. Elég sokat vacakolunk mire elindulunk, kicsit meg is csúszunk a tervezett időhöz képest. Átmegyünk a felüljárón, és ezzel szimbolikusan átlépünk a Vértesbe.
Hazai pálya! A faluban nyomós kút, még egy gyors mosakodás a jéghideg vízben. Átkelünk a szántóföldön, majd a forgalmas 1-es úton is. Csákányos felé a kék jelzés a birka istálló közvetlen közelében vezet el. Két kisebb és egy nagyobb kutya méreget minket. Inkább kerülünk egy kicsit, mintsem futóversenybe kezdjünk az ebekkel.
Mária-szakadék, már kellemes hűvös, árnyékos. Ez a szakasz ismerős lesz neked is a VérKörről csak most ellenkező irányban haladsz. (Ha nem ismerős akkor még nem voltál a VérKörön, vagy úgy szét voltál már csúszva, ahogy mi leszünk pár óra múlva.) Az ég egyre felhősebb, ami nem baj! Kicsit lassabbak vagyunk, mint szeretnénk. A Szárligeten összeszedett lemaradást nem sikerül ledolgoznunk. A rossz lépcsős rész után, fel kell másznunk a Zsigmond-kőre! Rövid és meredek! Ki találta ezt ki?! Ja, mi.
Lefelé kocogunk, mert muszáj. A tónál vár a családom és apósomék! Húslevest és citromos sört hoztak nekünk! :-) Jól esik látni őket és az ellátás is a legjobbkor jön. Kb. 10 perc múlva búcsúzunk és "futva" távozunk. Hangosan röhögnek a mozgásunkon. :-) A faluban a kútnál vizet töltünk. Innen már nem lesz több lehetőség vizet vételezni, ezért több, mint 2 litert tankolunk. Nehéz a zsák. Húzós kaptató jön, természetesen gyalog tesszük meg. Felérve megbeszéljük, hogy futni kéne. Lefelé megfutjuk a lejtőt egészen a műútig. Kőhányás után ismét emelkedő, felérve csepereg az eső. Nem komoly. A Csáki-várnál (Csige Fecó adott egy nem hivatalos nevet a völgynek: Csáki rostélyos) két bicós tolja felfelé a bringát. VérKör bejáráson vannak. Bíztatjuk egymást! Elered az eső, az aszfalt útra érve szakad, mintha dézsából öntenék. A hőmérséklet tíz fokot zuhan! Izzadásból átmenet nélkül váltunk át remegésre. Megállunk és gyorsan felvesszük a kabátokat. Csak lassan sikerül átmelegedni. A hűvösebb időben sikerül ledolgozni a hátrányunkat és 13 óra 6 perc alatt érünk 79,4 km-hez, Mindszentpusztára. Fáradunk, de még vannak tartalékok.
Húzós emelkedő után megpróbáljuk megfutni a Pap-völgyet. Többé-kevésbé sikerül. Előkerülnek a fejlámpák. Lent vár a 9. pont 83,4 km-nél. Kód olvasás után visszaveszem a hosszú nadrágomat. Az eső csendesedik. Nem vagyok éhes, de valamit enni kéne. Kell az energia. Egy gél megteszi. Barbi kolléganőm szokta kérdezni, hogy az finom? Hát nem, de ezt legalább le tudom nyelni. Szívatós, kacskaringós a sárga jelzés, de Paripának hála fényvisszaverők segítik a tájékozódást. A gyökerekre nagyon kell figyelni. Itt érzem először a vízhólyagot mindkét talpam közepén. Egy helyen csúszós, agyagos sár próbál visszatartani minket. Viszonylag gyorsan átjutunk a sárgán és ráfordulunk a kékre ismét. Húzós emelkedő jön a Juh-völgyben. Egyenletes tempóban haladunk megállás nélkül. Mindketten tudjuk, hogy ez az utolsó emelkedő. Viszonylag könnyen felérünk. Kimegyünk a Géza pihenőhöz és lekapcsoljuk a fejlámpákat.
Egy pillanatra beleolvadunk az éjsötét erdőbe. Kísérteties. Lámpa fel és irány a kód. Egy kicsit nehéz beolvasni. Megtörölgetem kézzel és próbálok lámpával úgy világítani, hogy ne csillanjon be. Sikerül, de a térerő is gyengélkedik. Az egész túrán egyedül itt kell egy kicsit noszogatni a telefont. 3 percnél többet itt sem időzünk, de azonnal reszketni kezdünk. A vizes ruha és a kimerültség nem jó párosítás. Kocognak a fogaim. Na ezért van kötelező felszerelés a VérKör TT-n!
A kékről áttérünk a zöld jelzésre. Itt nagyon figyelni kell, fejlámpával könnyen összetéveszthető. Balról egy szempár figyel minket. Mi meg őt. 1-1. Ereszkedni kezdünk, több helyen csúszik az út. Szép lassan kezdek átmelegedni. Próbálunk futni, de erről hamar lemondunk. A gyalog tempónk viszont erősebb, mint 5 km/h. Erre a szakaszra már ezt számoltuk. Szentgyörgyvárnál elérjük a házakat, bal kanyar és aszfalt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jól esik. De hát ilyen ez a rockszakma! Szótlanul haladunk, már beszélni sincs kedvünk. Vagy már nincs erőnk kinyitni a szánkat. Minden lépésnél érzem a vízhólyagokat. Paripa úgy megy mint egy kib. robot! Vérszagot kapott! A T elágazásnál jobbra, majd rögtön balra és már a piros jelzésen haladunk Oroszlány felé. Ez már a célegyenes. A Dobai-kútnál a németjuhász most nem jön a kerítéshez, csak távolról ugat. Innen már közel az utolsó pont. A fényvisszaverők már messziről látszanak. Csekkolunk és célba vesszük a célt!
Erdészháznál balra fordulunk és aszfalton tesszük meg a maradék 3-4 km-t. Nem mondom, hogy ez a kedvenc szakaszom, de valahogy be kell jutnunk a városközpontba. Itt már tudjuk, hogy megvan. Ez már a mienk! Erős gyalogos tempóban érjük el a Rákóczi utat. Már nincs sok hátra. A csarnok előtt Paripa elkiabálja magát: "Messze száll dalunk!". Jön a válasz: "Győz a csapatunk! A harc az mindig kell...". Egy komoly fogadóbizottság vár minket a csarnoknál (Mimó, Regina, Helga, Slampák, Csige, Zeusz, Zoli). Először az utolsó QR kódot olvassuk be. 17 óra 11 perc! MEGCSINÁLTUK! Mindenki ujjong, gratulál! Előkerül egy üveg pálinka is és egy külön nekünk készített torta! Villognak a vakuk! Büszkén akasztjuk egymás nyakába a Vércse érmet!
Rövid ünneplés után gyalog indulok haza. Elvinnének autóval, de nem kérem. Valahogy így kerek a történet. Lassan kissé sántítva indulok haza, próbálom feldolgozni a történteket. Rengeteg dolog történt velünk az elmúlt 17 órában. Pár nap és megleszek vele...
Könnyű 100 km-es nincs! Ez sem volt az. Nyomot hagyott rajtam, mint egy tetoválás, csak ez kívülről nem látszik. Ez belülről lett "felvarrva" rám, ami sosem fog eltűnni. Oda került a többi mellé, ahol a helye van.
http://vercse100.hu
u.i.: Menjetek futni!
