2013-ban az Alacsony-Tátrában volt az első magashegyi futásunk, ott már biztosak voltunk abban, hogy lesz még folytatás. Idén az ausztriai Rax-ot szemeltük ki magunknak. Ez az keleti Alpokban van Oroszlánytól 250 km-es távolságban. Előzetesen 9-en jelezték az indulási szándékot, de végül csak 4-en maradtunk. 5.00-kor indultunk Oroszlányból Paripával és Magyar Zolival, Csiszár Zolit pedig Tatán vettük fel. 8:30-ra a Preiner Gscheid 1070 méteren lévő parkolóban voltunk. 9.00-kor elindult a csapat felfelé a szitáló esőben.
Az első útjelző táblán kint volt útvonalunk első állomása a Karl-Ludwig hütte, 2 óra gyaloglásra. Megfelezzük, jelentettem ki magabiztosan! :-) Erős gyalogos tempóban nyomultunk felfelé a hegyen. Egy helyen fényképezni akartam az elit kommandót, ezért előre szaladtam. Ők meg futnak utánam, ezzel sikerük megviccelniük. Jól van, most még lehet vihogni.
A mező a nagy magányos sziklával gyorsan meglett. Paripa elővette a telefonját és egy csoportképet készített. Ez nem tartott tovább 10 percnél! :-) Közben örömmel álltunk a szitáló esőben, szélben. De a természet bosszút állt rajta. Miközben rakta el a telefonját véletlenül átgyalogolt egy 20 centi mély tócsán. Mindkét cipője beázott. (Már nem nevetett. :-))
Feljebb érve egyre szelesebb lett az idő, ezért felvettük az esőkabátokat. Paripára hárman sikerült csak ráadnunk a zászlóként csapkodó fehér dzsekit. Végül ez is meglett. A Karl-Ludwig háznál +2 fok és erős szél fogadott. Hát nem volt melegünk. 5 percre bementünk az előtérbe és szusszantunk egyet. Elindultunk felfelé a hegyen, a szél egyre erősödött. A csúcs közelében olyan erős lökések voltak, hogy majdnem elestünk.
Jobbról jégdarát is kaptunk a pofánkra! (Itt már majdnem sírtak. :-)) Ez olyan érzés volt mintha, tiszta erőből arcon dobnának egy marék rizzsel! Végül csak felértünk a 2007 méter magas Heukuppe csúcsra. A szél olyan erős volt, hogy csak ordítva tudtunk egymáshoz beszélni. 1-2 fénykép után elkezdtünk lefelé futni. Csiszár Zoli mellém érve finoman megjegyezte: "Nem mondtad, hogy túlélő túra lesz baszod!". Ritkán hallom káromkodni. :-) Abban reménykedtem, hogy lent jobb idő lesz. A kezem kezdett elfagyni a vékony futókesztyűben. 1700 méter körül a szél csendesedett és már nem dideregtünk. Egy jól futható szakasz jött. Aztán megint egy hegy és dél előtt 10 perccel beértünk a Habsburg Haus-ba.
Kellemes meleg fogadott a hüttében. Nagyon jó volt megérkezni! Azonnal rendeltünk egy forró rumos teát. Erőleves palacsintatésztával volt a következő. A második fogás kolbász krumplival és mustárral. Szerintem mindenki tudott volna még enni mert a sógorok szűken mérik az adagokat. A futáshoz azonban bőven elég volt az adag. Nem sok kedvünk volt kimenni a melegből a ködös, szeles időbe, de hát ilyen ez a rockszakma!
A Scheibwaldhöhe csúcsot céloztuk meg. A piros jelzésről egy sárga vezetett a csúcsra, amit nem találtunk meg. Egy oszlop ott volt, de tábla nem volt rajta. A ködtől pedig nem láttuk a csúcsot.
Csiszár Zoli felkészült volt és előre feltöltötte a Locus-ra a térképet. Már elhagytuk a feljárót ezért egy másik hosszabb utat választottunk. Az út erősen lejtett a Klobentörl nevű helyig. Itt éles forduló és a zöldön megkezdtük a mászást a csúcsra. Az idő egyre jobban kitisztult. A szél egy pillanat alatt kifújta a felhőket, de aztán ugyan ilyen gyorsan újra eltakarta a tájat.
Elég jó tempóban haladtunk felfelé. A csúcson megint erős szél fújt, de azért már nem olyan durva mint a Heukuppén. Kereszt nincs, csak egy karó. Sokat itt sem időzünk.
Lefelé futás. Paripa lemarad mert a tájat fotózza, meg a zergéket. A zergék hülyén néznek minket, de őszintén.
Csiszár Zoli meg ügyesen ugrál kőről-kőre. Ő a leggyorsabb lefelé. Időről időre bevárjuk egymást. Neue Seehüttét célozzuk meg. Sokáig rejtve marad előttünk.
Jó meredek ereszkedés, futni nemigen tudunk de így is jól haladunk. A hüttében félhomály és meleg fogad. Elég sokan vannak, de egy asztal szabad. Rumos tea már eddig is bevált és ami működik azt nem piszkáljuk. Egy hatalmas németjuhász sétálgat békésen az asztalok között. Alig férünk be tőle.
Innen már csak lefelé kell menni. Legalábbis a többiek ezt hiszik, de én nem a sárga jelzésen akartam őket levinni, hanem a Waxriegel steig-en. Ehhez arra indultunk felfelé ahol lejöttünk. A csapat zúgolódott én most kezdtem nevetni, csak nem fáradtak? :-) Ismét Locus barátunk segített megtalálni a helyes utat. Egy kissé kitett részen oldalaztunk a hegy oldalában. A kilátás remek volt. Aztán végre ráfordultunk az oldalgerincre és ereszkedni kezdünk. Mindkét oldalra jó volt a kilátás, láttuk a reggeli ösvényünket is.
Paripa elkészíti lefelé a kétezredik fényképet! Néha vártunk rá, de már megszoktuk. Pár helyen a kezünket is használni kellett, olyan meredek volt az ösvény. Feszültek a combizmok. A tempó még mindig rendben volt. Elértük a Waxriegel Hüttét és becsatlakoztunk a reggeli útvonalba. Lefelé lazán lekocogtunk a lejtőn és elértük a parkolót. Hurrá megérkeztünk! Már csak 3 és fél óra vezetés várt hazáig! 21.30-ra értünk haza.
Az időjárás lehetett volna jobb is, de az előrejelzésekhez képest megúsztuk a komolyabb esőt! A hegy megmutatta, hogy milyen durva tud lenni, ha nem kellő alázattal közelítünk felé. Most felengedett, de máshogy is dönthetett volna. A csapat nagyon jó volt, végig jó hangulat volt. A nehéz helyzetekben sem adtuk fel, mindenki tette a dolgát. Külön gratulálok a két Zolinak. Magyar Zolinak ez volt az első 2000-es csúcsa, Csiszár Zolinak pedig az első magashegyi futókalandja. Mindketten sikerrel vették az akadályt. Remélem jövőre is együtt mehetünk egy másik kiszemelt hegyre!
És egy nagyszerű csapatfotó Paripától a végére:
A száraz tényeket Csiszár Zoli rögzítette órájával: http://www.gpsies.com/map.do?fileId=dbntbdussexdjwoi
u.i.: Menjetek futni! :-)
