Szlovénia délkereti részén található a Vipava folyó völgye. Itt rendezik meg az Ultra Trail Vipava Valley terepfutó versenyt (http://www.ultratrail.si/en/). A 106 km-es távra neveztem még December végén. Pénteken vonattal utaztam Pestre majd onnan Gézával, Rózsával kisbusszal mentünk Szlovénia felé. Útközben felvettük Ritát Nagykanizsán. Este 21.00 óra után értünk a szállásra.
4 óra alvás után 3 óra 20-kor ébredtünk. Pakolás, mosakodás, kenegetés és irány a cél. Merthogy a célból (Vipava) 05:00-kor indul egy busz a rajtba Ajdovscinába. 10 perc alatt ott is vagyunk és egy mini várban (erődben) várjuk a 06:00-órás rajtot. De mivel rengetek az időnk átmegyünk a közeli kávézóba ejtőzni.
06:00 után pár perccel elindulunk végre. Az út első része jól futható aszfalt, aztán murván folytatjuk tovább és megkezdjük a mászást az első hegyre. Párás meleg van, borzasztóan izzadok. Túrabottal indultam, mert brutál szintek várhatóak. Összesen 5000 méter (még sosem mentem ennyit egyben). Az első 9 km közel 900 méter szintet mászunk meg. Aztán hullámzó szakasz a hegygerincen. Szuper kilátás, csodás táj de oda kell figyelni a kövekre.
Készítek pár fotót. Ritával nagyjából együtt haladunk. Az első pontnál szurkolók fogadnak. Jól esik a bíztatás! A frissítő ponton csipszet, banánt eszem és ISO-t töltök. A pont után félreállok és leragasztom a sarkam, vízhólyag megelőzés céljából.
Nem sokkal később egy kisebb időmérő pontnál sörrel kínálnak. Iszom 2 decit, hű de jól esik. :-) Kezdődik a hegy második fele. 800 m szintet mászunk meg. Messziről kolompot és kiabálást hallani. Meredek kaptató, jó tempóban érek fel. Egy srác üvölt és kolompol, ááá innen jött a hang. 1496 méteren megvan a verseny legmagasabb pontja. Jeee! Lefelé bokatörő, sziklás, meredek, szar ösvény. Egyesek szerint csak technikás. :-) Pár zerge lábú megelőz, én meg esek egyet. Szerencsére semmi komoly, csak az oldalam megkarcolja egy ág. A második ellenőrző pont egy menedékháznál van. A sós paradicsom az ami a legjobban esik. Mellé kenyeret majszolok.
Lefelé indulunk, jól futható szakaszon. Ritával egy darabig együtt futunk majd elhagy. Szép részen haladunk, aztán jön egy kisebb hegy. Jó meredek, de legalább nem hosszú.
Dörög az ég. Sötét fellegek gyülekeznek. Lefelé nagyon kell koncentrálni. Egy rossz lépés és vége! A harmadik pont ismét egy menedékháznál van. 33 km-nél járok.
Frissítés után ismét mászás aztán lejtünk lefelé. Itt jön egy érdekes szakasz. A hegy oldalában vezet a keskeny ösvény, balra meredek lejtő, néhol szakadék. Jobbra pedig a hegy. Mivel beszari vagyok, nem mindenhol merek futni. Nem szeretnék megcsúszni és lepotyogni. Az ösvény végén egy kőfojáson át vezet az út meredeken fölfelé.
Nem sokára feltűnik bal oldalon egy templom, ami a következő ellenőrző pont lesz.
Ekkor valaki kiabál hátulról: "Matyi, te vagy az? Te lehet, hogy nem ismersz engem, de én igen a VérKörről." Fekete Dániel ért utól és arról panaszkodik, hogy nem tud enni és ezért kénytelen lesz feladni a következő ponton. Próbálom győzködni, hogy pihenjen egy órát és folytassa de mondja, hogy ezt már próbálta korábban egy másik versenyen és akkor sem jött be. A ponthoz érve kólázok és kajálok. 41 km, 2242 m szint és 7 óra 42 perc. Ez egy kicsit rosszabb a tervezettnél, de nem ez a gond. Lenyomtam egy kb. Börzsöny Vulkántúrát és hát elfáradtam. Van még hátra 66 és közel 3000 méter szint. Hmm. Na most kéne feladni az egészet!
Mivel egy könnyű szakasz jön megyek tovább. Kocogok lefelé és végre elered az eső! Órák óta erre vártam! Na nem azért mert el akarok ázni, hanem mert végre lehűt. Mindenki halássza elő az esőkabátját, de én nem. Jól esik ahogy a hideg esővíz végigfolyik a karomon és hátamon. Kb. 40 percig zuhog rendesen én meg egyre jobban érzem magam. Az ötödik pont előtt egy patakvölgynél meredek ereszkedés, ami az esőtől totál sáros és csúszós. Mivel lefelé szakadék van szerencsére kötelekkel is biztosítják ezt a szakaszt. Szép lassan leereszkedek, lent pedig egy kb. 4 méteres vízesés van. Az ötödik pont jön, 48 km. Az eső elállt. Csomagot nem küldtem erre a pontra. Kajálok, amikor odajön egy srác hozzám. "Szia, mi nem ismerjük egymást, de az autóban ott ül Perényi-Bakó Andi aki feladta a túrát. Szétverte a lábait a köveken." Én megyek tovább és megpróbálok beesni a célba. Mondom neki. Ő erre: "Hát az még nem itt van...". Igaza van.
Futva indulok tovább Andi az autóból szurkol nekem. Sajnálom hogy fel kellett adnia, de tényleg nagyon kemény a terep. A verseny könnyebb szakasza jön, itt csak Gerecse méretű hegyek vannak. :-) Megyek előre, de érzem a fáradtságot. Átfutok egy hídon a Vipava folyó felett és a folyó partján folytatom az utat. Az erdőbe érve erősen emlékeztet a magyar erdőkre, mintha a Bakonyban futnék. Az emelkedők nehezen mennek, futni itt meg sem próbálok. Lefelé erőltetem még. A pulzusom folyamatosan csökken, a szervezetem kezd át állni tartalék üzemmódra. A nap közben kisütött és borzasztó párás idő van. Éjszakára és a hűvösre vágyom. A következő pont 60 km-nél van. Beérve egy srác hanyatt fekszik egy hordágyon.
Legszívesebben lelökném és lefeküdnék a helyére. Leülök egy padra és eszem pár falatot. Megmosakszom a kirakott lavorban.
Sétálva indulok el a következő pont felé. Sarkamon vízhólyag kezd kialakulni ezért megállok és leragasztom Leukoplasttal. Nehezen haladok, alig-alig futok bele. Gyaloglás szerencsére még jól megy. Valahol itt meghozom a döntést, megyek amíg bírok. Elengedek minden időtervet és mindent megteszek azért, hogy beérjek a célba. Mindig is érdekelt, hogy hol vannak a határaim. Hol van az a határ ahol már nem megy tovább? Mikor jön el az a pont amikor nem tudom már egyik lábam a másik elé rakni? És hogy jön el a vége, összecsuklok mint a colstok? Eljött az első amit fel kell adnom a saját gyengeségem miatt? Hol rontottam el? Túl keveset vagy nem jól edzettem? Ilyen és ehhez hasonló kérdések fogalmazódtak meg bennem. A következő szakasz mindössze hét kilométer volt, de egyszer le kellett ülnöm pihenni. A pont egy nagyobb garázsban volt berendezve. Az egyik segítő levessel kínál. A leves jól esett, de nem volt benne semmi. Se tészta, se zöldség. Valószínűleg leveskockából készült. Legalább meleg volt és sós. Eszem mellé egy kis szelet nutellás kenyeret.
Gyalog indulok el, szurkolnak nekem. Szőlők között haladok. Bortermelő vidék ez. Hátra van 39 km. Borzasztóan sok még. Főleg, hogy a végén van egy több mint 1200 méteres hegy! Eszembe jut az első Kinizsi százasom. 15 évesen mentünk 0 tapasztalattal. Nagy szenvedések árán értünk be. Csaba mesélte, hogy éjjel egyedül haladt és 500 méterenként leült. Ezen a szakaszon 421 méter szintemelkedés lesz. Lesz egy közel 600 méteres hegy. A hegyhez érve egy szuszra, megállás nélkül fel tudok menni. Ez reményt ad az utolsó emelkedőhöz. Az eső megint elered, de ez csak egy gyenge zápor. 75 km-nél itt a következő pont ami Stjak faluban egy tűzoltóságon lett berendezve.
Már alig várom, hogy leülhessek egy pár percre. Kólát iszom és majszolok valamit. Egyáltalán nem esik jól, de tudom hogy csak így sikerülhet teljesíteni. Ha eléhezem végem!
A lemenő nap fényében indulok tovább lejtős aszfalt úton. Futni már nem tudok, gyorsan gyaloglom. 20:45 után megállok és fejlámpát veszek elő. Elérkezett az éjszaka, az idő hűlt pár fokot. Már nincs melegem. A következő pontig alig több mint 200 méter a szint. Ez a pont már a nagy hegy lábánál lesz. 1,5 óránál is több idő telik el mire elérek Podnanos-ig.
Futás már régóta nincs. Kicsit próbálok rápihenni a hegyre. Nem érzem túl jól magam. Fáradt vagyok, gyenge.
A városban furcsa irányba vezet az útvonal, olyan mintha visszafelé haladnék. Megállok és megnézem a GPS-t. Elvileg jó az irány. Megkezdődik az emelkedő. Lassan megfontoltam rakom a lábaim. Kicsit dölöngélek a fáradságtól, botladozom a köveken. Alig 1 km múlva leülök. Pár Szlovén futó sétál el mellettem. Megkérdezik, hogy minden rendben van-e? Azt válaszolom amit hallani szeretnének. Folytatom az utat az emelkedőn. Alig haladok és megint leülök. Szedd már össze magad! Parancsolok magamra és felállok. Iszom és megyek tovább. A túrabotjaimra támaszkodom, még jó hogy hoztam. Szánalmasan lassan haladok fölfelé. Ez már inkább vergődés. Semmi köze a futáshoz! Szerpentines aszfalt úton haladok, már bőven elmúlt éjfél. Hirtelen borzasztó álmosság lesz úrrá rajtam. Leülök az út szélére és becsukom kicsit a szemem. Nehezen nyílik ki, kézzel rásegítek a szemhéjamra. :-) Ez is elromlott? A szerpentinről köves útra térek át. Senkivel nem találkoztam már jó ideje. Furcsa álomszerű állapotba kerülök. Tompán érzékelem a külvilágot, de még figyelem a fényvisszaverős jeleket. Felérve a 10. ponthoz hidegebb idő fogad. Kint a szabadban lehetne inni, de én inkább bemegyek a melegbe. Itt kaja van, de innivaló nincs.
Eszem egy kis kenyeret és lógatom a fejem. Leborulok az előttem lévő asztalra. A ponton látom a srácot aki nemrég a hordágyon feküdt. Most is egy polifoamon fekszik és egy nő - talán a felesége - infúziót ad neki. Nekem sem ártana valami durvább anyag. Megrogytam mint a tanyatető. A csúcsig még 477 méter szint van hátra. Kimegyek és vizet töltök. A hűvösben remegni kezdek. Alig tudom a kulacsot a csap alá tartani úgy vacogok.
Elindulok szép lassan, óvatosan. A lábaim elgémberedtek, a vízhólyagjaim fájnak. A vállamat a zsák húzza. A combjaim kidörzsölődtek. De mindez most nem számít, csak a hegyre koncentrálok. Többször megállok és leülök. Feljebb erősebb szél támad, felveszem az esőkabátom. Alul elég még a rövidnadrág. A Szlovén srácok megint utolérnek. Minden oké, mondom nekik. Feljebb érve meglátom a fényeket. A hegy tetején kivilágított adótorony van. Muszáj leülnöm ismét. Borzasztóan nehéz felállni és megint elindulni. Szenvedek. A meredek emelkedőn alig bírok lépni. Az agyam teljesen üres, semmit nem érzek. A szervezetem a minimumra veszi vissza az energia fogyasztást. Kicsit mintha homályosan látnék. Az orromat már nincs erőm megtörölni. Nem sokban hasonlítok egy emberre. Csak tedd egyik lábad a másik elé. Lépj! Nem olyan bonyolult mozgásforma. Érzem ahogy bedarál a hegy. Megrág, kiköp, meggyaláz. Kínlódva, valagyok felérek.
Az adótorony mellett lévő épületben van a pont. Leülök, iszom egy kólát és eszek pár falatot. Hányingerem van, nem kéne behányni ide. Pár perc múlva enyhül. Megint remegni kezdek. Körbenézek, de csak én remegek mint a kocsonya. Pedig nem is fázok. Többiek miért nem remegnek??
Na jó, akkor itt sem pihenek sokat. Irány az utolsó pont. Lefelé összeszedem magam és jól haladok a széles murvás úton. Itt már érzem, hogy meg tudom csinálni. Egy kisebb emelkedő jön. Ismét belassulok és újra rám tör az álmosság, kétszeres erővel. Félek, hogy elalszom menet közben és elesek. Kinézek egy füves domboldalt, fejemre húzom a kapucnit és lefekszem oldalra. Becsukom a szemem és elalszom. Kb. 3-4 perc múlva megébredek. Álmodtam is valamit. Talán a munkahelyem volta, . Eszembe jut, ha megtalálnak a Szlovén srácok még rám hívják a hegyi mentőket és kizárnak. Felállok és megyek tovább. Már nem olyan erős az álmosság, jót tett a mikro alvás. Erős gyalogos tempóban érek az utolsó ponthoz. 98 km!!! Itt már nem lehet feladni. Leülök és eszem, iszom. Itt nagyon kedvesek, segítőkészek a pontőrök. Az egyik nő megmaszírozza a vállam és a nyakam. Hű ez jól esik. ISO-t is kapok. Az egyik versenyzővel viccelünk, hogy innen fél óra alatt lefutunk ha kell. Azt mondja, hogy már csak 6 km. Mondom, nem-nem még 8. Az előző tábla szerintem nem volt jó helyen. Erősködik, hogy csak 6. Meglátjuk.
Megyek a cél felé mint a gép. Nézegetem az órámat, világosban fogok beérni. Tök mindegy csak érjek már végre be. Egész jó az ösvény. Megelőzök egy párost! :-) Aztán 3 km-el a cél előtt megint megszívatnak. Megint sziklás szar ösvény jön. Minden lépésnél fáj a vízhólyag, többször majdnem kimegy a bokám. Az órát már nem nézem csak az eget, hogy mikor virrad. Pirkadatra bent leszek. Bukdácsolok lefelé a köveken. Ezt biztos souvenir-nek szánják, hogy ne feledjem milyen kemény volt. Jéééézusom de hosszú ez a szar. Káromkodom. Végre aszfalt, futás a cél felé ami már látszik is. Célfotó és egy lány gratulál! Átölel és megkapom az érmem! Megkérem, hogy készítsen egy fotót rólam az én telefonommal is. Az időm 23 óra 19 perc. Nem túl acélos, de figyelembe véve a körülményeket elégedett vagyok!
Bebicegek a sátorba és leülök egy sörpadra. Ingyen sört adnak! Egészen jól érzem magam, főleg az előző órákhoz képest. Álmosságnak semmi nyoma, fáradtság is elviselhető. Nézek ki a fejemből. Édes pillanatok.
208 indulóból 151-en teljesítettük (57-en feladták). Nem voltam felkészülve erre a Trail-re. A Vértesben edzettem 30-40 km-es távokon, de ehhez ez édes kevés. Sokkal szintesebb edzésekre lett volna szükség a Börzsönyben vagy a Mátrában. Elégedett vagyok mert nem adtam fel és végül sikeresen teljesítettem a versenyt. Nem értem el, de megközelítettem a határaimat. Ismét bebizonyítottam, hogy nincs lehetetlen. Akaraterővel sok minden legyőzhető! Amikor azt érzed, hogy itt a vége az még valójában csak egy másik út kezdete. Egy nehéz, fájdalommal kikövezett úté, ami közelebb visz önmagadhoz.
