Idén harmadik alkalommal rendeztük meg a VérKör teljesítménytúrát. Túra közben jutott eszembe, hogy ez legalább akkora kihívás mint egy hosszú táv (100+) teljesítése. Megérdemel egy beszámolót.
Rövid történelem
A VérKör TT kitalálói: Nagy László (Paripa) és Lovas Mátyás (pamutmamut). A VérKör (hagyományos QR kódos) 2014-ben indult. A telefonnal nem rendelkezők vagy nem szimpatizálók már az elejétől nyomást gyakoroltak ránk. Szervezzünk szokványos teljesítménytúra változatot is. 2015-ben beadtuk a derekunkat és megszerveztük az elsőt ahol a létszámkorlát 77 fő volt. A nagy sikerre való tekintettel folytattuk. 2016-ban 133, 2017-ben 222 fő indulhatott. 2018 ban pedig ?? fog. :-) Ez még titkos! Annyira titkos, hogy még én sem tudom.
A szervezés
2016 szeptemberében járunk, megkérjük az engedélyeket a 2017-es túrára. Az erdészettől és a Természetvédelmi Hivataltól kell megkapunk az áment a rendezéshez. Írásban, okmánybélyeggel ellátva küldjük a több oldalas levelet. Az erdészet hamar válaszol, a Természetvédelmi Hivatalnál viszont pont átszervezés van. Egy kedves hölggyel beszélget Paripa napi háromszor, mire megkapjuk a nem hivatalos választ. Mehet a túra! Dokumentumok csak később. 2017. január 1-én 12.00-kor elkezdődik a nevezés. 6 és fél órán belül 100 nevezőnél járunk. A teljes létszám pedig február közepén telik be.
Paripával télen heti szinten futunk együtt és a szervezésről (is) beszélgetünk. Futás közben jönnek a jó ötletek. Mindent meghallgatunk és közösen megszavazzuk, mi az ami mehet és mi nem. Futás után telefonon, FB-on tovább folytatódik. Rengeteg időt töltünk el vele, de ezt a részét mindketten szeretjük.
Idén elég sok új eszköz, felszerelés lett beszerezve. Strandzászlók, kemping székek, kemping asztal a pontőröknek, sörpad, monitor. Minden évben fejlesztünk. A cél az hogy egyre jobb és jobb túrát tudjunk szervezni. 100%-ban elégedett túrázókat, futókat akarunk!
Február 20-án (kissé megkésve) elküldtem az érem rendelést. Az érem öntőnek 3-5 hétre van szüksége a gyártáshoz. A beszállító megnyugtatott, hogy nem lesz gond. Rendben, időre szállította is az érmeket.
A kitűzőkkel akadt némi bonyodalom, de pár nappal a túra előtt azok is megérkeztek.
Feleségeket, nagyszülőket megkérjük, hogy süssenek egy kevés süteményt. Nem kell sok csak 222 szelet! Örömmel vállalják a nem kis feladatot. Édesanyám 16 tepsit süt, a többiek is hasonló már-már ipari mennyiséget gyártanak.
A szervezés húzós része az utolsó hét volt. Itt kellett megrendelni, elhozni - többek között - az ellátást. Ezt a szép, komplex feladatot Paripa vállalta magára (sok más mellett). Nekem az informatikával összefüggő feladatok jutottak mint a rendszer tesztelés, hírlevél készítés, nyomtatások, vonalkódok stb. Én egyeztettem Erdei Andrással a fotózásról, pontos ütemtervvel és helyszínekkel. Paripával jó csapatot alkotunk. Megbízunk egymásban, tudjuk hogy az adott feladat határidőre el lesz végezve. Az olajozott gépezetben forognak a fogaskerekek. Csúcsra járatjuk magunkat.
A túra előtti pénteken 4 fő indul szalagozni.
Magyar Zoli az Oroszlány-Kőhányás szakaszt vállalta. Paripa Kőhányástól, Gántig csinálta. Csige Fecó Gánt-Új-osztás és piros-kék kereszteződés-Oroszlány szakaszokat szalagozta. Nekem az Új-osztás-piros-kék kereszteződés jutott. Szalagozás után a csarnokban találkozunk. Paripa 110%-on pörög. Mindent készre akar csinálni még péntek este. Fecó és Zoli segít a pakolásban, átbeszéljük a rajtoltatást. Idén sokan alszanak a csarnokban. Ők már este átveszik a rajtcsomagot. Késő este fekszünk le, és 03:30-körül kelünk.
Április 1. a túra napja
05:00-kor elkezdem összerakni az informatikát. Paripa elszalad a virsliért és hamarosan érkezik a kenyér és kifli. A helyi pékség kihozza az ipari mennyiséget. A harcra kész segítőink már várják az első nevezőket.
A biztonság kedvéért a rajthoz két laptopot is rendszerbe állítok, hogy hiba esetén azonnal átálljunk a tartalék eszközre. Jönnek és jönnek a túrázók. Mindenki mosolyog és várja a 06:00 órás rajtot. Azért érezhető a feszültség is, mégis csak 77 km-ről beszélünk. Elindul az első pont személyzete Várgesztesre. Az emeleten 4-en gyártják a szendvicseket. Lyankóval és Reginával megkezdjük a rajtoltatást. Kézzel is ráírjuk a rajt időt a bélyegző lapra. Ennek oka ha összeomlana az informatika rendszer akkor is tudjuk, hogy ki és mikor indult. Emiatt kicsit lassabb a rajt mint szeretném ezért én is besegítek rajtidőt írni. 12 perc alatt elrajtol a mezőny nagy része. Onnantól már lassabban érkeznek az indulók. Összekészítjük a második pontot is és ők is elindulnak, hogy még a gyorslábúak előtt kiérjenek. 7:30 után elrajtol az utolsó is.
Érkeznek a pontőrök és dugig rakjuk az autókat. 700 liter vizet és több mint 300 kilónyi felszerelést szállítunk ki a pontokra. A csomagokat Paripa állította össze. Atomóra pontossággal készítette össze a rajtcsomagokat és a pontra kiküldendő ellátmányt! :-) Hihetetlen, de egyet sem hibázott. Ez már kevésbé stresszes időszak, mi is kiengedünk és jókat röhögünk! Paripával autóba pattanunk és Gántra megyünk segíteni összeállítani a pontot. Az első futó már el is hagyta Gántot mire kiértünk. Sokat nem segítünk mert a srácok profik, a pont pikk-pakk készen van.
Irány Csákvár, mi visszük ki a sörpadokat. Itt is áll már a pavilon és már a víz is forr a virslihez. Hiába no, ők sem ma kezdték a szakmát. Találkozunk az első futóval aki az oroszlányi Nagy Márk. A ragyogó napsütésben remek kint a hangulat. Jó látni a mosolygós pontőröket, legszívesebben én is kint maradnék de Paripa noszogat, hogy mennünk kéne. Eközben a várgesztesi pont bezár és Kostyál Misa elindul seperni Csákvárig. 11.00-re érünk vissza Oroszlányba és bepakoljuk az utolsó pontot is. Ők is elindulnak.
Paripával ketten elkezdjük berendezni a célt. Informatika, padok, kivetítő szép lassan minden a helyére kerül. 5 percre lefekszem és becsukom a szemem. 14.54-kor érkezik meg az első futó, Márk majd sorban jönnek a többiek. Viki és Anna (Paripa lányai) előkészítik a célban felállított, svédasztalt. Zsíroskenyér, uborka, sajt, oliva, ropi, Cola, szörp és még ki tudja mi minden kerül az asztalokra. Jól néz ki! Paripa is lefekszik egy rövid időre, messze még az éjfél.
Sorban jönnek a futók, majd érkeznek a gyalogosok is. Visszaérkezik a második majd a harmadik pont személyzete. Az autókat kipakoljuk, a pontőrök pedig beállnak segíteni. Csákvár 17.00-kor zár, Paripa kimegy a padokért. Beérkezés után nekiállunk a megfőzni a megmaradt virslit. Bőven rendeltünk, jut mindenkinek! Mindenki tudja a dolgát, profi csapatunk van amire igazán büszkék vagyunk! Hajrá Kószák!
Mindenkit megtapsolunk és minden befutóról készül fotó. A szurkolástól sokan elérzékenyülnek. Teljesen mindegy, hogy ki, mikor ér be. Aki teljesíti a 77 km-t - bármilyen módon - annak jár a taps! A terv beválik a már beérkezettek is becsatlakoznak és buzdítják társaikat. Szép lassan megtelnek a sörpadok, senki sem akar hazamenni. Ez volt a célunk! 20.00 óra környékén igazi fesztivál hangulat uralkodik a csarnokban.
Rengetegen jönnek gratulálni a szervezéshez! Olyan szavak hangzanak el, hogy borsódzik a hátunk! Köszönjük, ezért csináljuk! :-) Kibontok egy sört és a sarokból nézem az embereket. A boldogság, elégedettség pillanatai ezek. Hmm, de jó.
A pultnál megy a sürgés forgás, folyamatosan pótolni kell a készleteket. 77 km után éhesek és szomjasak az emberek. A hot-dog úgy néz ki teli találat volt. A jó minőségű sertés virsli 5-5 centit kilóg a kifliből. Többen repetáznak. A Finisher falnál tömegek fényképezkednek. Hazaviszik az emléket!
Beérkezik az utolsó két ellenőrző pont is. Már csak a túrázók vannak a pályán.
Közeleg az éjfél, elkezdünk izgulni. Még 12-en a pályán vannak. Jó lenne, ha senki nem csúszna ki. Jönnek páran, de még mindig vannak kint. Kimegyek a csarnok elé és figyelem az órát. Mikor éjfélt üt az óra messze 3 fejlámpa fénye tűnik fel. Futnak! Balikó Sándor (seprű) kíséri őket és mutatja nekik az utat. Együtt érünk be a csarnokba, de már késő. 2 perccel elkéstek. Tudnék sírni. Gratulálok nekik és megpróbálom őket nyugtatni. Több mint 18 órát küzdöttek, de sajnos nem lett meg. Dráma a végére.
Cél zárás után
Végetért a harmadik VérKör TT. Bezárjuk a célt és pakolni kezdünk. Úgy érzem magam mint egy 100 km-es futás után. Elégedett, de hulla fáradt vagyok. 01:00 óra is elmúlik mire nagyjából minden a helyére kerül. Megköszönjük a segítséget a segítőknek. Néhány túrázó itt alszik. Paripával kibontunk egy sört és csöndben beszélgetünk. 02:00-kor fekszünk le.
06:30-kor ébredünk, többen pakolnak és haza készülnek. Pakolni, takarítani kezdünk. Kapcsolunk egy kis zenét. Néhányan még gratulálnak a szervezéshez és elindulnak haza. A megmaradó ellátás sem kerül a kukába. A göngyöleget egy hajléktalan viszi vissza, a virsli a Ments meg! oroszlányi állatvédő egyesülethez kerül. A kenyér pedig az oroszlányi hajléktalan szállóhoz.
Hétfőre és keddre is marad még pakolni való. Ekkor kerülnek vissza a költsön kért szivacsok, asztalok, ládák.
Összegzés
11 éve szervezek teljesítménytúrát. Elég sok tapasztal gyűlt össze az évek alatt. Úgy gondolom, hogy ez volt az eddigi legjobban sikerült túránk! Jól ment a rajtoltatás és a célba érkezés is. Nem, vagy alig volt fennakadás. Az idei volt az első év amikor egyáltalán nem kaptunk negatív kritikát. Mi beleadtunk mindent! Ahogy kell! :-) Reméljük átjött és mindenki elégedett volt.
Külön szeretném kiemelni azt a csodás csapatot, akik nélkül ez a túra nem jöhetett volna létre!
Név szerint:
Sajnos a képen mindenki nem lehetett rajta...
Támogatóink:
- Antal Róbert
- Havasi László
- Viktor szikvíz
- Madarász zöldséges
- Bambi gyorsétkezde
- Oroszlányi Önkormányzat
------------------------------------------------------------------------------
Eredmények:
http://verkor.hu/tt/index.php?old=eredmenyek
Képek:
Rajt-Cél
Kőhányás
Gánt
Vérteskozma
Találkozunk jövőre is! :-)