Egy achilles sérülés miatt kevesebbet mozogtam az elmúlt két évben. Inkább a biciklizés volt fókuszban. Vettem egy cross trekking bringát és sokat tekertem aszfalton. A hideg idő eljöttével újra a túrázás került középpontba. A lábam alig érzem, ezért gondoltam egy nagyot és pénteken 17:45-kor beneveztem a másnapi Téli Mátra XL túrára. Régóta bakancslistán volt már a túra de mindig visszatartott a majdnem 200 km-es távolság (ami a lakhelyem és a túra rajtja között van).
Szombaton 03:10-kor keltem magamtól. Az óra 03:20-kor csörgött volna de nem vártam meg. Készülődés és irány a Mátra. Az M1-es felújítása miatt lassan lassabban haladtam és még egy sószóró autó is bejött elém ami alig 60-al ment. +1 fok és havaseső nehezítette az utamat de az út szerencsére nem volt lefagyva. 06:25-re értem Mátrafüredre, még éppen időben az iskola közelében tudtam parkolni. A rajtban nagy tömeg fogadott, de kb. 5-10 perc alatt megvolt a nevezés. Készülődés után 07:00-kor elrajtoltunk.
A faluban futva előzgettem a gyaloglókat. Az erdőbe érve saras rész következett de azért lehetett haladni. Az első ellenőrző pont Lajosházán volt itt már hó váltotta fel a sarat. Mandarin és műzli volt az ellátás. Gyenge havazásban kezdtük meg a mászást Galyatetőre.
A szintmetszet alapján az első 18 km szinte végig emelkedő. Sokszor mondjuk, hogy nekünk már nincsenek komoly hegyeink mert a Kékes is csak 1014 méter magas. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy oda az Alföldről kell felmászni így azért pár kisebb heggyel megtűzdelve simán össze tudj jönni közel 1000 méter szint mire felérünk. Sokszor voltunk már az Alpokban a Raxon (2007 m) a Preiner Gscheid hágóból indulva. Kb. hasonló kihívás oda felmenni mint Galyatetőt megmászni. Furcsa mert ott az autó parkoló magasabban fekszik mint Galyatető. Mátraszentimrén volt a következő ellenőrző állomás. Ez az ország legmagasabban fekvő települése (750–835 m). A ponton ittam két bögre vizet és elvettem egy zsíroskenyeret. Útközben, sétálva ettem meg. Meg is bántam hogy csak egyet vettem mert nagyon jól esett. Végre egy kis sós íz a sok édes csoki, műzli, nápolyi után. Galyatetőn csak egy bélyegző volt kirakva, így magunknak intéztük a dokumentálást.
Hosszú, havas lejtőn futottunk lefelé. Meglepően sokan indultak futva, illetve félig-meddig futva ahogy én is terveztem a teljesítést. Ezt talán gyors túrázásként lehet leírni. Köztes állapot a gyaloglás és a futás között. Tempós gyaloglás az emelkedőkön és közepes tempójú futás a lejtőkön. A hó miatt túrabotot és hómacskát is vittem magammal. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy a túrabot előnyt vagy inkább hátrányt jelent egy ilyen túrán. Meredek emelkedőkön egyértelműen segíti a haladást, de futás közben nem használom hanem a felénél fogva cipelem és inkább hátrányt jelent. Mivel ezen a túrán 1600 méter szintemelkedés volt hivatalosan ezért talán jó volt hogy vittem.
A Vörösmarty turistaháznál nagy tömeg fogadott mert ez közös ellenőrző pontja volt az XL, L, M és S távoknak. Banánt ettem és vizet ittam. A Pisztrángos tó felé sokan indultak, sok helyen előzni sem lehetett ezért többet gyalogoltam mint szerettem volna. De hazudnék ha azt mondanám, hogy nem esett jól hiszen itt már 30 km felett jártam. Egy szakaszon elkezdtem csúszkálni ezért előkerült a hátizsákból a hómacska. Ez egy ügyes kis szerkezett ami a cipőre erősíthető acél karmokkal segíti a csúszós terepen való haladást. Pisztrángos-tónál ettem egy szelet zsíroskenyeret és megittam a maradék Poweradem.
Eljött a Kékes emelkedője (ahol elválik a fal a tapétától). Kemény volt az emelkedő és már erősen éreztem a fáradtságot. Megállás nélkül mentem fel, de már nem esett jól. Régen nem mentem ennyi szintet egyszerre. 12:52-kor értem fel a síházba. Keksz és víz volt a menü. Innen már csak lefelé vezet az út. Fent hatalmas köd volt és sokan szánkóztak. A csúcskőnél egy idős házaspárt kértem meg, hogy fotózott le majd én is lefotóztam őket a telefonjukkal.
Innen kb. 200 méter múlva vettem észre, hogy a túrabotom a síháznál maradt. Remek, gyorsan visszamentem érte. Itt már elengedtem a korábban tervezett 7 órás időt, csak itt buktam közel 10 percet. Kocogtam lefelé ahol csak lehetett. Mivel ez egy igen népszerű túra, ezért sokan haladtak lefelé és több olyan hely volt ahol nem lehetett előzni. Beálltam hát a túrázók mögé és gyalogoltam. Akadt egy-két meredekebb rész ami helyenként le volt fagyva. Ezeknél kezdetben óvatoskodtam. Kellett egy kis idő mire megbíztam a lábamon lévő hómacskában. Az agyam ellenkezett, hogy futni próbáljak a jeges lejtőn hiszen ebből csúnya esés lehet. De a valóság az volt, hogy a szögek belemartak a jégbe és nagyon jól tartották a lábam. Mintha aszfalton futottam volna. Eljött végre az utolsó ellenőrző pont is. Gyors pecsételés után megittam a maradék vizem és folytattam az utam. Innen már hó nem nagyon volt, átváltottunk a sárra.
Még sárban is egész jól fogott a macsek. A falu előtt pár száz méterrel vettem csak le. A faluba érve jó tempóban szinte végig futva tettem meg az utolsó két kilométert és 7 óra 19 perces idővel értem célba. Az 574 férfi indulóból a 174. helyen végeztem.
Tetszett a túra, jó volt a szervezés. A tömeg zavaró volt, de ezt előre lehetett sejteni. Másnap masszív izomlázra ébredtem de egyáltalán nem bántam. Mindig is szerettem a túra utáni másnapokat amikor az ember fáradt, kicsit bányadt, itt-ott húzódik, fájdogál. A rossz érzések mellé ajándék is jár: büszkeség, elégedettség, nyugalom és sok-sok élmény, emlék.
